Szakmai érettségi Dunaszerdahelyen

A dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskolában áprilisban először tettek szakmai érettségi formájában tanúbizonyságot gyakorlati felkészültségükről a vendéglátó- és szállodaipari szakon tanulók.

 

Az öt éve indított szak elsősei májusban végeznek, de addig még többször számot kell adniuk a megszerzett tudásukról. Ennek első állomása a szakmai érettségi gyakorlati része volt. A végzősöknek ültetett állófogadást kellett szervezniük pedagógusnap alkalmából. A húszfőnyi csapatnak két tanítási nap állt rendelkezésére. Az előkészületeket két csoportra osztódva egy-egy menedzser irányításával az iskola tankonyháiban és a rendezvénynek helyet adó színházteremben végezték. A végzős osztály kétharmada az ételek elkészítését, a többiek pedig a szervírozást és az azzal járó teendőket kapták feladatul. Munkájukat végig figyelemmel kísérte az érettségi vizsgabizottság. A szakácsok esetében nemcsak az ételek szakszerű elkészítését, az ízek harmóniáját, hanem a leendő szakemberek megjelenését, munkahigiéniáját és csapatszellemét is pontozta. A pincércsapat értékelésében különös hangsúlyt fektettek a kommunikációra és a kreativitásra.

A diákok az ünnepi díszbe öltöztetett teremben gazdagon megrakott asztalokkal várták tanáraikat. A pazar ételkínálat ámulatba ejtett mindenkit: lazacos-spenótos rolád, aszpikos-majonézes franciasaláta, kolbásszal töltött sertéskaraj, velős pirítós, ramen és brokkolikrémleves. A főételek között volt bőrén sült fogas, narancsmártással tálalt kacsacomb, hortobágyi palacsinta, fügés mártással szervírozott, rokforttal töltött, baconbe göngyölt csirkemell és juhtúróval töltött gombafejek. Salátákból is válogathattak a vendégek. Többnyire a bazsalikomos garnélasalátát és a lazacos-kapros tésztasalátát részesítették előnyben. Gazdag íz- és színvilággal volt jellemző a desszertpultra is, ahol erdei gyümölcsös panna cottát, karamellás pohárdesszertet, Esterházy-tortát, macaront, helyszínen flambírozott palacsintát kóstolhattak a pedagógusok. Lehetőség nyílt különböző kávékülönlegességek és helyben készült koktélok rendelésére is. A hangulatot Horváth Ádám zongorajátéka és Korpás Réka éneke tette még ünnepibbé.

Kis Lívia

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!