Együtt repülök a közönséggel

A tartása, az eleganciája, amivel kiáll a színpadra. A közvetlensége, a kisugárzása, amivel magával ragadja hallgatóságát. A hangja, amellyel bűvkörébe vonja, a népdalok révén az érzelmek egész skáláján kalauzolja át őket. Csillagokat varázsol a szemükbe. Vagy könnyeket. Mind a kettőt tudja. A Fonogram és többszörös Harmónia díjas Korpás Évával mélypontokról, újrakezdésről, új kihívásokról, örömeiről beszélgettünk.

Somogyi Tibor felvétele

 

Tavaszváró típus vagy?

Nagyon. Szeretek síelni, korcsolyázni is, de a tavasz az igazi évszakom, akkor kivirulok. Talán mert májusban születtem. Szeretem a hosszabbodó napokat, a melegedő időt, a csicsergő madarakat.

 

Olyankor te is velük énekelsz?

Erről a gyerekeim tudnának mesélni. Szinte mindig énekelek. Néha szólnak is, ha beakad a lemez: „anya, nem hagyod abba”? Március 15-én Léván koncerteztünk Madarász Andrással, és egy somogyi dal, amit ott énekeltem, szintén „beakadt”, otthon sem bírtam abbahagyni. Aztán már Áron fiam is csatlakozott hozzám.

 

A lévai koncertre milyen programot vittél?

Andrással az alkalomnak megfelelő műsort állítottunk össze, volt pár szabadságharcos dal és katonabúcsúztatók.

 

Szereted a tematikus koncerteket?

Ha felkérnek, szívesen előadok alkalomhoz kötött dalokat, a műsoraim azonban általában nem tematikusak. Bár ha belegondolok, a lemezeimen az összes népdal a szerelemről szól. Ezek a legszebbek. Maga a népköltészet is gyönyörű. Csodálatos, hogy a kétkezi munkát végző egyszerű parasztemberek micsoda költői képekben fejezték ki az örömüket, bánatukat. Ezek örök érvényűek. A szövegek, a dalok, a dallamok, ez az életem, ezekben találom meg a gyönyörűségeket. A népdalok nyelve a költőket is megihlette, hiszen többen gyűjtöttek közülük. Általuk kerültem közel a költészethez is, ami szintén fontos szerepet játszik az életemben.

 

Hamarosan megjelenik az új albumod. Mit árulhatsz el róla?

Libidaridom címmel családi lemezt készítettünk, azaz nem kizárólag a kicsiknek szól, hanem a család aprajának-nagyjának. Ezúttal is a népdalok állnak a középpontban, hasonló stílusban dolgoztuk fel őket, mint a Szól a kakas, szól című albumon, tehát gitár, zongora, bőgő, szaxofon és dob kíséretében.

 

Miért családi lemezt készítettél újra?

Végtelenül szeretem a gyerekeket, mindig megtaláltam velük a közös hangot, és egyre fontosabbnak éreztem, hogy a dalaimmal megszólítsam őket. Nehezebb őket lekötni, mint a felnőtteket, ám olyan varázslatos közönség, hogy egy-egy koncert után megélem azt a bizonyos flow állapotot. Persze a felnőttkoncertek után is, de a kicsik őszintesége megfizethetetlen.

 

E koncertek révén sikerül a népdalokat megismertetni, megszerettetni a gyerekekkel?

Ez a rejtett szándékom. Kezdetben teljes mértékben az autentikus népzenét képviseltem, a világzenével nem igazán voltam kibékülve. Amikor azonban elkezdtem tanítani, láttam, hogy a gyerekekhez, akik kicsit más zenei közegben szocializálódnak a média által, épp a világzene révén lehet közelebb hozni a népzenét. Nincs felemelőbb érzés, mint amikor egy egész kultúrház vagy egy iskolányi gyerek énekel velem, a koncert után pedig körbevesznek, ölelgetnek, hogy „ez volt a legjobb koncert”! Ez mindig át tud lendíteni a mélypontokon, mert a művészek életében is akadnak ilyenek. Bármilyen nehézsége van az embernek, szakmai vagy magánéleti, egy jó koncert rengeteget segít.

 

Gyógyír a léleknek. Szakavatottak szerint maga az éneklés is nagyon egészséges. Az énekes tehát abban a különleges helyzetben van, hogy nemcsak a közönségének nyújthat gyógyírt, hanem saját magának is.

Ezért is értek egyet teljes mértékben Kodály szavaival: „Aki zenével indul az életbe, bearanyozza minden későbbi tevékenységét, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon. A zene tápláló, vigasztaló elixír, és az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza.” Szerencsésnek tartom magam, és hálás vagyok azért, hogy az éneklés, amely pici koromtól jelen volt az életemben, végül a hivatásom lett.

