Rizsányi Attila: Az ívek közeledése

A Dunától számított első párhuzamos utca lakójának elvileg könnyű lehet figyelemmel követni, hogyan mozdulnak a folyó közepe felé a hídívek, nekem mégis sikerült elmulasztanom az élményt. 

De csak az első fordulót, szóval még van egy esélyem. Merthogy mindkét oldalra összehoztak egyet-egyet szép lassan. Vagy inkább: jó lassan. A legújabb ígéretek szerint hónapok kérdése, és ismét rendes közúti-vasúti hídja lesz Újvidéknek a NATO-bombázások óta. Persze volt már minden, mire a várakozás nagykorúvá vált, de most legalább a rövidebbik ív konstrukciója (takarója) elér az egyetlen pillérig, hát odáig nyújtózkodik. De ki mondja majd meg a közvetlenül mellette húzódó hidacskának, hogy az ezredforduló óta csak pótcselekvést végzett? Hogy nem is ő az igazi, és hogy csúnyán kihasználták az ideiglenesség fogalmának újraértelmezéséhez?

Nem mintha különösebben törődnének a hidak lelkivilágával. A péterváradi innenső oldalán például foghíjas a szivárványszín égősor. Bezzeg a Ranney-kutaknak (vagy ahogy a szerb írja: reni-bunar –sic!) jól megy soruk, azokat muralizálják, azaz bepingálják a falaikat. Így már aztán lehet ebből a helyből Európa ifjúsági fővárosa, sőt kicsit később kulturális is, csak kicsit meg kell reparálni a festéket, ha addigra megkopna. Meg a várfalakat se ártana, nehogy addig beomoljanak a fesztiváli dübörgéstől, meg a növekvő súlytól, mert ugye a Duna fölött a néma vár / hófehérre hízza magát. Persze már Domonkos is csak nevet, némi keresgélés után visszanézhető a videómegosztón is, hogy ez már nem éppen olyan város, hogy minden ablaka lekváros.

A szivárványhíd tehát azon oldalán fénylik rendesen, amelyiket az érkező Dunának mutatja. Azért így is rokonintézményes, hiszen a Vajdasági RTV logója szintén sokszínű, ezzel szimbolizálva a tartomány lakosságának nemzeti, vallási, miegyéb összetételét. Az idilli és abszolút multikultit. Aztán persze jön a buta viccelődés, hogy itt valaki előre megsejtette: lesz egy vállaltan homoszexuális miniszterelnök, és megelőzve mindent, máris tetszelegni akart. Pedig nem gondolhatta előre senki. A döntés ugyanis egy emberen múlt, aki pedig a feszültségkeltésre esküszik. És azt ki sejtette, hogy a harmadik hidat az érkező uniós biztost beelőzve avató akkori újvidéki polgármester a házelnöki székben ülhet majd egy európai integrációt pártoló hatalom idején. Csak éppen pártot kellett váltani – hatszor. És egyelőre ez a párttagkönyv tetszik a legjobban. Az újdonsült miniszterelnöknek meg a vicchírek közül az, miszerint a tekintélyét fikuszok elhelyezésével lehetne növelni. Vannak hidak, amelyeknek elég egy bombatalálat. És vannak azok – például az, amelyiknek a hasonmásdarabjai talán lassan összeérnek a Duna fölött –, amelyek tartósságában kételkednek, ezért a tervező az első szerelvény áthaladásakor egy csónakban álldogál alatta. Végül aztán a sokadik direkt találat is kevésnek bizonyul.

A hátam mögött rengeteg nyárfa, azok mögött meg a világ leghidegebb piros téglás épülete. Oda jártam egyetemre. Igencsak vártam már – mert ki nem? –, hogy az újvidéki Duna-parton álló lovasi elbeszélővel együtt használhassam itt a múlt időt. Így most már kedvemre keresztezhetem a kampuszba igyekvők útját, áttörve a sűrű menetoszlopokat. Kicsit odébb haladva meglepően sok magyar szót hallani a bandukolóktól. Ja, mert éppen ez a bulevar megyen itten a színmagyar kollégium felé. Erről is évekig sorjáztak az ígéretek, s mire elkészült, nekem a külső szemlélő szerepe jutott. Kívülről impozáns. A fehér hídívek is. Felső részükön már a parti állapotban is égtek a díszlámpák. A látszatra errefelé szokás adni. Jól is néznénk ki, ha nem. De ki fog odaevezni a próbaterheléskor?