Nagy emberek kisgyerekkel

Bendegúzzal a Szomszédoknál

 

Markíza

Az anyaszerep volt a legfontosabb s az is maradt Rák Viki számára, de azért közben meg-megmutatta magát a képernyőn és a színpadon. Újabban minden hétfőn látható, ismét a Szomszédok Komárom Ildikójaként.

Ősszel azzal váltunk el, hogy október végén kezdik a sorozat forgatását, és januárban kerül a közönség elé. Már jóval előtte szóba került, hogy jó lenne folytatni, de nem lett belőle semmi. Aztán viszont, hogy a forgatókönyvíró és Lászlót alakító Andy Kraus egyre többször mutatkozott a Františeket játszó s egyben rendező Peter Marcin társaságában, már sejteni lehetett, hogy mégis készül valami: a Markíza nekivágott az egyik legsikeresebb sorozat újraélesztésének, több mint egy évtized múltán.

A helyszínre érkezésemkor rögtön szembetűnt, hogy minden megváltozott: más a stúdió, a kulisszák, a régi szomszédok tehát új házba költöztek. Az öt főszereplő – az említetteken kívül a František feleségét játszó Zuzana Tlučková, valamint a kotnyeles, minden lében kanál szomszéd, Marta Sládečková – maradt, s van egy új, csinos hölgy is, aki kavargatja az állóvizet.

Vikinek volt egy kis szünete forgatás közben, ezt használtuk ki, beülve az öltözőbe kicsit beszélgetni. „Hogy megy?” (mármint a forgatás) – érdeklődtem. Viki nevetve rávágta, hogy jól. „Az anyaszerep természetesen még mindig az első helyen van. Azért is vállaltam el ezt a munkát, mert végül is havonta legfeljebb hat napot vesz igénybe, így olyan sokat nem vagyok el Bendegúztól. No meg most oviba kezdett járni, sokat van ott is. Egyébként is – ez olyan feladat, amit nem hagyhattam ott.”

 

Nem tervezik az adás bővítését?

Biztosan nem. Mindig is heti egy alkalommal volt tervben.

 

Milyen a hangulat egy évtized után? Élvezitek?

Igen, nagyon élvezzük. Helyzetkomédiát forgatunk, ahová mindenki jókedvvel jön, és minden forgatáson van olyan helyzet, amin nagyokat nevetünk.

 

Ezt be lehet állítani? Vagy be lehet rá állni?

Hál’ istennek olyan csapat jött össze, ahol a jókedv, a humor mindenkiben genetikailag kódolt. A srácok amint megjönnek reggel, már szórják a vicceket, mi meg átvesszük a hangulatot, aztán már úgy állunk a kamerák elé.

 

Van, amiben más ez a Szomszédok, mint az előző volt?

A szerzők mindenképp a régi hangulatot szerették volna visszahozni, azt, amiért a nézők kedvencei lettünk, ezért a jeleneteket, helyzeteket és dialógusokat is ugyanabban a formában írják, mint tíz évvel ezelőtt.

 

Ott viszont több volt a szereplő.

Az új részekben is vannak vendégszereplőink, olyan epizódszereplők, akik egyszer-egyszer felbukkannak. Ilyen például a postás, egy szomszédlány, František anyukája – mindig jön valaki, aki kicsit bonyolítja a helyzetet.

 

Andy Krausszal több alkalommal találkoztál egy reklámfilm forgatása alkalmával, de a többiekkel nem nagyon. Milyen volt a viszontlátás?

Éppen beszélgettünk róla a múltkor, hogy először olyan volt, mintha csak fél éve láttuk volna egymást utoljára, pár forgatás után meg már minden tekintetben a régi csapat állt a kamerák előtt.

 

Mit árulhatsz el, hogy alakulnak a dolgok?

Én mindig csak annyit tudok meg, amennyit az akkori forgatókönyv elárul. Előre legfeljebb két, három szövegkönyvet kapok meg. De mivel minden rész másról szól, nincs folytatásuk az egyes történeteknek, a szerepnek sincs igazán íve, mint egy egész estét betöltő mozifilmben.

