Városba költöző vadállatok

A nagyvárosokban évszázadok óta velünk élnek a galambok – gondoljunk csak a velencei Szent Márk térre. De a rigók, verebek és sok olyan hívatlan vendég is, mint az egerek, patkányok. Ehhez az emberhez szokott, urbanizálódott állatsereglethez fokozatosan csatlakoznak a nyestek, rókák, vaddisznók, sőt most már a medvék is. Mi vonzza őket közénk, hogyan alkalmazkodnak az emberi környezethez, és vajon mit tehetünk ellenük? Vagy éppen értük.

Shutterstock

 

 

Égi áldás a galamboktól

A galambok leginkább az ablakpárkányokon, cirádás épülethomlokzatokon, csatornák üregeiben fészkelnek, és mivel a legalkalmasabb helyeket a műemlék épületeken találják, azokat teszik tönkre ürülékükkel. Nyitrán évtizedek óta nem tudják elűzni őket az 1880-ban épült régi városházáról (ma városi múzeum). Az erkélyt vastagon belepte a galambpiszok, és a homlokzatról is mállik miatta a festék. „Évente kétszer tisztíttatjuk az épületet, az udvart pedig kétnaponta lemossuk. Még így sem tiszta soha, ezért sem az erkélyt, sem a belső udvart nem használjuk” – panaszolja Anton Števko múzeumigazgató. Az elhullott madarak gyakran eltömítik a csatornákat, emiatt a tavaszi esőzések során egy egész hétvégén ömlött a víz a falra, és felázott a vakolat. A galambokat már próbálták ragadózó hangját utánzó riasztóval és a homlokzatokra helyezett hegyes vastűkkel is elűzni, de egy idő múlva mindent megszoktak. Az egyetlen megoldás az volna, ha az egész épületet olyan speciális fémhálóval vonnák be, mint például a bécsi műemlékeket, ám az meglehetősen drága, ezért Szlovákiában ritkán alkalmazzák. Általában középületek, templomok bejáratánál feszítik ki, hogy az érkezőknek ne hulljon a fejükre az „égi áldás.”

 

Nyest a motorházban

Épületlakók a denevérek is, de mivel védett állatok, nem lehet őket csak úgy kikergetni. Templomok, kastélyok padlásán több száz is lakhat, és a felújítások után is biztosítani kell, hogy visszajuthassanak. Az állatvédők számon tartják ezeket a kolóniákat és tanácsot is adnak, hogyan lehet együtt élni velük úgy, hogy ne zavarjuk egymás köreit. „Ha berepülnek a lakásba, nem kell megijedni tőlük, elég kinyitni az ablakot, hogy ki tudjanak menekülni. Ha rákapaszkodik a függönyre, vastag kesztyűvel vagy ronggyal fogjuk meg, mert félelmében haraphat, de a hiedelmekkel ellentétben nem veszélyes az emberre” – mondja Ervin Hapl környezetvédő.

A kerti madarakkal megtanultunk együtt élni, még etetjük is őket, az egereket, patkányokat lelkiismeret-furdalás nélkül irtjuk, vagy macskát, kutyát tartunk ellenük. De mi legyen a rókákkal, vaddisznókkal, ne adj̕ isten, medvékkel? A rókák leginkább nyár vége felé portyáznak a baromfiudvarokban, ekkor tanítják a fiatal kölyköket is arra, hol található a legjobb táplálék. Ugyanígy nyáron túrják fel a vaddisznók a veteményeseket, míg a medvék inkább tavasszal kukáznak. A nyestek egész évben mindenütt jelen vannak, elsősorban a padlásokon, tetőterekben. Ezek az állatok nagyon barátkozók, túlságosan is megszokták az embert, de tönkreteszik a szigetelést, felhalmozódott ürülékük és vizeletük átitatja a plafont, összegyűjtött táplálékuk bűzlik, és nem utolsósorban veszettség hordozói is lehetnek. Parkoló autók motorterében is gyakran meghúzódnak s átrághatják a kábeleket. A leghatásosabb védekezés ellenük az, ha felvisszük a kutya pokrócát a padlásra, ugyanis a rajta hagyott szag elriasztja őket, vagy kertes ház esetében a kutyát éjjel-nappal szabadon tartjuk. A kertes házban élők jobban teszik, ha nem hagyják kinn a kutya vagy a macska ételét, miután az befejezte az evést. Érdemes alaposan átvizsgálni a tetőteret, és a veszélytelennek tűnő legkisebb lyukakat is betömni, ugyanis a nyest akár öt centiméter átmérőjű lyukon is képes átbújni.

