Tavaszi tésztatippek

Sok érv szól a tészta mellett. Utolsó mentsvárunk lehet, ha nemcsak a főzőcskézésre nem jut sok időnk, de a bevásárlással is elmaradtunk – hiszen hónapokig eláll a kamra polcán, így bármikor előkapható. Millióképpen variálható, és kevéssel is beéri – már egy pici maradék sajttal, olajjal, fokhagymával, paradicsomszósszal vagy ketchuppel is korrekt fogást dobhatunk össze. 

Shutterstock

A hozzávalók függvényében lehet kiadós vagy könnyű egytál. És ilyenkor, a tavaszra hangolódva lehet belőle remek szezonális fogás is, ahogy lassanként belecsempésszük a szépen sorban megjelenő zöldségeket. Vagy még jobb, ha egyszerűen csak odatolunk mellé egy adag vegyes salátát!

 

Mexikói one pot

Lusta szakácsok kedvence lehet ez az egylábasos (azaz one pot), mindent bele tészta.

 

Hozzávalók:

1 marék felkockázott kolbász, 1 ek étolaj, 1-1 piros, sárga és zöld kaliforniai paprika (vegyesen), 1 db paradicsom, 1 kicsi lila hagyma, fél csili, 2 gerezd fokhagyma, 1 konzerv vörös bab, 1 konzerv kukorica, 250 g rigatoni vagy más tészta, 4 dl forró víz, 2 ek krémsajt, 2 dl passata, 1 mk Cayenne-bors, fél mk római kömény, 1 mk füstölt fűszerpaprika, frissen őrölt bors, 1 tk só, friss koriander (felaprítva), reszelt cheddar sajt.

 

Elkészítés:

A kolbászt kisebb kockákra vágjuk, egy nagyobb lábasban az olajon a zsírjára pirítjuk. A kaliforniai paprikákat, a hagymát, a paradicsomot kockákra vágjuk, a fokhagymát felaprítjuk, a csilit pedig vékony karikákra vágjuk. A zöldségeket a visszamaradt zsíron átforgatjuk, kissé megfonnyasztjuk. Ezután hozzáadjuk a babot, a kukoricát, a tésztát, a krémsajtot és a passatát. Cayenne-borssal, római köménnyel, füstölt paprikával, borssal és sóval ízesítjük. Ráöntjük a forró vizet és alaposan összekeverjük. Fedő alatt, közepes lángon (a tészta dobozán látható főzési idő szerint) készre főzzük. Végül aprított korianderrel és reszelt cheddar sajttal megszórva tálaljuk.

 

Sajtos makaróni

A Mac&Cheese nagy amerikai klasszikus, minden asztalon megjelenik néha. Egyszerű, kiadós, finom – érdemes kipróbálni.

 

Hozzávalók:

25 dkg makaróni (szarvacska vagy egyéb csőszerű tészta), 10 dkg kockákra vágott bacon, 2-3 csili, 3 gerezd fokhagyma, 3 dkg vaj, 2 csapott ek liszt, kb. 3 dl tej, 2 nagy kanál mascarpone, 5 dkg parmezán, 5 dkg ementáli sajt, 10 dkg zöldborsó, kevés zsemlemorzsa, só, bors, szerecsendió.

Elkészítés:

A bacont, az apróra vágott csilit és a felszeletelt fokhagymát lepirítjuk egy serpenyőben. Rádobjuk a vajat, megolvasztjuk, megszórjuk a liszttel. 2 percig kevergetjük. Több részletben hozzáadjuk a tejet, és habverővel szép krémes állagúra forraljuk az egészet. Sóval, borssal, szerecsendióval ízesítjük. Végül hozzáadjuk a sajtokat.

Sós vízben 90%-osra főzzük a csőtésztát. A kifőtt tésztát hozzáadjuk a krémes-sajtos mártáshoz, rászórjuk a borsót, és az egészet finoman átforgatjuk. A tetejére kis parmezánt és zsemlemorzsát szórunk, ízlés szerint kis csilivel, paradicsomkarikával díszíthetjük. Az egészet betoljuk a sütőbe, és 180 fokon 15 perc alatt készre sütjük. (Ha a serpenyő nem fér be a sütőbe vagy sütőben nem használható, a mártásos tésztát öntsük át egy tűzálló tálba, mielőtt megszórnánk parmezánnal és zsemlemorzsával.)

 

Tészta tavaszi raguval és retekkel

Hozzávalók (2 főre):

1 csokor újhagyma, 2 kicsi, zsenge cukkíni, 1 sárgarépa, 4 retek, 1 citrom, só, frissen őrölt bors, 1 marék napraforgómag, olívaolaj, tészta (makaróni, spagetti vagy ízlés szerint).

 

Elkészítés:

A zöldségeket megmossuk, az újhagymát vékony karikákra vágjuk, a cukkínit lereszeljük, a sárgarépát megtisztítjuk, zöldséghámozóval szalagokra szeljük. Olívaolajon megfonnyasztjuk a hagymát, hozzáadjuk a cukkínit és a sárgarépát, megpároljuk. Sózzuk, borsozzuk, citromlét facsarunk rá, majd meghintjük napraforgómaggal.

A retket megmossuk, vékony karikákra vágjuk, majd keresztben csíkokra.

A tésztát al dentére főzzük, összekeverjük a raguval, majd megszórjuk a friss, ropogós retekkel. Petrezselyemzölddel ízesíthetjük még.