 

Azelőtt Andy figyelembe vette a megjegyzéseiteket. Most is van ilyen?

A szövegkönyvet mindnyájan idejében megkapjuk, hogy fel tudjunk készülni. Teljes szövegtudással érkezünk. Viszont a próbák alatt óhatatlanul alakítjuk egy picit a jeleneteket; de csak akkor, ha nem öncélú a vicc. Ám az alap szigorúan marad.

 

Milyen a visszhang?

Ami hozzám eljut, az nagyon pozitív; amúgy főleg a fiúk foglalkoznak vele, azt mondják, a szociális hálón jókat írnak.

 

Annak idején azért érte szó a ház elejét, mert egyesek úgy vélték, hogy a sorozat kigúnyolja, sérti a magyarokat. Most nem találkoztál ilyen reakcióval?

Egyelőre nem, de nem is keresem az ilyen helyzeteket. Kezdetben rövid ideig szívemre is vettem a bántásokat, aztán egyre több kedves levelet kaptam olyan helyekről, mint például az onkológia, kórházak, gyermek- és idősotthonok, hogy milyen hálásak nekünk azért a pár pillanatért, amikor önfeledten nevethetnek, és legalább akkor elfelejtik a bánatukat, fájdalmaikat. Ekkor döntöttem úgy, hogy nem fogok többet ezzel foglalkozni, hisz nem tudok mindenkinek megfelelni, és már nem is akarok. Én a jó oldalát látom. Azt, hogy igenis két nemzetet közelebb hoztunk egymáshoz, és együtt tudunk nevetni. Az én humorom amúgy is az önirónián alapszik, így nekem nem is volt kérdéses az ott eljátszott szituációk humora.

 

A Szomszédokkal indult a tévés karriered, megismert az ország. Van valami jele, hogy a sorozat ezt újfent előmozdítaná?

Most nem foglalkozom ezzel, gyerek mellett teljesen ideális így. Nem vagyok sokat el otthonról, ha pedig elmegyek havonta pár napra, bevallom, kimondottan jól is esik. Viszont ha többet vállalnék, már bűntudattal járna. Azon a pár napon meg a forgatás reggel kilenctől legkésőbb este hatig tart.

 

Bendegúz addig a nagymamával van?

Robival, az apjával naptárakat egyeztetünk. Most olyan szerencsésen alakult, hogy szinte minden alkalommal vele tud lenni. De ha épp neki is koncertje, próbája vagy stúdiója van, a nagyszülők nagyon szívesen segítenek.

 

Olyankor se nyűgös, amikor beteg, nem követeli az anyukáját?

Most volt egy kis beteges időszakunk. Persze ilyenkor, mint mindenki más, érzékenyebb, de Bendegúz intelligens kisfiú, az első pillanattól kezdve egy szia és egy nagy puszi kíséretében eresztett bennünket útnak. Most, hogy beteg volt, reggel hosszabb összebújásra marasztalt volna, de nyugodt szívvel hagytam otthon, mert tudtam, jó kezekben van. Persze, a gondolataim állandóan körülötte jártak forgatás közben, de ezzel biztosan minden anya így van.

 

Igazi férfiú...

Most volt hároméves, már tényleg nagyokat lehet vele dumálni. A reggeleket meg az estéket élvezem a legjobban: olyankor mindig közelebb kerülünk egymáshoz. Reggel olyan kis kába, rengeteg ölelést, simogatást igényel, este meg hozza a könyveit az ágyba, és egy csendes burokban vagyunk, jókat beszélgetünk, megered a nyelve, hogy mi is történt vele aznap, megtudok ezt-ezt az oviból, kivel játszott, mit énekelt, olyankor mindent előad.

 

Az édesapjával milyen a kapcsolata?

Velem nyugisabb, meghittebb, Robival többet bolondoznak, fociznak, zenélnek, vagy nagyokat sétálnak.

