Mire vitték a magyar iskolával?

1993 szeptemberétől 1994 júniusáig bemutatkoztak a Vasárnapban az akkori szlovákiai magyar kiselsősök Pozsonytól Leleszig, a legészakibb gömöri településektől a legdélibb csallóközi falvakig. Közülük kerestünk meg néhányat.

 

Archívum

Az első fényképek még fekete-fehérek (1993 októberében jelent meg először színes köntösben a Vasárnap), de mindegyiken egyformán büszkén feszít a sok-sok magyar kisdiák. Mert sokan voltak, akkor még vagy 4500-an, és mi ebből 150 iskola 220 osztályát, több mint háromezer magyar elsőst mutattunk be. Akkor húszan-huszonöten jártak egy osztályba, és a kistelepüléseken is öt-hat elsős akadt. Mára a párhuzamos osztályok ritkaságszámba mennek, a huszonöt éve bemutatott kisiskolák közül több végleg bezárt – idén a szentmihályfai (Csallóköz) jut erre a sorsra – de még több küzd a megmaradásért.

 

Helytálltak tudásukkal

Az elmúlt években ezerrel csökkent a beíratott magyar elsősök száma, és ez nemcsak a születések számával indokolható, hanem azzal is, hogy évente a magyar szülők egynyolcada szlovák iskolába íratja a gyermekét. Pedig az 1993-as elsősök pályája is azt mutatja, hogy lehet érvényesülni, boldogulni a magyar iskolával. A Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársa, Roncz Melinda segítségével közülük kerestünk meg néhányat, és nagy örömmel hallottuk, milyen talpraesett, mennyire okos és széles látókörű ez a nemzedék. Mindegyik megszólított helytállt a maga helyén, s ebből a szempontból mindegy, hogy több diplomát szerzett, vagy „csak” tisztességgel neveli a gyermekeit, mert minden életút mögött ott van az anyanyelvi iskolától kapott biztonságérzet. Ha rajtuk múlik, iskoláink és az ország jövője, nem kell annyira aggódnunk.

Haraszti Attila a pozsonyi Duna utcában kezdte tanulni a betűvetést, és ott is érettségizett. Felvették a színművészeti főiskolára, de két év múlva elragadta és egészen Amszterdamig repítette a zene. Néhány éve már Berlinben él, de még mindig elektronikus zenével foglalkozik – weboldalak zenei applikációit fejleszti. Amikor azt kérdezem, a nagyvilágból hogy tekint vissza a magyar iskola nyújtotta alapokra, azt mondja, épp a magyar nyelv által látja tágabb perspektívában a világot. „A magyar nyelv szerkezete eleve kreatívabb gondolkodást kíván, és ennek a zenében nagy hasznát veszem. A német nyelv sokkal szabályosabb, mégis sok rokoni vonást fedezek fel a kettő között; nyilván ennek is köszönhető, hogy a barátnőm egészen könnyen tanul magyarulˮ – meséli Attila.

 

Karrier kisiskolával

A szentmihályfai alapiskola bemutatkozó fotóján csak két elsős áll Szabó Rezső igazgató-tanítóval, aki néhány éve hunyt el. Nem éli meg, hogy a kisiskolát valószínűleg bezárják, mert idén már nem lesz elsős, és a hat kisdiák közül is elmegy a három negyedikes. Álló István az egyike volt a két elsősnek, akik 1993-ban kezdtek iskolába járni, ma agrármérnök és sportszerkesztő. „A komáromi ipariba, majd a Nyitrai Mezőgazdasági Egyetemre jártam, ott is doktoráltam. Soha nem volt gondom a szlovák nyelvvel: a kollégiumban a lakótársam csak három év múltán tudta meg, hogy magyar vagyok. Azt gondolom, kisiskolából, összevont osztályból is lehet érvényesülni, a lényeg az, hogy milyen a tanár, és mennyire figyelnek a szülők a gyerekre. Ehhez a figyelemhez pedig az is hozzátartozik, hogy ne a szlovák iskolától várják, hogy majd mindenre megtanítja, hanem az anyanyelvén és elsősorban a családban foglalkozzanak vele.”

