„Időnként azért főzök, mert szeretek fotózni”

Régi korok míves, meseszép kiegészítői gyönyörű fotókon, amelyek felett akaratlanul is elidőz az ember, és minden kis részletét megcsodálja. Az ételek is ínycsiklandozók, a hozzá tartozó receptekkel pedig nem lehet melléfogni. Azok is éppen olyan odafigyeléssel íródtak, mint ahogy az egész kompozíció és a fotók is készültek – mert Barakonyi Krisztina egy személyben a séf, a stylist és a fotós.

Miért kezdtél el blogolni 2010-ben?

Recepteket kerestem, és akkortájt voltak már befutott blogok, gyönyörű fotókkal, és az ragadott meg. Kezdetben még rettenetes fotókat készítettem, de idővel lett egy komolyabb gépezem, és megtanultam a fényképezés minden csínját-bínját. Időnként már azért is főzök, mert nagyon szeretek fotózni. Rengeteg ételt és fotót készítettem már, és mostanra állt össze az első könyvem, a Blogkonyha anyaga, amelyet nemsokára lapozhatnak majd az olvasók.

 

Ha blogra készíted az ételt, akkor, gondolom, már előtte mindent gondosan megtervezel, de a beállítás, a fotózás eltart egy ideig. Ilyenkor a család nem türelmetlen?

Dehogynem! „Anya, ugye ezt nem fényképezed le?” – kérdezik. Ha azt mondom, hogy nem, akkor mindenki megnyugszik, de ha azt, hogy egyetek, a sajátomat kitálalom, és csak azt fotózom, akkor is nyugi van. De ha például torta vagy kelt tészta a téma, amit egészben is le kell fotózni, akkor volt, hogy a nagyfiam késsel-villával kopogtatott, miközben én igazítottam a szalvétát vagy a csipkét. De megpróbálom úgy alakítani, hogy olyankor fotózzak, amikor nincs itthon senki. Akkor nem kell kapkodnom. Ez a munka engem kikapcsol. De a főzésen kívül is rengeteg mindennel foglalkozom: gyöngyöt fűzök, varrok, horgolok, nem álltam meg a konyha világánál. Ez éltet, nagyon szeretem.

 

2015-ben megnyerted a Lidl által meghirdetett többfordulós főzőversenyt, ami komoly elismerés. Hozott ez magával több felkérést, ismertséget?

Széll Tamás zsűrizett, így ez tényleg nagyon komoly elismerés. Sok lap felkeresett utána, hogy együttműködjünk. De az egyik legjobb történet is a versenyen díjnyertes beef bourguignonom kapcsán történt. Elkészítettem otthon négy személyre, nagyon-nagyon ízletes volt. Hazaérkezett a párom, azzal, hogy: „Mennyei illatok vannak!” Mondom: „Ez a beef bourguignon.” No, erre a válasz, hogy ő azt nem kér, de nem ám…! Jó, akkor megy a mélyhűtőbe, és majd máskor megesszük. Két hét múlva elővettem, megmelegítettem, hazajött a férjem: „Rozi mit főztél?” – kérdezi. „Szaftos marhát” – mondom én. „Óh, ez istenien hangzik, remek lesz!” – és így megette, nagyon ízlett neki, úgy berámolta, öröm volt nézni.

 

Nagyon teszik az oldalad mottója, ami Gundel Károlytól származik: „A kiválóság nem örökletes. A minőség nem veled születik. Csak akkor lehetsz a legjobb, ha a legjobbakkal veszed fel a versenyt.” Kik és mik jelentik számodra a legjobbakat?

A szívemhez közel áll Mautner Zsófi és Széll Tamás – az ő tudásuk mérvadó. Vagy a külföldiek közül például Jamie Oliver, akinek a kisujjában van az egész szakma. Az egyik menő gasztronómiai műsorból Sárközi Ákos séf. És azt irigylem tőlük, hogy minden téren professzionálisak. Többször hívtak már hasonló műsorokba, de visszautasítottam – ha elém tennének egy homárt, hát beülnék a kocsiba, és visszavinném a tengerbe.

 

Honnan merítesz ötleteket, inspirációt? Mi motivál a leginkább?

