Csanda Gábor: Nem gondolok anyámra

Szeptemberben meghalt, azóta nem gondolok anyámra. Reggel megnézem az e-mailjeimet, megválaszolom őket, aztán olvasok vagy szerkesztek, és nem gondolok anyámra.

Somogyi Tibor felvétele

Mikor már nagybeteg volt, puffasztott rizsből való kerek kenyeret reggelizett, nem tudom, mi a neve, kis lekvárt tett rá, plusz a tea. Kávét csak tízóraira ivott. Én még a reggeli e-mailek előtt iszom egy-két kávét, nem mindig finomat, az otthon főtt finom kávé nagy ritkaság, szerintem. A lekvárról meg a cukorról úgy általában csak később hallottam, hogy nem tesz jót a ráknak, akkor még nem tudtam.

Délig egész jól elvagyok, szerkesztek vagy olvasok, kávét iszom, nem gondolok anyámra, nem gondolok semmire. Aztán eszembe jut, hogy meg kéne öntözni a virágait, ebben a rekkenő hőségben többször is kéne hetente. Meg szellőztetni, azt se ártana. Vagy lehet, hogy megtelt a postaládája szórólapokkal, ki kéne üríteni. És persze ott vannak még a szekrényekben a kabátjai meg a ruhái, ezeket valami jótékony célra lehetne fordítani, de még sosem volt erőm ehhez. A fiókokban glédában a zsebkendői és a zoknijai, ki sem nyitom őket. Ebédre gyakran főzött magának csirkepörköltet rizzsel, a csontokat, a levét meg a rizsből is egy adagot mindig félretett, és ha mentem, odapakolta Samu kutyának. Megesett, hogy többet pakolt, mint amennyit ő maga megevett.

Délután szerkesztek és olvasok, nem gondolok anyámra, oda kell figyelnem a szövegre, észnél kell lennem, nem kalandozhat vagy lankadhat a figyelmem: kávét iszom. Anyám nem sokat olvasott, inkább csak alkalmanként, legtöbbször takarított, mert rend a lelke mindennek, szellőztetett, a virágait öntözte, sokat horgolt, még többet sütött, kalácsot a gyerekeknek, perecet nekünk. A perec volt az egyik specialitása, a doktornőjének és a nővérkének is mindig azt vitt. Akármilyen hihetetlen: még mindig van egy dobozka általa sütött perecünk. Spórolós a feleségem. És ki ne felejtsem a ribizlis lepényt, az volt a másik specialitása, olyan kiadós volt, hogy az ember kettőtől jóllakott. Közben meg nem is szerettük a ribizlit.

Elmegyek a postára, kiváltani az ajánlott levelet, a rendszerváltás óta egyedül a postán kell még mindig sorban állni, lassan araszolni előre. Akár anyámra is gondolhatnék, mert postai alkalmazottnak mondta magát, amúgy filatelista volt, ügyes ujjaival bélyegeket rakosgatott kis tasakokba, amiket aztán a postán és a trafikokban árusítottak.

Vagy bevásárlok, megnézem, mi van a puffasztott rizses akármi zacskójára írva, hát extrudált kenyér. Megint okosabb lettem eccsepet. Nem veszek, mert nem szeretem, plusz talán nem is egészséges. Jó lenne egészségesen élni, amennyire csak lehet. És egészségesen meghalni, az milyen jó lehet, idős korban, mindenféle kínlódások nélkül. Elaludni, például. Majd előtte nem iszom kávét. Milyen príma ötlet, tényleg, fokozatosan leszokni róla.

Este már nem iszom kávét, hacsak nem muszáj, nem szerkesztek, csak olvasok, még megválaszolom a közben jött e-maileket, aztán lassan belealszom a soros olvasmányok egyikébe, de előtte még imádkozom, megköszönöm, milyen jó dolgom van, megköszönöm az aznapi napot, a családomat, a munkámat, és úgy általában mindent, ami eszembe jut, hálákat adván. Anyámra nem gondolok, nem is imádkozom már érte. Böjtöltem és sírtam, mint Dávid király a kisfiáért, amíg abban reménykedett, hogy mégis életben marad, de most már, hogy nem él, minek tenném. Vajon visszahozhatom-e azzal? Én megyek őhozzá, de ő nem jön ide vissza hozzám. Nem foglalkozom vele, nem érdekel, nem is gondolok rá.