 

Spenótos, mascarponés tészta

Hozzávalók:

200 g széles metélt, 4–5 ek olívaolaj, 200 g fagyasztott leveles spenót, 2 gerezd fokhagyma, só, fekete bors, 1 csili, 25 g fenyőmag, 160 g mascarpone, 100 ml tejszín, 30–40 g parmezán sajt.

 

Elkészítés:

A kiolvasztott spenótot melegítsük össze az olajon a sóval, a borssal, az apróra vágott fokhagymával és a csilivel. A tésztát főzzük meg sós vízben, a fenyőmagot pedig zsiradék nélkül pirítsuk meg.

A mascarponét és a tejszínt adjuk a spenóthoz, majd forgassuk össze a mártással a tésztát. Tálaláskor szórjuk meg a fenyőmaggal és a reszelt parmezánnal.

 

Spagetti gombaszósszal és buggyantott tojással

Hozzávalók:

4 db tojás, 1 marék rukkola, 320 g spagetti, 2 ek fehérborecet, extra szűz olívaolaj, 100 ml tejszín, 1 kis csokor petrezselyemzöld, só, frissen őrölt fekete bors, 1 gerezd fokhagyma, 1 fej vöröshagyma, 250 g kucsmagomba.

 

Elkészítés:

A zöldségeket megtisztítjuk. A gombákat hosszában félbevágjuk, a rukkolát, a petrezselyemzöldet, a vöröshagymát és a fokhagymát finomra aprítjuk.

Egy serpenyőben kevés olívaolajat hevítünk, megpirítjuk benne a hagymát és a fokhagymát. Hozzáadjuk a felezett gombákat, megsózzuk, megborsozzuk, majd lefedve 10–15 percig főzzük. Megszórjuk az aprított petrezselyemzölddel, a rukkolával, átkeverjük, és további 3–4 percig pirítjuk.

A hagymás-rukkolás gombát botmixerrel pürésítjük, hozzáadjuk a tejszínt, és a szószt forráspontig hevítjük.

Ezalatt két lábasban vizet forralunk, mindkettőt sózzuk, az egyikbe két evőkanálnyi ecetet is öntünk. A spagettit az ecet nélküli vízbe dobjuk, és amikor a tészta nagyjából félig megfő, a másikba egy kanállal örvényt kavarunk. A tojásokat egyesével ide ütjük, mindegyiket egy-egy percig posírozzuk, majd szűrőkanállal kivesszük, melegen tartjuk.

A spagettit, amikor eléri az „al dente” állagot, leszűrjük, összekeverjük a kucsmagombaszósszal, és egy kevés vízzel, amiben a tészta főtt.

Kanállal és villával a spagettiből mélytányérokba fészkeket rakunk, mindegyik tetejére egy-egy buggyantott tojást és néhány rukkolalevelet helyezünk. A tésztára jó adag fekete borsot őrölünk, meglocsoljuk néhány csepp friss olívaolajjal, és azonnal tálaljuk.

 

Cayun tészta

Ez a tészta a New Orleans környéki francia telepesek hagyományos konyháját idézi – érdemes kipróbálni.

 

Hozzávalók:

A cayun fűszerkeverékhez: 2 ek római kömény, 1 ek szegfűbors, 1 ek fekete bors, fél ek karadmom, 2 ek fokhagyma-granulátum, 2 ek fűszerpaprika, 1 ek Cayenne-bors, 1 ek oregánó, 1 ek kakukkfű, 1 ek gyömbér, 1 ek só.

A tésztához: 250 dkg linguine vagy spagetti, 3 ek olaj, 15 dkg kolbász, 1 nagy fej vöröshagyma, 3-4 kaliforniai paprika (többféle színben), 3 szál angolzeller (szárzeller), 15 db szép, tisztított, konyhakész garnéla, 2 dl tejszín. Továbbá: ízlés szerint korianderzöld és lime-lé a tetejére.

 

Elkészítés:

Először elkészítjük a házi cajun fűszerkeveréket. Ehhez az egész fűszereket (római kömény, szegfűbors, fekete bors, kardamom) lepirítjuk egy forró, száraz serpenyőben. Amikor a magok pattogni kezdenek, mozsárban apróra törjük őket. Egy nagyobb tálba öntjük a fűszereket, és hozzá szórjuk a porított társaikat. Megsózzuk, összekeverjük és készen is vagyunk – légmentesen zárható üvegbe töltjük a keveréket, így amit nem használunk fel azonnal, később elővehető.

Lobogó forró, sós vízben elkezdjük kifőzni a tésztát. Közben a kolbászt felkarikázzuk, száraz serpenyőben kisütjük a zsírját, a karikákat félretesszük egy tálba. A kolbász zsírján megfonnyasztjuk a hagymát, a paprikát és az angolzellert. Ha a zöldségek összeestek, mehet hozzájuk vissza a kolbász, majd a garnéla is bekerülhet a serpenyőbe. Az egészet gazdagon megszórjuk a fűszerkeverékkel, és hozzáöntjük a frissen kifőzött tésztát. Meglocsoljuk a tejszín, valamint egy kevéssel a tészta főzővízéből. Az egészet jól összeforgatjuk. A tetejére ízlés szerint szórhatunk egy kevés friss koriandert és csepegtethetünk pár csepp lime-levet.

Összaállította: as

Recept kateógria: