A VASÁRNAP Sztárja Cserhalmi György

Nehéz három év van mögötte. Lelkileg is, fizikailag is. 

Előbb az édesanyját, Varga Magdát, a neves debreceni operaénekesnőt veszítette el, majd a feleségét, Cserhalmi Erzsébet színésznőt, aki vele együtt több Jancsó-filmben szerepelt. Mindeközben saját egészségi állapota is leromlott. Ha csak a filmjeit vesszük: több mint kétszáz alkotásban kíméletlenül koptatta a testét. Egy év alatt három műtéten esett át: a bal térdét, majd három csigolyáját kicserélték, és a gerinccsatorna-szűkületét is kezelni kellett. Cserhalmi György mára felépült – néhány fémcsavarral a csontjaiban. „Elmenőben vagyok – nyilatkozta nem is olyan régen. – Elmenőben, de nem az életből. A szakmából. Én ezt szép lassan, elegánsan abba akarom hagyni.”

 

Gondot okoz számára a színpadi szöveg? Miért kezdett el filmezni? Hogyan emlékezik édesanyjára? Végig ott tudott lenni mellette? Hogyan élte meg felesége elveszítését? Hogy viseli Törőcsik Mari hiányát? Ki a kedvenc szerzője? Hogyan éli meg, hogy kétszeres nagypapa? Lesz ereje visszautasítani egy jól megírt filmszerepet?

Mindenre választ kap, ha elolvassa Szabó G. László interjúját a Vasárnap már megvásárolható számában!