Első a kényelem

Veterán, Ivkovič Péter rovata

 
Ivkovič Péter felvétele

Köztudott, hogy az idén 31 éves Škoda Favorit karosszériáját az olaszok álmodták meg, ám a csehszlovák konstruktőrök már 20 évvel korábban is igénybe vették az olasz formatervezők munkáját. A Tatra 613-as egy rossz emlékű politikai rendszerben született, ám végül túlélte azt.

Az állami vezetők és politikusok mindig is előszeretettel használtak nagy, fekete limuzinokat, melyekkel nemcsak kényelmesen, gyorsan és biztonságosan érték el úti céljukat, hanem amelyek kellőképpen reprezentatívnak is bizonyultak számukra. Ez alól az egykori csehszlovák politikusok, pártfunkcionáriusok és gyárigazgatók sem voltak kivételek, így hagyományosan a kopřivnicei Tatra termékeit vették igénybe. Az 1950-es évek kezdetén felsőbb politikai döntés értelmében a Tatra nem gyárthatott többé személygépkocsikat, így reprezentatív limuzin sem maradt a kínálatában. Néhány évvel később a döntéshozók végül megkönnyebbülve adtak zöld jelzést az időközben titokban kifejlesztett Tatra 603 sorozatgyártására, amely 20 évig tartott. Ez volt az a típus, melyben a szerencsétlenül elhelyezett üzemanyagtartály miatt számos elvtárs bennégett egy-egy baleset során. Emiatt az 1960-es években szükségessé vált egy korszerűbb és biztonságosabb limuzin kifejlesztése, így született meg a Tatra 613.

 

Olasz segítség

Mivel az akkori csehszlovák formatervezők nem voltak képesek belátható időn belül időtálló megoldást javasolni, az olasz Vignale cégre bízták a karosszéria megtervezését. 1969-ben szállították le az első három példányt, két limuzint és egy kétajtós coupét; utóbbit később elegáns vonalai ellenére sajnos nem gyártották. Az olasz formatervezők szakítottak a Tatrákra addig jellemző cseppformával, az új típus a kor szellemében szögletes, ám rendkívül szilárd és biztonságos karosszériát kapott, amit töréstesztek sorozata bizonyított. Az autó hátában maradt a V8-as léghűtéses motor, de ezúttal 3,5 literes összlökettérfogattal és részben a hátsó tengelyek fölé beépítve.

A normalizációs évek rugalmatlan politikai rendszerében éveket csúszott a sorozatgyártás elkezdése, csak 1975-ben történt meg, bár az ország vezető politikusai már korábban igénybe vették az új típust.

A hosszú sorozatgyártás manufakturális körülmények között zajlott, a kevés elkészült darabból magánembereknek alig jutott, ahogyan az export is csak a keleti tömb országait érintette. A folyamatos korszerűsítés hivatalosan négy sorozatot eredményezett. A különleges kivitelek közé sorolható a legmagasabb állami tisztviselők számára készült, hosszított Special kivitel, a díszszemlékre szánt nyitott tetejű 613K cabrio vagy a magas felépítménnyel szerelt mentőautó. A 613-as utolsó módosítását már T700 néven árusították, és a gyártás 1999-es leállítása egyben a Tatra személyautók legendás történetének szomorú végét jelentette.

 

Neve: Jiřina

Tatra 613-asból mára szinte mutatóba sem maradt, a magas fogyasztás és a pocsék alkatrészellátás bontóba száműzte a legtöbb példányt, de vannak még olyan rajongók, akik mindent megtesznek a típus életben tartásáért. Közéjük sorolható a pelsőci Dudás Ottó is, aki 20 évvel ezelőtt kezdett „tatrázni”. Az itt bemutatott 1977-es példány sorozatban a negyedik működőképes Tatra 613-as, amelyet birtokol. Ez az autó akár reprezentatív minta is lehetne egy átlagos 613-as életének bemutatására, az évek során ugyanis számos, államilag előírt változtatáson ment keresztül. 1977-ben a pozsonyi Chemika állami vállalat vette át az új autót, 300 ezer kilométer megtételét követően kötelező karosszériacsere következett, a motor fogyasztását pedig már korábban módosították. A rendszerváltás után magántulajdonoshoz került, az zöldre festette a karosszériát. Ottóhoz 2001-ben egy újabb tulajdonostól már az eredeti fekete színben jutott. Felújítása azóta is fokozatosan zajlik, beépítésre vár az eredetivel megegyező évjáratú motor, a Bosch márkájú elektromos antennával kiegészített Blaupunkt Frankfurt rádió és a bordó kárpitozású ülések, s egyelőre a csomagtér kárpitozása sem eredeti.

A Tatra a mai napig tiszteletet parancsol mind megjelenésével, mind menetteljesítményével, főleg amikor 180 kilométeres sebességgel haladnak vele az autópályán. Igazából ott érzi magát otthon a Jiřina névre keresztelt cirkáló, a hatalmas karosszériával nem egyszerű a zsúfolt városokban közlekedni. Ha az autóval megtett eddigi leghosszabb útra kérdezek rá, Ottó azonnal rávágja: 1400 kilométert tett meg Rozsnyó és Bern között. Rajongását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy régi százkoronás csehszlovák bankjegyekből nemrég összegyűjtött 250 ezer koronát – amennyibe a kocsi új korában került. Ennyi pénze egyébként csak kevés embernek volt a 70-es években, Tatrához pedig eleve csak állami vállalatok juthattak hozzá, magánember aligha.

Aki a 613-as fejedelmi hátsó lábterét nem találná elégségesnek, vagy csak még ritkább típust szeretne, nagy szerencsével vehet egy hosszított Special kivitelt. Ottó már megtette; annak felújítása lesz majd számára az igazi kihívás.

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!