Méry János a somorjai alapiskolában, utána a helyi gimnáziumban végzett, és a nyitrai egyetem pedagógiai karán, majd a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemen folytatta tanulmányait. Rendszeresen ír kommentárokat a Csallóköz hetilapba, tevékeny tagja a Csemadok Somorjai Alapszervezetének, és városi önkormányzati képviselő. „Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire részt veszek majd a közéletben, de amikor megszólítottak, úgy éreztem, kötelességem elvállalni. Ki képviselje a magyarok véleményét és érdekeit, ha nem a magyarok?ˮ

 

Nem kérdés a magyar iskola

Kantner Éva meseterapeuta, könyvtáros a Dunaszerdahelyi Hviezdoslav Utcai Alapiskolából indult, a helyi gimnáziumban érettségizett, és a Nyitrai Konstantin Egyetemen végzett magyar–pszichológia szakon. „Boldizsár Ildikó könyvei keltették fel az érdeklődésemet a meseterápia iránt, ezért elvégeztem Győrben a Lelki Egészségvédő Alapítvány képzését. Gyermekekkel és felnőttekkel egyaránt foglalkozom, abban segítek nekik, hogy felismerjék magukat a mesék szereplőiben, s ezáltal rájöjjenek, mi az a helyzet, amelybe beleragadtak az életben, és hogyan kellene továbblépniük” – mondja Éva, aki most a dunaszerdahelyi könyvtárban dolgozik. Májusban lesz az esküvője, és kérdésünkre, hogy milyen iskolába adná a gyermekét, ha majd lesz, kapásból azt mondja, ez egyértelmű: csakis magyarba.

 

Roncz Vilmos illésházi kisdiák volt, a somorjai gimnáziumban, majd a győri Széchényi István Egyetem gépészeti szakán tanult tovább. „A mozgólépcsőket gyártó dunaszerdahelyi Schindler-gyárban dolgozom, mozgólépcsőket tervezek egyedi megrendelésre. Szeretem a munkámat, és máig sokszor eszembe jut, hogy sok jó tanítómnak, tanáromnak köszönhetően juthattam el idáig. Végig magyar iskolákba jártam, soha nem mondhattam, hogy a nyelvtudás hiánya gátol, s ez nagy szabadságérzetet adott. De ha valami nem ment, azért sem a külső körülményeket, csak a saját lustaságomat okolhattam. Azt hiszem, így vannak ezzel azok is, akik magyar középiskola után mentek szlovák egyetemre. Mindent meg lehet tanulni, ha akarjuk, csak jó alapok kellenek, és jobb alap, mint az anyanyelven szerzett tudás, egyszerűen nincs” – mondja a fiatalember.

 

A többnyelvű közeg előnyei

Riby György és ikertestvére Péter 1993-ban a Nagycétényi Alapiskolában kezdte elsajátítani a betűvetés tudományát. Ahogy akkor elválaszthatatlanok voltak a csibészkedésben, most is elválaszthatatlanok a vállalkozásban. Pizzériákat működtetnek, élelmiszerrel és alkohollal kereskednek. „Pincér–szakács szakon végeztem, mindig ez érdekelt, és tudtam, hogy ezzel fogok foglalkozni. A középiskolában soha nem volt gondom azzal, hogy magyar alapiskolába jártam, a vállalkozásban meg csak hasznát veszem a nyelvtudásnak. Azt gondolom, hogy olyan vidéken, mint Nyitra környéke, ahol a gyerekekre úgyis automatikusan ráragad a szlovák nyelv, nincs érv arra, hogy valaki magyarként ne a magyar iskolát válassza” – véli Riby György.

Vataščin Péter Ebeden volt kisiskolás, a negyedik osztálytól Párkányba járt alapiskolába, utána gimnáziumba is. A Pécsi Tudományegyetem Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszékén végzett, jelenleg a Fórum Kisebbségkutató Intézet Komáromi Etnológiai Központjának munkatársa. Kalandos úton, délvidéki kerülővel tért vissza Szlovákiába, miután évekig Szabadkán élt a családjával. „Pécsett, az egyetemen ismerkedtem meg szabadkai származású feleségemmel, és úgy döntöttünk, hogy ott fogunk élni. Kezdettől az otthonomnak éreztem ezt a soknemzetiségű közeget, a vajdasági magyarok mentalitása is nagyon hasonlít a miénkre” – mondja a fiatalember, aki doktori disszertációjában a szabadkai szerb menekültek integrációjával és befogadásával foglalkozott. „Itthon is balkáni témát szeretnék kutatni, a Szlovákiában dolgozó szerb vendégmunkások érdekelnek.” Péternek két gyermeke van, májusban érkezik a harmadik. Egyelőre Szabadkán van az otthonuk, de hamarosan szeretnének Dél-Szlovákiába vagy Észak-Magyarországra költözni. „Az iskola nyelve semmiképp nem lesz kérdés, de azt is fontosnak tartom, hogy szlovákul és szerbül is megtanuljanak, hiszen ehhez a két nyelvhez is lesz kötődésük általunk”.