 

Szemtelen szarkák

„Állat és ember egymás mellett élésében vannak súrlódások. Ezeket általában a zaj, az ürülék vagy az állatok agresszív viselkedése okozza. Bár többnyire félnek az embertől, a táplálékszerzés reményében, vagy mert már megszokták az ember közelségét, gyakran olyan állatok is bemerészkednek a városokba, amelyek évekkel ezelőtt csak a vadonban éltek” – magyarázta a Kossuth Rádió Tér-idő című tudományos műsorában Pongrácz Péter etológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának docense. A dolog egészen odáig fajulhat, hogy a városba települt állat már a sajátjának érzi a terepet, és nem akar osztozni rajta az emberrel. Erre jó példa a városi szarkák viselkedése, amelyek addig zaklatják a rájuk veszélyes ragadozókat, míg azok inkább elköltöznek a környékről, mert a folyamatos rikácsolás miatt nem tudnak vadászni. A szarka az embert is ilyen ragadozónak látja, s onnan, hogy nem fél tőlünk, és bejön a városba, csak egy lépés van odáig, hogy velünk is kötekedni fog. Olyannyira, hogy az ausztráliai és amerikai nagyvárosokban az emberek kénytelenek fénytelen védősisakot hordani a szemtelen szarkák miatt. A sor folytatható a varjakkal és a némileg békésebb, az ember közelségét néhány évtizede még kimondottan kerülő örvös galambokkal.

 

Róka a kertek alatt

Arról, hogy egyre több vadon élő állat merészkedik a városokba, mi is tehetünk: konyhai hulladékot hagyunk elérhető helyen, lehullott gyümölcsöt a fák alatt, vagy nem zárjuk el jól a baromfit. Míg a városi ember még örülhet is annak, ha a lakása ablakából meglát egy rókát vagy vaddisznót, a csirkéket nevelő, kukoricát termesztő falusi gazda már nem annyira lelkes, ha a kertje végében ezek ólálkodnak. Az erdei vadak közül a vaddisznó belterületi megjelenése okozza a legtöbb gondot. Ezek a példányok a közvélekedéssel ellentétben nem az erdőkből szöknek be a városba, hanem eleve lakott területen élnek, és nem is térnek már vissza az erdőkbe. A Tátrában és a hegyek lábánál fekvő településeken már nem a vaddisznók dézsmálják a vetést, hanem a medvék a kukákat. Egyre bátrabbak és szemtelenebbek, de kilövésük engedélyhez kötött, ezért a leghatásosabb védekezés ellenük az, hogy az ember nem hagy kint semmit, ami megtetszhetne nekik.

Tibor Pataky, a Zólyomi Műszaki Egyetem Erdészeti Kara Alkalmazott Zoológia és Vadtartási Menedzsment Tanszékének munkatársa szerint a megoldást a városi vadgazdálkodás jelentheti: „Az állatok városba költözését kiváltó okokat kell megértenünk. Közülük a legmeghatározóbb az, hogy a természetes élőhelyek átalakulnak vagy eltűnnek. A kiszoruló állatok új élőhelyüket a lakott településeken találják meg. A cél nem a kiirtásuk, hanem hogy minél több információnk legyen ahhoz, hogy konfliktusok nélkül tudjunk együtt élni velük. Ahol szükséges, megoldás lehet az önálló városi vadvédelmi szolgálat létesítése.”

 

Együtt kell élnünk

Ha valaki azt észleli, rendszeresen látogatnak kertjébe, udvarába, házába vadak, ne kezdjen egyedül védekezésbe. Értesítse az önkormányzatot, a közeli erdészetet vagy vadásztársaságot, és kérjen segítséget. Mérget kirakni tilos, rókát csapdázni csak megfelelő ismeretekkel szabad, légpuskával lövöldözni pedig felesleges és nagyon veszélyes is. Sok elmélet és vizsgálati eredmény létezik arra vonatkozóan, hogy miért költöznek bizonyos állatok a városokba. Egy újabb kutatás szerint nem biztos, hogy jó ezeknek az állatoknak az emberek közt, de mivel ott a természetes élőhelyükéihez hasonló körülményeket találnak, képesek városokban, falvakban is megélni. Az, hogy milyen faj terjedt el az adott helyen, függ a környezeti hatásoktól és a lakosság szokásaitól, de vadállatok mindig is éltek lakott helyeken. Amikor még nem autókkal, hanem lovas kocsikkal jártak, a búbos pacsirta közönséges városi madárnak számított, mert könnyen talált táplálékot, és a növényvédő szerek, valamint a műtrágya sem gátolta a létezésben. A város és a természet soha nem létezett külön egymástól, csupán arról van szó, hogy az ember jelentősen átalakít egy közeget, és azok az állatok, amelyek alkalmazkodnak ehhez a környezethez, képesek városokban is létezni. A velük való együttélés nem feltétlenül káros, hiszen sok faj hasznára van az embernek. A többit pedig meg kell tanulnunk kezelni, hiszen tudjuk: amit megszelídítettünk, azért felelősséggel tartozunk.

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnapban jelent meg