Forradalom a karosszékből

Száz éve tört ki az orosz forradalom, ötven éve halt meg Che Guevara. A 20. a forradalmak évszázada volt, a 21.-ben a nagy változások eszközei már nem a fegyverek, hanem az információs technológiák.

Fotolia

 

Persze, ezek a technológiák szintén bevethetők fegyverként, és be is vetik őket. Száz évvel ezelőtt a németek Szentpétervárra utaztatták a svájci emigrációjában élő Lenint, hogy keltsen zűrzavart Oroszországban. Száz évvel később az orosz hackerek az információs technológiák és a közösségi oldalak segítségével befolyásolni tudták az amerikai elnökválasztást – ez történt tavaly.

 

Puccsok és metaforák

A 20. század hemzseg a forradalmaktól, hiszen az emberi élet szinte minden területe nagy változásokon esett át: forradalmak zajlottak az iparban, a művészetben, a közerkölcsökben és persze a politikában is. A forradalom a szükséges változás szinonimája lett. Sokszor vissza is éltek a szó használatával, hiszen olyan eseményekre is alkalmazták, amelyek nem nevezhetők forradalomnak, figyelmeztet Grigorij Mesežnikov politológus. „Az úgynevezett nagy októberi szocialista forradalom lényegében egy alkotmányellenes tett volt, egy puccs. A politikai spektrum egyik radikális részének a fegyveres hatalomátvétele egy háború közben, amely felszínre hozta és kiélezte az orosz társadalom szociális és egyéb problémáit. Hogy mennyire nevezhető forradalomnak, az erősen kérdéses, és hosszabb elemzést igényel” – véli Mesežnikov. Szerinte a forradalom szó igazából metafora.

Egy másik érdekes példa a 20. század derekáról a kubai forradalom, amely szintén egy szűk csoport hatalomátvétele volt. Fidel Castro és maroknyi csapata 1959-ben döntötte meg Batista diktátor rezsimjét a karibi szigeten. Castro kommunista rendszere máig tartja magát, megrekesztett állapotokban szorongatva a lakosságot, időutazást kínálva turisták tömegeinek. Az említett maroknyi kommunista közt volt egy argentin orvos, Ernesto Guevara de la Serna, becenevén Che, aki a 60-as évek elején Kuba iparügyi minisztere lett (ebben a minőségében 1960-ban Magyarországon is járt). A kommunista forradalmi eszme egyik legelkötelezettebb híve volt. Harcolt Kongóban, majd 1966-ban otthagyta a miniszteri posztot, és Bolíviába utazott, ahol gerillacsapatával megpróbálta megdönteni az ottani diktátor rendszerét. Több hónapig garázdálkodtak a helyi esőerdőben, mígnem 1967 októberében társaival együtt elfogták és kivégezték őket. Che Guevara a forradalomért életét áldozó értelmiségi szimbóluma lett, mutatós portréja a popkultúra egyik legnépszerűbb motívumaként pólókon, plakátokon világszerte megtalálható. Egyesek hősnek, mások terroristának tartják.

 

Új világ gombnyomásra

A Che Guevara arcképét a pólójukon viselő 21. századi fiatalok már nem lelkesednek tömegesen az erőszakos forradalom eszményéért. Kiment volna a forradalom a divatból? Talán csak lett alternatívája. Ha a világ tetszőleges pontján élő tetszőleges ember(csoport) elégedetlen a helyzetével, és felméri a lehetőségeit, egy sor választása van. Munkát válthat, elköltözhet országon belül vagy külföldre, pénzzé teheti vagyonát, és talán csak az ötödik, hatodik lehetőség után jutna eszébe csatlakozni egy gyors és radikális társadalmi változást sürgető csoporthoz, utcai tüntetésekhez, hiszen veszélyes, és a kimenetele is kétes. Száz éve ez még sokkal körülményesebb volt: az ember nem tudta olyan könnyen pénzzé tenni a vagyonát, hogy nekivágjon a világnak, és nem is igen tudta, mi vár rá. Jelenleg napokon belül munkát találhat egy ügynökségen keresztül, kiköltözik, lakást vagy házat bérel, sokszor olcsóbban, mint itthon, és máris egy új világban találja magát.

 

A puska már nem szexi

Megfizethetőségük folytán ezek a technológiák (okostelefonok, számítógépek, internet) eljutottak a világ szinte mindegyik országába, így nem csak egy magyar vagy egy cseh fiatal dönt úgy a sikertelen hazai munkakeresés hatására, hogy Nyugat-Európában próbál szerencsét, hanem ugyanúgy egy török vagy egy szír fiatal is. Ez is a digitális forradalom egyik hatása, mutat rá Grigorij Mesežnikov. „A rossz körülmények közt élő emberek is inkább döntenek a helyváltoztatás mellett, mintsem hogy fegyveres konfliktusokban, polgárháborúkban vegyenek részt.” A tömeges népmozgások pedig az utóbbi években az első számú témát szolgáltatják a nyugati világ politikusainak. Mind a vendégmunkások, mind a bevándorlók vagy a menekültek kapcsán (akkor is, ha az illető ország nem a menekültek célországa). Még Amerikában is, amely alapvetően bevándorlók alkotta társadalom, ahol nem az számít, ki honnan jött, hanem hogy amerikainak tartsa magát. Erre a jelenségre kapcsolódik a gyors, egyszerű és radikális megoldásokat kínáló populista pártok előretörése, amit az utóbbi években szintén tapasztalhattunk. Térnyerésük a digitális forradalomnak is köszönhető, hiszen nincs már szükség pártstruktúrára ahhoz, hogy egy ügyesen felépített jelölt egy hangzatos jelszóval tömegeket tudjon megszólítani. A Facebook segítségével másodpercek alatt elérhetők a szimpatizánsok, más kérdés, hogy egy ilyen hirtelen felemelkedett lufi meddig bírja a rá nehezedő nyomást.

 

Ez még csak az eleje

Mindenesetre jól látható, hogy a kialakult új verseny hatására a politikai spektrum mérsékeltebb szereplői is kénytelenek populista válaszokat kínálni az olyan slágertémákra, mint a menekültválság. Viszont mivel a politika sűrűje igazából a kormányzásnál kezdődik, sok protestpártnak ez jelenti a végét. A profin és alaposan felépített pártok, legyenek bár populisták vagy kevésbé populisták, általában komoly gazdasági megfontolások alapján hozzák döntéseiket, így hatalomra kerülésükkor legtöbbször visszavesznek ígéreteikből, hiszen a meglevő országos és nemzetközi struktúrákból folyó források ellenőrzése jelenti számukra a biztos gazdasági hasznot és megmaradást.

Mivel a digitális forradalomnak még viszonylag az elején vagyunk, talán nem tévedünk nagyot, ha átmeneti jelenségként tekintünk a populista pártok térnyerésére. A kiszámíthatóság és a szavahihetőség hosszú távon továbbra is a legjobb szavazatszerzők maradnak, és a jelenlegi radikális populista szólamok jó tapasztalatként szolgálnak majd ahhoz, hogy a következő évtizedekben a radikális ígéreteken fokozatosan megedződő választók fel tudják ismerni azokat, akik valódi értékeket kínálnak nekik. De az már az ész forradalma lesz.

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnapban jelent meg