Egymás közelében

Ez volt az első közös fotózásuk. Útban Budapest felé, egy félreeső kavicsos úton, tóparti idillel. Komáromban, a Jókai Színházban nem egy darabban játszottak már együtt. Filmjük is van közös. Ott anya és lánya kapcsolatba kerültek. Magánemberként barátnők. Bandor Éva és Bárdos Judit. Olyanok a képeken, mint két Almodóvar-színésznő. Bent, az élet sűrűjében az egyik, nagy remények kapujában a másik.

Talabér Tamás felvétele

Gyorsan kiderül: mindketten Almodóvar-rajongók. Éva a korábbi filmjeit említi elsőként a neves spanyol rendezőnek. A vágy törvénye, Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, Kötözz meg és ölelj, Eleven hús – sorolja a címeket. Fiatalon, álnéven írt könyvét, a Patty Diphusát is falta. „Mókásan és mégis mélyrehatóan elemzi az embereket, feltárva másságukat, depressziójukat, közel hozva démonaikat. De mindezt úgy, hogy a végén magunkon nevetünk.” Judit szerint mindez azért is érdekes, mert nagyon ismeri a női lelket. „Bár nem láttam az összes filmjét, amit viszont igen, azt kivétel nélkül szeretem. Talán mert nagyon nőies témákat választ.”

Judit egy pozsonyi, szlovák nyelvű előadással zárta az évadot. Neil Simon darabjában, a magyar színpadokon eddig sosem játszott Gingerbread Ladyben lett a címszereplő lánya, Polly, akire komoly terheket aggat a sors. Alkoholproblémákkal küzdő anyját pátyolgatja tizenhét éves csitriként. A következő évadját egyelőre nem látja át. „Több lehetőség is felmerült, a döntések még váratnak magukra” – mondja. Évával eddig minden darab más helyzet elé állította a színpadon. A Bányavirágban erdélyi szomszédasszonyok voltak. A Különös házasságban Éva a nevelőnője volt. Az Álszentek összeesküvésében az ő eltitkolt lánya. A Rómeó és Júliában ő a Dadusa. „Nem anyáskodik felettem, mert érzi, hogy azt nem igénylem. Bizonyos helyzetekben inkább lelkileg vagy szóban van szükségem támogatásra. Idevágóan egyébként egyszer mesélte, hogy amikor ő kezdte a pályát, vele szemben nagyon kemények voltak az idősebb színésznők. Ő akkor megfogadta, hogy nem lesz ilyen, és ezt tartani is tudja. Sokszor úgy érzem, ő az én színházi nővérem.”

Mindkettőjüktől azt hallom: az elmúlt évad nem volt megerőltető számukra. Judit nem is vágyik egy-két bemutatónál többre, hiszen sokat filmezik, Évának pedig most kevesebb feladata volt, mint a korábbi években. Jepancsinát, a kicsit szórakozott, folyamatosan elmélázó nőt játszotta A félkegyelműben, és az ártatlanul kivégzett, megalomániától szenvedő Gertrudis királynét a Bánk bánban. Dosztojevszkij darabjának azért is örült, mert kedvenc íróinak egyike. „Mindig boldogan kurkászom az életében. Az Istenkereső pokoljárót most is elolvastam, hogy elmélyülten foglalkozhassak a történettel. Gary Oldmannel, a jeles angol színésszel olvastam nemrég egy nagyon jó interjút. Meséli, mennyire megelégelte már, hogy egyfolytában gonoszokat játszatnak vele. Hogy egy idő után ő is valami másra vágyott. De ha negatív is a figura, mindig próbálja megtalálni azt, ami értékes, szerethető benne. Én is hosszasan kutattam Gertrudis pozitív vonásait. Amikor a meggyalázott nővel találkozik, ott igazán együtt érző, a ridegségnek a leghalványabb jelét sem látni benne. Tavaly nagyon kimerültem az évad végére. Most nem. Jól jött, hogy nem kerültem bele minden előadásba. Volt időm a saját projektemre. Olasz István kollégámmal klasszikus és kortárs magyar költők szerelmes verseit adtuk elő.”

