Világokat nyitó nyelvek vonzásában

Ragyogó elme. Olyan otthonosan sétál korok és nyelvek, irodalmak között, mint szenvedélyes kertész a fái, virágai, bokrai közt, melyek mindegyikéhez személyes viszony fűzi. Emberi kvalitásairól sokat elárul, hogy hatalmas tudását, műveltségét szerényen „viseli”, nem szeret a középpontban csillogni. Élvezetesen mesél, beszél mindarról, ami az életét kitölti, legyen az a családja vagy az irodalom. Nem csoda, ha tanárként is közkedvelt. Polgár Anikó költő, műfordító, irodalomtörténész, egyetemi oktató a vendégünk.

Somogyi Tibor felvétele
NÉVJEGY - Polgár Anikó

Magyar-latin szakon végzett 1998-ban a Comenius Egyetem bölcsészkarán, ugyanott 2005-ben ógörög szakos klasszika-filológusi oklevelet szerzett. 2004-ben PhD-fokozatot szerzett az ELTÉ-n, 2009-ben a nyitrai Konstantin Egyetemen habilitált. 2013 óta a Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének docense. Fontosabb publikációi: Catullus noster. Catullus-olvasatok a 20. századi magyar költészetben, 2003; Régésznő körömcipőben (versek), 2009; Ráfogások Ovidiusra. Fejezetek az antik költészet magyar fordítás- és hatástörténetéből, Pozsony, Kalligram, 2011. Több mint 50 tanulmánya jelent meg folyóiratokban és konferenciakötetekben.

 

 

Középiskolásként kacérkodtál a matematikával is. Mi döntött végül a bölcsészkar mellett?

Több tanárom igyekezett a természettudományok felé terelni, mondván, a bölcsészet semmire sem jó. Amikor rátaláltam a latinra, láttam, hogy ehhez ugyanolyan logika kell, mint a matematikához, emellett ott van mögötte az a humán műveltség, ami mélyen gyökerezik a magyar kultúrában. A körülmények összejátszása folytán épp akkor döntöttek úgy Pozsonyban a latin tanszéken, hogy a magyar tanszékkel közösen nyitnak szakot. Azonnal tudtam, hogy ezt nekem találták ki.

 

Egy „kívülállónak”, aki nem beszél latinul, mivel érvelnél, miért olyan szép ez a nyelv?

Nem értelmiségi családból származom, otthon nem potyogtak a fejemre latin könyvek, mint ahogy esetleg most a gyerekeinkre, de az olvasmányaimból, Szabó Magdából, Jókaiból azt szűrtem le, hogy a latin olyan világ, ami itt van egy karnyújtásnyira, de valami miatt nem tudjuk kinyújtani a karunkat abba az irányba. A nyelv logikája is megfogott, és az, hogy a latint nem lehet a hozzá tartozó kultúra nélkül elsajátítani. Nem egyszerűen szavakat, nyelvtani szabályokat tanulsz. Nem is érted a mondatokat, ha nem vagy tisztában a mitológiai, történelmi utalásokkal. Van meséje, mítosza is az egésznek, amit a nyelvvel együtt kapsz, és észreveszed, hogy világokat nyit ki előtted. Akár a magyar irodalomban, vagy ha bemész bárhol egy képtárba, sok mindenre rányitja a szemed.

 

A latin tehát nagy szerelem lett.

Eleinte úgy gondoltam, elég is lesz, de úgy látszik, telhetetlen vagyok, mert aztán jött hozzá a görög, amit a latin szakosok kötelezően tanulnak, és amitől először idegenkedtem. A latinról rögtön úgy éreztem, mintha a sajátom lenne, csak elfelejtették velem megtanítani gyerekkoromban, pedig kellett volna, valahol hiányzik. A göröghöz nem volt ilyen közöm, de amikor elkezdtem tanulni, rájöttem, hogy a világ egyik legszebb nyelve. 1998-ban végeztem magyar–latin szakon, a következő évben nyílt görög szak Pozsonyban, és jelentkeztem.

 

Ezek után jött a finn.

A magyar szakosoknak kötelezően van egy szemeszter finn nyelvből. Amikor beírtam az indexembe, hogy lesz egy ilyen tantárgy, arra gondoltam, nehogy már ebbe is beleszeressek, hiszen latin szakosként akkor már az újgörögöt is választható tárgyként tanultam az ógörög mellett. De a finn nyelvbe is beleszerettem. Pozsonyban akkor nem volt finn szak, viszont ki lehetett utazni, így a finn kultúrába is belekóstolhattam. A rendezett ország, a skandináv fegyelem nagyon tetszett. Abban is olyan rend van, mint a latin nyelvtanban. Ma már a tanszékünkön besegítek a finnoktatásba. Én vagyok a szakfelelős, mivel fordítástudományból van habilitációm, tehát kicsit „mellékágról” kapcsolódom hozzá, bár fordítok finnből, és vannak a finnel kapcsolatos publikációim. Ez volt az első olyan nyelv, amit elkezdtem ugyan itthon tanulni, de még nagyon kevéssé tudtam, amikor kikerültem Finnországba. Ezért jobban benne vagyok az élő nyelvben. Sok kifejezést először nem leírva láttam, hanem hallottam. A latinnál, görögnél nyilván nincs az a veszély, hogy az ember hallja, ahogy mondják, de a finnél fordítva volt.

