Miért hazudik a gyerek?

A gyerekeknek, hasonlóan a felnőttekhez, sok okuk lehet arra, hogy hazudjanak. A hazugsághoz vezető okok persze a koruktól függően változnak.

Shutterstock
Mit tegyenek a kamasz szülei?

Egy kamasz lány vagy fiú szülei valószínűleg akkor cselekszenek a lehető legjobban (és ezzel minimalizálják a hazugságok számát is), ha nem tiltják mindentől, de nem is engednek meg neki mindent. Az arany középút keresése talán a legszerencsésebb, vagyis hogy a szülő minden felmerülő helyzetben külön-külön mérlegelje, beleegyezzen-e valamibe, amit a kamasz szeretne, vagy ne. És beszélje meg gyermekével a lehetőségeket, vagy magyarázza el neki, miért döntött úgy az adott helyzetben. Lehetőleg ne parancsoljon, de ne is hagyjon mindent teljesen rá. A hétköznapi élet egyes helyzeteinek békés megbeszélése segíthet abban, hogy a kamasz és a szülő egy síkon kommunikáljon. Ezáltal a hazugságok nagy része is feleslegessé válhat.

Már kisóvodás korúak is találnak ki történeteket, amelyek nem teljesen egyeznek a valósággal, de ez nem kimondott hazugság – az ilyen történetek a gyermek fantáziájának fejlődését jelentik. Az ilyenfajta túlzásokat vagy torzításokat nem kell, hogy szülőként kijavítsuk. Leggyakrabban elég, ha meghallgatjuk, amit a gyermek mesél. Esetleg hozzátehetünk valami igazságot. Például amikor a kisfiunk azt mondja, hogy ő már sok óriási traktort vezetett, akkor hozzátehetjük, hogy: biztosan érdekes lehet traktort vezetni!

Az iskoláskorhoz közeledve éri el a gyermekek értelmi fejlődése azt a szintet, hogy különbséget tudnak tenni valóság és fantázia között. Valamikor ezentájt kezdődnek a valódi füllentések. Ezek teljesen normálisak. A hazugság természetes velejárója az értelmi fejlődésnek, nem jelenti azt, hogy a gyermek romlott vagy rossz. Egyszerűen már annyira okos lett, hogy megérti, vannak olyan helyzetek, amikor jobb, ha azt mondja, amit szerinte a szülő hallani szeretne, nem pedig az igazságot (például hogy ő tépte ki a lapot a könyvből). Sokszor jó szándék vezeti füllentésre – például jóban szeretne maradni a szülővel –, nem pedig az, hogy fél a büntetéstől.

Hogyan reagáljunk a gyermek lódítására?

  • Először is a lehető legnyugodtabban, ne végig szemrehányóan, ne letorkolóan, ne megszégyenítően. Ha támadóan, bántóan beszélünk vele, nem azt tanulja meg, amit szeretnénk, hogy „nem szabad hazudni”, hanem azt, hogy „semmi áron nem kaphat hazugságon anya/apa, mert az rettentő kellemetlen”. Tehát egy következő alkalommal, ha hazugságba bonyolódik, hajlamosabb lesz abba fektetni a legtöbb erőfeszítést, nehogy a szülő megtudja, hogy nem mondott igazat. Megpróbálja a lehető legjobban eltitkolni, szépíteni, takargatni a valóságot, csak hogy elkerülje a szidást (esetleg más) bántást.
  • Hasznosabb, ha kíváncsi, higgadtan érdeklődő beszélgetőtársként viselkedünk, aki szeretné megérteni, hogy mi történt.
  • Már kicsi gyerekeknek is egyszerű szavakkal el lehet röviden magyarázni, hogy rossz dolog hazudni, és hogy mindig jobb elmondani az igazat. Hozzátehetjük, hogy anya/apa olyankor nagyon örül, ha a gyerkőce elmondja az igazságot, még ha „rosszaságot” követett is el. És hogy aki sokszor hazudik, annak már nem tudunk semmit elhinni.  
  • Nem árt, ha nyugodt hangnemben biztosítjuk a gyermeket afelől, hogy ha elmondja az igazságot, anya/apa nem fog dühöngeni/büntetni (Ezt persze tartsa is be a szülő!).
  • Dicsérjük meg, ha elmondja az igazat, mert ez valóban nem könnyű. Pl.: „Rendes/bátor vagy, hogy elmondtad, pedig úgy láttam nem volt könnyű.” „Örülök, hogy elmondtad az igazat.”
  • Beszéljük meg vele, milyen megoldást lehet találni. Vagy azt, hogyan tudná jóvátenni a helyzetet.
  • Legyünk óvatosak: lehetőleg csak akkor beszéljünk a hazugságról, ha biztosak vagyunk abban, hogy gyermekünk valóban hazudott. Ha tévesen vádoljuk meg őt, s ha nem hisszük el, amikor az igazat mondja, csak növeljük a bizalmatlanságát és a további hazugságok valószínűségét.

 

  1. A kamasz védi új személyiségét

 

  • Némileg bonyolultabb lehet a helyzet kamaszkorban, mivel a fentebb említett okokon kívül más tényező is szerepet játszhat a hazugságban. Ahogyan Vekerdy Tamás szokta magyarázni, a kamaszkor a második születés kora – persze ekkor nem a test születik meg, hanem egy új személyiség válik le a családtól. Egy kamasz azért (is) hazudik, hogy új személyiségét, az ő külön világát, amely épp kialakulóban van, megvédje, és elválassza a családtól, főleg a szülőktől. Például nem szereti elmondani, hova megy, és kivel. Vagy nem sokat beszél arról, mi/ki tetszik neki, stb. És főleg az a kamasz hazudik szüleinek, akit a szülők gyakran faggatnak, nem hisznek neki, netalán titokban elolvassák e-mailjeit, SMS-eit. Mindezt ok nélkül, puszta féltésből.

 

  • A kamaszok egyébként gyakran vágynának arra, hogy őszintén beszélhessenek szüleikkel. Tapasztalatom szerint az őszinteséget és igazságot fontos értéknek tartják. De úgy érzik, nem mondhatják el, mert a szülők – egy kamasz szavait idézve: „vagy belekötnének, vagy nem engednék, hogy azt csináljam, amit szeretnék, vagy teljesen rosszul fognák fel azt, amit én képzelek”. (Vekerdy Tamás: Kamaszkor körül)
  • Sok kamaszkorú gyermek édesanyja vagy édesapja megijed gyermeke önállósodásától, mert félti, úgy gondolja, hogy még túl fiatal a nagyvilág által nyújtott élményekre. Fél, hogy nem tud vigyázni magára, mert hiszen még nemrég csak kisgyerek volt. Ezért hajlamos némelyik szülő kézzel-lábbal óvni gyermekét és persze tiltani sok mindentől. Felelősséget, félelmet s végül – tehetetlenségében – dühöt érez az ilyen szülő.

Szelle Elvira pszichológus

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnapban jelent meg