Judit nem is emlékszik már arra, mikor volt az övé teljes egészében a két nyári hónap. „Tudtam, hogy így lesz, ezért nem is panaszkodom soha. Nyárra mindig bejön valami. Vagy egy színházi produkció, vagy valamilyen forgatás. Be kell osztanom, hogy mikor pihenek, de ez engem egyáltalán nem zavar. Tavaly az egész nyaram nagyon melós volt, egyetlen szabad hetem maradt. Az idei sokkal lazább, olyan kirándulós. Júniusban egy új magyar tévésorozat bemutató részét forgattuk, és ha minden a tervek szerint alakul, akkor még egy szlovák filmben is dolgozni fogok. Az utazást illetően mindig az utolsó pillanatban döntök. Ezt nevezik spontán tervezésnek. Képtelen vagyok jó előre megszervezni valamit. Ebben nem vagyok ügyes. De abban a pillanatban, amikor döntök, hogy utazni akarok, jegyet veszek, szállást rendelek és repülök. Tavaly nyáron Milánóban és Genova közelében, a tengernél voltam. De oda is hogyan utaztam? Félkómában. Este befejeztem a forgatást Budapesten, kocsi hozott Pozsonyba, éjjel bepakoltam, két órát aludtam, és hajnalban repültem Bécsből. Nem is emlékszem, mikor szálltunk fel, annyira fáradt voltam. Szerencsére kevesen voltak a gépen, így elterülhettem, és közvetlenül a leszállás előtt ébredtem.”

Mivel tavasszal született, Judit nagyon fázós. „Anyai örökség. Jeges vízben kellene úsznom, vagy legalább alámerülnöm párszor egy hideg vizű folyóban, az az egészségemnek is jót tenne, mert én minden télen beteg vagyok. Imádom a nyarat, de a telet is szeretem, csak mindig nagyon fel kell öltöznöm, hogy ne vacogjak. Jó lenne már kivédeni a téli torokgyulladásokat. Nagyon zavar, ha náthás vagyok, rossz a hangom. Olyankor minden feladat nehezebbnek tűnik. Láttam a Jeges nagyi című filmet Zuzana Kronerovával a címszerepben. Nekem is be kellene lépnem egy rozmárklubba. Kinga, a nővérem bátrabb, mint én. Ő már élvezi a hideg vizet. Nekem viszont arra is gondolnom kell, hogy ne legyek beteg egy munka előtt. Egy forgatáson is inkább azt szeretem, ha nyáron játsszuk azt, hogy tél van, még ha izzadok is a ruha alatt, mint ha télen azt játsszuk, hogy nyár van, én meg közben majd megfagyok. Van ilyen sokszor.”

 

Éva számára a nyár minden évben egy nagy utazást jelent. Pontosan megtervezett, jól átgondolt útvonallal. Mediterrán alkat lévén Olaszországban érzi igazán jól magát. Tizenöt-húsz alkalommal járt már Itália különböző helyein, és állítja, nem fogja megunni soha. Eddig a legjobban Szicília déli partjai alatt, az Egadi-szigetek egyikén, Marettimón érezte magát. Szereti a félreeső, a turisták által kevésbé látogatott helyeket. Július végén Szardínia az úti cél.

„Érdekel, hogyan élnek a szárdok, azért választottuk a férjemmel ezt a szigetet, és majd Bolognában fejezzük be az utat. Nemrég Párizsban jártunk Gáborral, öt éjszakát töltöttünk a városban. Az is bejött, pedig féltem, hogy milyen lesz Olaszország után. Cannes-ban is megtapasztaltam már a franciák eleganciáját, de bevallom, Párizsban tátva maradt a szám. És a Louvre meg a Pompidou-központ! Nagyon megszerettem Párizst, de Olaszországhoz így sem leszek hűtlen soha, ki merem jelenteni.”

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnapban jelent meg