Segítünk, hogy Andriska járni tudjon?

Sorsok a VASÁRNAPBAN. Póda Andriska első gyerek a kis családban. A bájos, mosolygós galántai kisfiú, aki július 21-én volt egyéves, nagyon ritka és súlyos betegséggel született: AMC-vel és dongalábbal. 

Somogyi Tibor felvétele

Több műtétre lenne szüksége, ami rengeteg pénzbe kerül, de a költséges külföldi kezeléseket nem fedezi a biztosító.

Anyukája, Banszký Katalin terhességi vizsgálatai során csupán annyit mondott az orvos, hogy a baba farral lefelé van, nem tudni a nemét, s mindig hozzátette, hogy furcsán tartja a lábacskáit. A nyolcadik hónapban meg közölte, hogy az anyukának kevesebb a magzatvize. 3D-s ultrahangos vizsgálattal sem vett észre semmit, legalábbis semmit nem mondott. Ez meglepő, hiszen bármelyik szakorvos megerősíti, hogy ez a probléma fejlődési zavart okozhat. „Nem tudom, hogy nem látta, vagy csak nem mondta – sóhajt Andriska anyukája, aki pár perccel előttünk ért haza kezelésről a kisfiúval. – Annyit mondott, hogy a császármetszést ajánlja, mert tudni akarja, mi az oka, hogy nem fordult a magzat. Még császármetszéssel is nehezen tudták kivenni; az volt a szerencse, hogy nem fulladt meg.”

 

Hogyan közölte a gyerekorvos az édesanyával, hogy nincs minden rendben? Mi az az AMC, mit jelent a dongaláb? Mit lehet tenni, hogy lehet megkönnyíteni a kisfiú életét? Mennyibe kerül a következő műtét? Hogy segíthetünk mi?

Ezekre a kérdésekre is választ kapnak, ha a már megvásárolható Vasárnapban elolvassák Urbán Klára megható riportját.