Mi a zaklatási botrányok hozadéka?

Ez is egy olyan téma, amelytől nem lesz olcsóbb a kenyér, de még a nyugdíj sem emelkedik, ugyanakkor alaposan elgondolkodtat, és rávilágít az emberi elme és a társadalom berögződéseire. Elsőre afféle celebproblémának tűnhettek a zaklatási ügyek, néhány esetben azonban már a következmények is akkorák, hogy túlmutatnak az adott történeteken, és sejtetik, hogy ez mindenkit érint.

 

Az egész ügy Hollywoodból indult. Október elején a New York Times cikket írt először arról, hogy több színésznő vallott, hogyan molesztálta őt az egyik legsikeresebb amerikai producer, az Oscar-díjas Harvey Weinstein. A producer először tagadott és fenyegetőzött, majd felhagyott a védekezéssel. Elvesztette munkáját, kirúgták saját cégéből, jelenleg a büntetőjogi következményeket várja. Még októberben több országban robbantak ki hasonló botrányok: Franciaországban neves politikusokat és közéleti tisztségviselőket vádoltak meg nők zaklatásával, Magyarországon pedig Sárosdi Lilla színésznő kezdett beszélni egy 90-es években történt esetről, hogy egy szerepért cserében orális szexre akarta kényszeríteni egy ismert rendező. Egy ideig folyt a találgatás, majd a színésznő megnevezte Marton Lászlót, a Vígszínház egykori igazgatóját. Először ő is perrel fenyegetőzött, majd lemondott tanári állásáról a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

 

Veres István több kérdést is feszeget véleményformáló írásában: Helyesen járnak-e el, akik évek, évtizedek elteltével számolnak be ilyen esetekről? Milyen hatással van egy zaklatási botrány az érintett szakmai megítélésére? Mennyire általános ez a probléma a társadalomban, és hogyan kezelhető? Ki kit mérgez? Csorbul-e az életmű? Kit érint még? Megvádoltak? Hogy lehet erre reagálni? Olvassák el a már megvásárolható Vasárnapban!