 

Nem sajnálod, hogy a latin holt nyelv, nem fejlődhet tovább?

Belefejlődött a többi nyelvbe, az olaszba, a spanyolba, a franciába. Ez ugyanolyan, mintha azt sajnálnám, hogy a régi magyar nyelvet már nem beszéljük. Beszélünk helyette egy más, mai nyelvet, amely folyamatosan újul, de attól még öröm olvasni a régi magyar irodalmat, mert az a nyelv magában olyan szép. Ugyanígy vagyok a latinnal is.

 

Kislányként könyvmoly voltál, vagy mással is foglalkoztál?

Többnyire olvastam, írtam. Még most is mesélgetik a családban, hogy mindenre volt valami versidézetem, nem tudtak leütni sem, hogy ne szavaljak már. Ez egy belső világ volt, amit megtaláltam, és kívülre is ezt kommunikáltam.

 

Csodabogárnak számítottál a családban?

A családunk nagyon pozitívan viszonyult az irodalomhoz. Bár anyukámnak csak alapfokú végzettsége van, sajnos ő nem képezhette magát, nagyon komoly az olvasottsága, mindenről lehetett vele beszélgetni.

 

Mikor kezdtél írni?

Gyerekként a nővéremmel játékból kezdtünk verseket írni. Az én kezdeményeimre ráfogták a családban, hogy nagyon jók, és akkor én elhittem. Ma a gyerekeim nevetnek rajta, hogy ezt tartottátok jónak? Volt egy verses füzetem, abba írtam kézzel a verseimet, ügyetlenül rajzoltam is hozzá.

 

Egyfajta vízválasztó volt, amikor a nemzedéketek színre lépett a hazai irodalomban. A férjed, Csehy Zoltán és teáltalad erős fénybe került az ókor és a középkor irodalma. Nem érezted úgy, hogy hazai berkekben bejáratlan, sivár vidékre léptetek?

Nem is így tettem fel magamnak a kérdést. Én a mitológiában találtam magamnak olyan fogódzót, ami nemcsak írni, hanem tulajdonképpen élni is segít. A mitológia tele van életformákkal, életutakkal. Ha az ember döntéshelyzetben van, vagy ha íróként egy problémához keres támpontokat, a mitológiában talál. Kerényi Károlynak az egyik esszéjében van egy párhuzama, hogy amikor a torréró támad, először hátralép egyet, és aztán tud szúrni. Ez egy ilyen hátralépés a mitológiához, hogy fogódzót találva előre léphessünk.

 

Az ókori Görögországot az európai kultúra bölcsőjének tekintik. Az irodalom kapcsán nemegyszer elhangzik, hogy ami az emberi élettel összefügg, azt a mitológia, azt antik szerzők már megírták. Hogyan hat ez rád költőként?

Nagyon szilárdan európainak érzem magamat. A kedvenc szerzőim is nagyon erős gyökeret eresztettek az európai kultúrába, mint Márai Sándor, Hajnal Anna, Konrád György vagy Kertész Imre. Az, hogy sok mindent megírtak már előttünk, természetesen nem lehet blokkoló hatású, hiszen az ember mindig egyéniségként szembesül dolgokkal. Az antik irodalom egyfajta fogódzó, olyasmi, mint a nyelvtudás: meglévő elemekkel is dolgozunk, de természetesen nem mindig ugyanazokat a hangsorokat, ugyanazokat a mondatokat rakja össze az ember.

 

Az ókori szerzők közel állnak hozzád, ugyanakkor a latin révén a „sötét” középkor irodalmába is beléphetsz. Középkori az egyik kedvenc szerződ, Szent Hildegárd is.

A középkort is mitikusnak érzem, ezért nekem nem ellentétes a középkori gondolkodás meg az ókori. Igaz, más mítoszokhoz, alaptörténetekhez nyúl vissza, de én nagyon nyitottnak érzem, nem bezártnak és sötétnek. Ha megnézünk egy Mária-himnuszt, minden sora más metafora felé nyit. Nyilván egészen más stílus, amit ez generál, de az, ahogyan egy hagyományhoz nyúl, és abból építkezni tud, az mitikusnak is mondható. Hildegárd nem is az életpályája révén volt számomra érdekes, bár az is sok izgalmas dolgot fölmutat, hogy egy kolostori közegben kellett megnyilvánulnia íróként. Misztikusként is világirodalmi rangon nyilatkozott meg, a zenetörténetben szintén kihagyhatatlan, amit létrehozott, ha a középkori zenéről beszélünk. A misztikája ragadott meg és a költőisége, amely még a természettudományi szövegeiben is nagyon erős.

 

Tanítasz, műfordítasz, verset írsz. Mikor jut minderre időd két gyerek mellett?