 

Több mint húsz éve indultál a pályán. Előadóművészként most a legjobb korszakod éled: rengeteg tapasztalattal, szakmai tudással gazdagodtál, miközben energiával teli, sugárzó nő vagy. Másként énekelsz most, mint tíz, tizenöt évvel ezelőtt?

Magam is úgy érzem, hogy ma egészen másként állok színpadra. Az évek egyfajta „bölcsülést” is magukkal hoznak. Az, hogy bölcs legyek, ugyan még nagyon odébb van, de az évek során rengeteg élmény ért. Pozitív, negatív egyaránt. Ezek mind hozzáadtak valamit a személyiségemhez és az előadásmódomhoz. Látom magamon a fejlődést, és a visszajelzések ugyanezt erősítik meg. A környezetem is tapasztalja, hogy sokkal nyitottabb, lazább vagyok az életben és a színpadon is. A pályám elején a népdalokban leginkább a dallamvilág hatott meg, a hajlítások, a dal egyszerűsége vagy bonyolultsága. Miután sok mindenen keresztülmentem, egyre fontosabb lett számomra a szöveg, hogy mit ad nekem, mit hív elő bennem, és ezt próbálom átadni a közönségnek, hozzátéve a gyönyörű dallamot. Úgy érzem, most tudtam igazán kiteljesedni előadóművészként, emberként, nőként. Persze mindig van hova fejlődnie az embernek.

 

Nőként is jól érzed magad a bőrödben?

Negyvenéves koromig lekötöttek a gyermekeim körüli teendők, csak az anyaságnak éltem. Igazából negyven felett váltam nővé. A nagyon nehéz magánéleti krízisem is hozzájárult ahhoz, hogy azt feldolgozva a nőiségem még nagyobb hangsúlyt kapott. Átléptem az életem második felébe, és határozottan tudatosítom, hogy most vagyunk itt, most kell örülni az életnek, amíg lehet. Noha fiatalnak érzem magam, már egészen másképp élem meg a mindennapokat. Rengeteg mindent, amit mondjuk 10-15 évvel ezelőtt nem értékeltem tudatosan, egész másképp látok és másképp állok hozzá. Nagyon szeretek az apró örömöknek élni, élvezni a kis hétköznapi szépségeket a gyerekeimmel együtt. Lili lányom és Áron fiam is rengeteg örömet szerez nekem, nagyon közel állunk egymáshoz. Ők az életem értelme. Ők segítettek át a mélyponton, miattuk sikerült mindig továbblépnem.

 

A válságos időszak után, amin keresztülmentél, hogyan építetted fel újra az életed?

Nem volt egyszerű, elég hosszú időbe telt. Rengeteg kapaszkodóra volt szükségem, ami átlendített a krízisen. A családom, a barátaim mellettem álltak, ez erőt adott. Meg egy akkori új szerelem is. Emellett számtalan, a helyzetemre rímelő könyvet elolvastam. Sőt, elvégeztem a mentálhigiénés segítő szakot a Károli Gáspár Református Egyetem lévai kihelyezett tagozatán. A pszichológia mindig érdekelt, s amikor keresgéltem, hol tanulhatnék ilyesmit, és megláttam az Új Szóban a hirdetést, hogy mentálhigiénés-segítő-képzés indul, az első gondolatom az volt, ezt a Jóisten küldte elém. Jelentkeztem. Izgultam is, hogy miről fog szólni, meg nagyon vártam is. Amikor először voltam Léván, éreztem, itt nagyon jó helyen vagyok. A két év rengeteget adott. Segített, hogy sok mindent le tudjak zárni magamban, elinduljak egy új élet felé, és magamat is megismerjem, vállaljam. Ma már másképp állok a világhoz, az emberekhez. Nem jobban vagy rosszabbul. Másképp. Megpróbálom meghúzni a határaimat. Azelőtt sokszor estem abba a hibába, hogy háttérbe szorítottam magamat mások érdekében. Gyakran szorongtam is emiatt. Ma már magamra is tekintettel vagyok. Nem érzem, hogy ez önzőség lenne. Ha ugyanis jóban vagyok saját magammal, akkor ugyanígy viszonyulok a környezetemben lévő emberekhez is.

 

Jobban megismerted magad? Megtudtál magadról olyan dolgokat, ami meglepett?