 

„Gömörből sem mehet el mindenki”

A medvesalji Tajtiban volt kiselsős Molnár Tamás, aki ma ugyanott a családi agrárvállalkozás ügyvezetője. A füleki gimnázium elvégzése után a pozsonyi Komenský Egyetem menedzsment szakán végzett, és évekig egy bankban dolgozott elemzőként. „Az egyetem első évében volt egy kis gondom a szlovákkal, de hamar megszűnt, mert jó alapokra építhettem. Talán ma is bankár volnék még, ha a családom nem kezd vállalkozni. Úgy éreztem, itthon van rám szükség, Gömörből sem mehet el mindenki. A hivatali ügyintézés, pályázatok írása a dolgom, vagyis hű maradtam a szakmához.” Tamásnak két kicsi gyereke van, messze még az iskolaválasztás, de már most meg tudja mondani, hogy csak a magyar jöhet számításba. „Én is magyar vagyok, a feleségem is az, apósom magyar iskolaigazgató, szóba sem jöhetne a családban a szlovák iskola.”

A királyhelmeci kiselsősök osztályképén találtuk Feterik Flóriánt, aki az alapiskola elvégzése után a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumába járt. Azt mondja, olyan alapokat kapott ott nemzeti öntudatból, hogy az egész életében meghatározó lesz számára. „Magunkat értékelő, másokat nem kirekesztő, önérzetes, de nem önhitt magyarságtudatra neveltek” – mondja Feterik Flórián, aki az érettségi után a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen jogot, a Corvinus Egyetemen pedig párhuzamosan közgazdaságtant kezdett hallgatni. „Három év után rájöttem, hogy a jog nem igazán nekem való, és a közgázt fejeztem be gazdálkodás és menedzsment szakon. Ma a Fiat Chrysler budapesti székhelyű közép-európai képviseletének vagyok a marketingmenedzsere” – számol be élete alakulásáról dióhéjban. Budapesten telepedett le, és egyelőre a jövőjét is ott képzeli el. „Itt rendeztem be az életem, alakítottam ki a kapcsolataimat, de azért máig más, szlovákiai szemszögből is látom az itteni dolgokat” – mondja. Annak, hogy magyar iskolába járt, magyar irodalmat olvasott, szavalóversenyeken vett részt, a szakmájában is nagy hasznát látja, nemcsak azért, mert nincs lámpaláza, ha valahol nyilatkozni kell, hanem elsősorban a magyar nyelv kreativitásának köszönhetően. „Ez a rengeteg hasonlat, szójáték és rím megfizethetetlen kincs, számtalanszor merítek belőle a munkám során. És mindig eszembe jut, hogy mi, magyarok mind ingyen kapjuk, csak élnünk kell vele.”

 

„Cigány vagyok, de magyar is”

Bari Zsuzsanna a rimasimonyi alapiskolában végzett, ma is a községben él. Két évig tanult cukrásznak, családi gondok miatt hagyta ott az iskolát, de azt mondja, mindent megtanult ott, ami ahhoz kell, hogy a családi ünnepségeken mindenkit elkápráztasson a süteményeivel. Ma a rimaszombati cipőgyárban dolgozik, és két gyermekét neveli: tizenhárom éves fia magyar iskolába, ötéves kislánya magyar óvodába jár. „Roma vagyok, de magyar is. El sem tudom képzelni, mi keresnivalóm lett volna a szlovák iskolában, mikor hatévesen egy szót sem tudtam szlovákul, és a gyerekeimet sem adhatnám oda, ha egyszer otthon magyarul beszélünk. Hallom, hogy ilyenek is vannak, de nem értem, miért kínozza valaki így a gyerekét. Hát nem az a jó, az a természetes neki, ha a tanító néni is olyan nyelven szól hozzá, mint az anyukája?” – kérdezi a fiatalasszony.

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnapban jelent meg