A Felvidéki Vágta győztesénél

Megmutatja, melyik volt az első lova. Schavel Péter tizenkilenc éves volt akkor, most a lova ugyanannyi. Ennek tizenegy éve. Lakhelyén, Bélvatán azóta lovas farmot alapított.

Somogyi Tibor felvétele

A lovak szeretete régen kezdődött, már gyerekkorban nagy volt a barátság. Élvezte, hogy a ló hátán ülve megszűnik minden más: boldogságot ad, pedig az elején még csak az állat közelsége ragadta magával. Talán akkor még nem gondolta, hogy a lovak elcsábítják, elvarázsolják, egy életre szóló szenvedélyt és vágyódást szabadítanak el benne. De nem tartott sokáig, amíg felismerte, hogy így van. Édesanyjáék nyaranta el-elvitték olyan helyre, ahol felülhetett a lóra. Hatodikos vagy hetedikes volt, már nem emlékszik pontosan, akkor Nagyborsára, Agárdy Lászlóhoz kezdett járni lovagolni. Ez körülbelül három évig tartott, amíg el nem került Vágsellyére vidékfejlesztési szakközépiskolába. A tanintézet agrárvállalkozásra készít fel, speciálisan lótenyésztésre, lovaglásra. Péter szenvedélyéből szakma lett.

 

Honnan indult? Milyenek a lovak? Milyen igényeik vannak? Mit szeret bennük Péter? Milyen volt a Felvidéki Vágta? Milyen lóval indult? Milyen a jó lovas? Milyen lovai vannak? Milyen a ló pszichológiája?

Ezekre a kérdésekre is mind választ kapnak, ha a már megvásárolható Vasárnapban elolvassák Urbán Klára riportját.