Rengeteget tanultam magamról. A krízisek rákényszerítik az embert, hogy elgondolkozzon: mit csinált jól vagy rosszul, mit rontott el? Mitől omlik össze az élete, amelyről azt hitte, jó irányba halad? Min kellene változtatnia és mit megtartania? Milyen úton kell továbblépnie? A lelkem olyan bugyraiba is besétáltam, amelyek számomra addig ismeretlenek voltak, és ennek örülök. Először talán megijedtem önmagamtól, a mentálhigiénés képzés azonban abban is segített, hogy most már merem vállalni ezeket a személyiségjegyeimet is. Már nem akarok állandóan másoknak megfelelni. A szabadidőmet is megtanultam kezelni: már csak számomra értékes emberekre, dolgokra fordítom, akik és amik nem elvesznek tőlem, hanem felemelnek. Lazább vagyok, megtanultam elengedni sok mindent, ezzel együtt sokkal szabadabb lett a lelkem. Ez nem azt jelenti, hogy a felelősségérzetem is csökkent. Épp fordítva, a legközelebbiek felé most lett még erősebb ez az érzés. Megtanultam nem görcsösen, mereven ragaszkodni a régi elveimhez, amelyek teljes mértékben nem is a saját elveim, hanem egy tanult, hozott minta. Van köztük persze sok jó is, de már tudatosan szelektálok, s ami nem az enyém, elengedem.

 

Amikor magánemberként egy előadóművész mélyponton érzi magát, nem lehet egyszerű koncertezni...

Voltak pillanataim, amikor nem voltam biztos abban, hogy képes vagyok kiállni a közönség elé. Ami érdekes, hogy bármilyen nehéz volt is olykor kisminkelni magam vagy felvenni a gyönyörű fellépőruhát, ahogy kiléptem a színpadra és megláttam a mosolygó arcokat, hallottam a tapsot, az szárnyakat adott. Az embereket, akik eljönnek meghallgatni, nem a magánéleti gondjaim érdeklik. Úgy kell énekelnem, hogy örömet szerezzek nekik, velük együtt repüljek. A népdalokon keresztül pedig átadhattam az érzéseket, amelyek bennem kavarogtak.

 

Egy ideje éneket is oktatsz. A tanítás milyen szerepet játszik az életedben?

Ha jobban belegondolok, az utóbbi öt évben rengeteg minden történt velem. A tanítás is új színfoltja az életemnek. Bevallom, nehezen vágok bele új dolgokba, a komfortzónámból kilépni nem egyszerű számomra. Ugyanakkor ha bármit megléptem, amivel kicsit kijjebb toltam a határaimat, az mindig nagyon jó érzéssel töltött el. Az énektanítástól is sokáig elzárkóztam, mert úgy éreztem, időigényes és nagy felelősség, noha a nyári táborokban rendszeresen tanítok, és mindig csodás élményekkel gazdagodom. Egyik alkalommal azonban két kislány keresett meg azzal, hogy nagyon szeretnének tőlem énekelni tanulni, és az sem tántorította el őket, hogy nem tudtam nekik garantálni a rendszeres órákat. Ragaszkodtak hozzá, hogy tanítsam őket. Azóta több tanítványom is lett, nagyon ügyesek. Hálás vagyok ezért a lehetőségért. Hatalmas öröm, amikor látom, a kezdetek óta mennyit fejlődtek. Minden alkalommal elmondom nekik, hogy el vagyok ájulva, milyen gyönyörűen énekelnek. Borsókázik a hátam, amikor hallgatom őket.

 

Milyen érzés a tanítványaid sikerét megélni?

Szörnyen izgulok értük egy-egy fellépés alkalmával, a versenyekről nem is szólva, és büszke is vagyok rájuk. Teljes mértékben megbízom bennük. Nem azt várom tőlük, hogy tökéletesen teljesítsenek, mert olyan nincs. A lényeg, és ezt igyekszem nekik átadni, hogy maga a produkció vagy az éneklés mit ad nekem és a közönségnek. A „lányaim” szeretik magukat megmérettetni, s bár nekem mindig voltak kétségeim, hogy mennyire észszerű egy népdal- vagy egy szavalóversenyen sorrendet felállítani, számukra sikerélmény, ha jól szerepelnek, és hatalmas motiváció, hogy tovább tudjanak lépni. Bízom benne, hogy ők lesznek az utódaim, nagyon szívesen állok ki velük a színpadra. A nagyobbak az új albumomon is énekelnek, és a május 13-ai lemezbemutató koncerten is fellépnek.

 

Mik a terveid az idei évre?

A legközelebbi terv a lemezbemutató koncertem. Már nagyon várom. Szeretném, ha sikere lenne, és minél több helyre elvihetnénk. Minden megszülető lemez hatalmas öröm számomra, mert kézzel fogható dolog marad utánam. Közben folyamatosan több projektben is részt veszek. Nagyon szeretnék egy autentikus népzenei műsort is, mert az az igazi gyökerem, abból táplálkozom. Az autentikus népzenei vonal mindig az első helyen fog szerepelni nálam, s ha másfelé megyek is, ez az alap. Ott van a mindennapjaimban, és ott is marad, ebben biztos vagyok.

 

Mislay Edit

Az interjú az Új Szó Nő Szemmel mellékletében jelent meg 2018. március 29-én.