Verset vonaton is lehet írni, vagy a játszótéren, amíg játszik a gyerek. Ha mond valami érdekeset, annál jobb, az is beépíthető mondjuk egy gyerekversbe. Verset, kisebb műfajokat fordítani is lehet menet közben. Mennyi időt tölt az ember a számítógép előtt úgy, hogy nem bír megnyílni egy honlap? Míg megnyitódik, kiszótárazok pár verssort. Ott van mindig egy szótár az asztalomon.

 

A gyerekek mennyire inspirálnak költőként?

Amikor világra jött Flóra lányunk, akkor született meg nagyrészt a Régésznő körömcipőben című verskötetem, amely a szülés, a szoptatás élményét, a kisgyerek nevelését dolgozza fel mitológiai keretben. Egy kicsit nagyobb gyerekekhez kötődnek majd a következő köteteim, egy készülő felnőtt- és gyerekverskötet. A felnőtt verskötetemet tavaly már majdnem leadtam egy kiadónak, de aztán úgy éreztem, valami még hiányzik belőle. Éppen mostanában írtam meg egy részét azoknak a verseknek, amelyek szerintem fontosak oda. Fordított Gorgó lesz a címe. A családban most van egy betegünk, annak kapcsán is jöttek a mitológiából egyrészt a Gorgó-képek, másrészt az Erünniszek. Készült egy nagy Orfeusz-ciklus, Orfeusz és Eurüdiké története, a saját családi életünkre rávetítve. A gyerekversekből még nincs túl sok, de alakul.

 

Férjeddel mindketten költők, irodalmárok vagytok. Ez hogyan vetül rá a hétköznapjaitokra?

Többnyire pozitívan. Hasonló az érdeklődésünk, hasonló múzeumokba akarunk menni, hasonló helyekre kirándulni. Most már azért a gyerekek igényeihez is alkalmazkodni kell, és egy állatkert, egy múzeum a program. A munkát is segíti, hogy hasonló tárgyakat tanítunk, most írtunk közösen egy verstantankönyvet. Egymás tanulmányait is átnézzük. A verseket inkább akkor mutatjuk meg egymásnak, amikor már úgy gondoljuk, hogy készen van. A gyerekeink meg ebbe nőttek bele, nekik teljesen természetes, hogy anyuka verset ír vagy apuka Ovidiust fordít. Megtanulták az írók, költők nevét a könyvespolcról. Kornél mondta is, hogy Goethe nevében két fölösleges betű is van, a „h” meg egy „e”. Ő praktikusan nézi a világot, s mi nem erőltetjük, hogy a gyerekeink is ugyanazon az úton haladjanak, mint mi. Flóránál viszont a művészetszeretet erősen kiütközik. Nem is csoda, hiszen amikor öt hónapos volt, már a János vitézből olvastál fel neki. Most már ő olvas föl nekem, amikor például mosogatok. Flóra nagy irodalomrajongó lett. Ennek örülök, mert nem hiszem, hogy kényszeríteni lehetne valakit az olvasásra.

 

Mivel, hogyan pihensz?

Zenehallgatással, jógázással, bár néha jógázás közben is fölteszek egy hangoskönyvet valamelyik kedvenc szerzőmmel. A jóga azért is kell, hogy egyensúlyban legyen a test meg a lélek. Zenében Zolihoz hasonlóan az operát szeretem. Wagner a nagy kedvencem, nála is a mitikus világ az, ami megragad. Azelőtt sokat bicikliztünk, de Kornél a hosszabb utakhoz még nem nőtt föl, ezért most kicsit szünetelnek a kerékpártúrák.

 

Szeretsz utazni is. Mi volt rád a legnagyobb hatással?

Épp nemrég meséltem a gyerekeknek, hogy a tengert először nem Görögországban láttam, hanem Helsinkiben. A vízhez egyébként ambivalens a viszonyom. Úszni nem tudok, de hajózni nagyon szeretek, és a tenger olyan végtelen, mitikus, hogy ott az embernek rögtön költői gondolatai támadnak. Egyszer decemberben Tallinból Helsinkibe hajóztam. Viharba került a hajó, villámlott, mennydörgött, havazott. Bár nem a Földközi-tengeren hánykolódtunk, azt gondolta az ember, hogy ez Poszeidón hatalma. Fölkavaró élmény volt. Görögország is felejthetetlen. Bárhová lép az ember, érzi mögötte a hagyományt. Ott azt érzem, nekem ez már valahonnan ismerős. Mintha egy rokonom járt volna erre. Maradandó élmény Itália is, főleg a déli része, ahol a Magna Graecia, Nagy-Görögország volt.

 

Hogyan érzed most magad a bőrödben?

Szerencsés típus vagyok, mert mindig abban az élethelyzetemben érzem jól magam, amiben éppen vagyok. Bár sok minden van, ami bosszúságra ad okot, itt a tájainkon főleg, igyekszem a sztoikus módszert alkalmazni: mindig szem előtt tartom, hogy amit nem lehet befolyásolni, azon ne mérgelődjünk, így az ember jól tudja magát érezni.

Mislay Edit

 

Megjelent az Új Szó Női Szemmel mellékletének 2018. június 29-i számában