 

Észrevehető már, hogy a zene benne van a génjeiben?

Nagyon érzékeny a zenére. Jó a hallása, és szinte mindig énekel. A múltkor ledöbbentünk: Robinak megjelent egy új lemeze az Esszencia zenekarral, és az egyik dalt Bendegúz egyszer csak elkezdte énekelni a szöveggel együtt. A gyermekdalokat is két-háromszori hallás után már ismétli. Ha jókedve van, hozza a kis hangszereit, és muzsikál; van egy videónk, ahol sikerült elkapni, amikor nagyon komolyan, kottából furulyázik.

 

Nem követeli a kistestvért?

Szeretnénk még gyermeket, de egyelőre nem téma. Bendegúz imádja a gyerekeket, van egy nagyon jó barátja, a Maroska az oviból, ő már szinte családtag. Úgyhogy amikor a családot sorolja, hogy anya, apa, Lili, Áron…, a Maroska is benne van. Lili és Áron Robi nagyobb gyerekei, tehát a testvérei. Gyakran vannak együtt. Nagyon szeretik egymást, és ez nagy boldogság számunkra. Nagyon szeret óvodába is járni, imádja az óvó nénit, oda jár a legjobb barátja. Reggel gond nélkül felkel, s ha megyek érte fél négykor, kiküld, hogy még játszani akar. Kicsit aggódom a betegségek miatt, de ő nagyon igényli a közösséget, szüksége van új ingerekre. A múltkor magas lázzal, majdnem tüdőgyulladással vittem orvoshoz, mégis mindenütt volt belőle a váróban. Egy másik nővérke ügyelt, s ahogy kinézett, kereste, ki a beteg. Bendegúzra mutattam, erre hogy ő még ilyen beteg gyereket nem látott.

 

Mesélted, hogy az apját az ujja köré csavarja, a szigorúság meg rád marad.

Hát persze! Meg is szoktuk beszélni, hogy ha én valamit nem engedek meg neki, jó lenne, ha Robi is tartaná magát hozzá, aztán látom az asztal alatt a cukorkákat.

 

Kit szoktál megszidni?

Senkit. Nevetek magamban. Ennél nagyobb baj ne legyen! Olyan még nem volt, hogy valamire komolyabban kellett volna figyelmeztetni. Szerencsére hasonló elképzelésünk és célunk van Robival azzal kapcsolatban, kit szeretnénk nevelni belőle, így ilyen téren nincsenek vitáink. Persze a mit szabad, mit nem, hol a határ, ezeket a kérdéseket én veszem át a gyerekkel, de mi többet is vagyunk együtt. Mikor látja, hogy baj van, ha már ötödször mondtam, hogy ne másszon fel a székre, mert leesik, s ez megtörtént, olyankor aztán zokog, puszilgatni kell, de rájön arra is, hogy anya nem mondott butaságot. Mi is így nevelkedtünk, nekünk is ki kellett próbálnunk, hogy az edény tényleg forró-e. Hiába akarjuk megelőzni a bajt: ha van egy Bendegúza valakinek, nehéz.

 

Nem is tudtam, hogy Győrbe költöztetek Komáromból.  

Albérletben laktunk, feladtuk, és Győr központjába költöztünk. Én erősködtem, hogy menjünk el Komáromból. Magam is kisvárosban nőttem fel, és azt éreztem, hogy ha más választásom is lett volna, talán másképp alakul az életem. Egyszerűbben: több lehetőséget akarok kínálni a fiamnak. Robi állandóan úton van, viszonylag engem is úthoz köt a munkám, ezért is szeretném magunkat megkímélni attól, hogy bármilyen továbbtanulás végett pluszkilométereket kelljen rónunk. Emellett pedig, bevallom, nagyon hiányzott nekem a városi nyüzsgés. Hiányzott az új levegő. Sosem tudtam sokáig egy helyen megmaradni. Győr sem végállomás… 

 

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!