Szeretem a Pinterestet és más külföldi oldalakat. Rengeteg ötletre lelek, és olyan ízkombinációkat fedezek fel, amelyeket szívesen kipróbálok. Ha valami izgalmasat találok, akkor arra lecsapok, és egy kicsi módosítással elkészítem. De vannak anyukámtól örökölt, megsárgult lapokon őrzött, régi jó receptek is – mind elkészítettem. Kereszt- és dédnagyanyám is hagyott rám recepteket. A nagyim kb. öt dolgot tudott elkészíteni, de azt fantasztikusan. A vadast a nagymamámtól tanultam, és nekem azóta is az ízlik a legjobban, pedig sok helyen kóstoltam már.

 

Nemcsak az ételeidet szoktam megcsodálni, hanem az egész kompozíciót, a kiegészítőket. Gyönyörű darabjaid vannak, a míves ezüst kiegészítőktől kezdve a terítőkig, szalvétákig – valami különös összhang és meseszép darabok jelennek meg a fotóidon. Melyik a legkedvesebb régi darabod?

Mindegyikhez kapcsolódik valami történet. Nagyon sok származik hagyatékból és régiségpiacokról, onnan szerzem ezeket, és van, amit tényleg potom áron. Például az egyik legszebb porcukorszóróm is ilyen, a veretes, rózsás nyelű. Volt szerencsém összetalálkozni egy híres színművésszel, akinek van egy gyönyörű szakácskönyve. Amikor megjelent, még nem álltam úgy, hogy egy ilyen drága könyvet megengedhessek magamnak, de a múltkor megkaptam tőle dedikáltan, ajándékba. Pont egy ilyen porcukorszóró kanala van neki is, és ez azóta is a kedvencem. A csipketerítőket, régi damaszt szalvétákat, tányérokat, porcelánokot is gyűjtöm. Ha külföldre megyek, az biztos, hogy bemegyek konyhai kiegészítőket árusító boltba, és üres kézzel nem jövök haza. Van egy szekrényem, amelyben csak ezeket tárolom, külön a desszertes tányérok, villák, kanalak, terítők, a fotóalapok, mindennek megvan a helye. Elég nagy a konyhám, azt mondták, ezt nem is lehet belakni. Hát, nekem sikerült. Imádom!

 

Egymást érik a hosszabb-rövidebb ideig élő gasztrotrendek. Mi az a vonal, ami közel áll hozzád, és mi az, ami nagyon távoli, amiben nem hiszel?

Teljesen kivagyok a paleótól, ebben nem hiszek, a bióban sem nagyon. Ahhoz, hogy a föld bio legyen, 20-30 év kellene, hogy a korábban használt kemikáliák, szerek lebomoljanak. Akkor hol van bio? Egyedül a citrom héjára figyelek oda: ha azt kell használnom, akkor kezeletlen biocitromot veszek. Régen is fehér cukorral sütöttek az asszonyok, a férfiak megették a füstölt szalonnát lila hagymával és nagy karéj fehér kenyérrel, és 80 évig éltek, bár az ételmódjuk is más volt. A problémát a tartósítószerek jelentik, amire én is próbálok odafigyelni, de nem lehet teljesen kiküszöbölni, mert szinte mindenben van. Kenyeret itthon sütök, hogy legalább abban ne legyen, de teljesen sajnos nem lehet kikerülni.

 

Melyek voltak a legkedvesebb, legemlékezetesebb visszajelzések?

Rengeteg ilyen van. Amikor az olvasóim elkészítenek valamit, és azt mondják, hogy nagyon finom volt, köszönik a receptet, az nagyon fontos visszajelzés. Amikor megdicsérik a fotómat – persze, van, akinek tetszik, van, akinek túl sok, mert nem ez a stílusa. Arra nagyon figyelek, hogy ha odatéved a blogomra egy kezdő háziasszony, akkor ne ijedjen meg. Ezért minden egyes lépést nagyon pontosan leírok, hogy ha elkészíti, akkor sikerüljön, mert azt tartják majd jó receptnek. Ezért nem nagyolom el, hanem a legaprólékosabb részletességgel leírom. Minden visszajelzésre reflektálok, és foglalkozom az olvasókkal. Ha kérdeznek, akkor odafigyelek, és igyekszem megadni azt a segítséget, amit csak lehet.

Haulitus Anikó