„Az étel megválasztása komoly felelősség”

Elképesztően energikus, állandó pörgésben van. Úgy fest, mint akin nem fog az idő, sőt, mintha minden évvel fiatalabb lenne. Vrábel Krisztina az egyik legrégebbi és legnépszerűbb gasztroblogger, aki oldala indulása óta több könyvet is írt, két webshopot és egy boltot üzemeltet, több neves magazin szerzője. Aki egyszer az oldalára téved, sokkal többet kap, mint remek és egészséges recepteket – motivációt, és hitet abban, hogy a legsokkolóbb dolgokat is az előnyünkre fordíthatjuk.

NÉVJEGY: Vrábel Krisztina

dolcevitablog.hu

160g.hu

 

3 kedvenc alapanyagod

A zabpehely, a hegyi vagy a fekete lencse és a csicseriborsó.

2 kedvenc fűszered

Nagyon szeretem a durban curryt, ez egy csípős fűszerkeverék, amelyben fahéj is van, ami a másik kedvenc fűszerem. Gyakorlatilag cukor helyett használom.

1 jó tanács azoknak, akik most kezdik az életmódváltást

Legyenek türelmesek és kitartóak! Ne adják fel hamar semmiképp, nem 2 hét alatt fog megváltozni az, amit 5–10 év alatt szúrtak el – akármilyen szuper diéta is ígéri ezt, akkor sem – viszont napról napra nyerésre állnak! 

„Az étel megválasztása komoly felelősség”

 

Elképesztően energikus, állandó pörgésben van. Úgy fest, mint akin nem fog az idő, sőt, mintha minden évvel fiatalabb lenne. Vrábel Krisztina az egyik legrégebbi és legnépszerűbb gasztroblogger, aki oldala indulása óta több könyvet is írt, két webshopot és egy boltot üzemeltet, több neves magazin szerzője. Aki egyszer az oldalára téved, sokkal többet kap, mint remek és egészséges recepteket – motivációt, és hitet abban, hogy a legsokkolóbb dolgokat is az előnyünkre fordíthatjuk.

 

 

2007 óta blogolsz. Mi motivált, amikor elkezdted az írás?

Első gyermekemmel maradtam itthon gyesen, és valami kreatív elfoglaltságra vágytam. Először tényleg csak a magam szórakoztatására kezdtem el írni, majd egyre népszerűbb lett az oldalam.

 

A blog neve is az olasz konyha és életérzés szeretetére utal. Kezdetben az egyik célja az volt, hogy bemutasd ezt, és eloszlasd a leggyakoribb tévhitek az olasz konyhával kapcsolatban.

Az utóbbi 10 évben óriási változások történtek. Sem egy átlag-, sem egy szakember nem tudott annyit a gasztronómiáról, mint ma. Divatossá vált a téma, többet foglalkozunk vele, az információk egy kattintásra elérhetők. Az olasz konyha 10 éve is nagyon menő volt, de akkor még leragadtunk a tejszínes-párizsis carbonaránál meg a csiperkegombás milánóis öntetnél. Olasz szakon végeztem, sokat jártam Olaszországban. Megismertem, hogy az ételek hogyan készülnek, a blognak ez adta az alapját. Az vezérelt, hogy megmutassam, a spagettinél és a pizzánál sokkal gazdagabb ez a konyha.

 

2011-ben diagnosztizáltak nálad inzulinrezisztenciát. Akkor életmódot váltottál. Hogyan élted ezt meg? Mi volt a nehéz az átállásban? Eléggé ellentétes két pólusnak tűnik az olasz konyha és a 160 g-os szénhidrátdiéta.

Ha az ember alapjaiban megnézi, akkor nem is áll olyan nagyon távol egymástól a két étkezési mód, a mediterrán és a 160 g-os szénhidrátdiéta. Nyilván ez utóbbi egy kicsit megszorítóbb. Amikor diagnosztizálták nálam ezt a betegséget, teljesen lesokkolt, mert addigra már hivatásszerűen főztem és fotóztam, és amúgy is nagyon szeretek enni. Éreztem, hogy ki kell találnom valamit, ez így már nem folytatható. Korábban is figyeltem a helyben beszerezhető, jó minőségű alapanyagokra, de arra nem, hogy mennyi cukrot és finomított lisztet használok. A diagnózis után ezen kellett nagyon szigorúan változtatnom, jóval tudatosabbá kellett válnom az étkezés terén.

 

A tudatos étkezés az élet más területein is tudatosabbá tesz?

Nem tudom, hogy az étkezés-e a fő motívum, inkább azt érzem, a rutinszerű, a mindennapi életbe beépített testmozgás tesz igazán tudatossá, és ez persze hat az étkezésre, ezáltal az élet sok területére. Ezek együtt működnek. Ha néha úgy érzem is, egy nagy habos csokoládétorta jól esne, akkor sem eszem meg feltétlenül, ha ezt ennyi testmozgás mellett megengedhetném magamnak. De simán, lelkifurdalás nélkül megkóstolom, mert nem hiszek a zéró tiltásban. A cél nem az, hogy korlátok közé szorítva, kalóriát, szénhidrátot számlálva „koplaljunk” és várjuk, hogy kockás legyen a hasunk – ez csak a kedvező mellékhatás –, hanem, egy olyan életvitel természetessé tétele lebegjen a szemünk előtt, amellyel egészségesebbek lehetünk. Szeretném a lehető leghosszabb ideig kihúzni betegségek nélkül. Gondolj bele, 35 évesen diagnosztizáltak: életmódváltás nélkül innentől kezdve gyógyszereken élhettem volna az életemet. Ez igen korai. Egyre több embernél mutatják ki az inzulinrezisztenciát, amely a szakemberek szerint a helytelen életmód miatt kialakuló, 2-es típusú cukorbetegség előszobája. És az nagyon jó, hogy ezt már ilyen korán el lehet csípni. A kialakult cukorbetegség már nem visszafordítható, csak kontrollálható, szinten tartható. De az inzulinrezisztencia még visszafordítható – ez nekem még időben sikerült, és nem később tudatosodott bennem a helytelen életmód következménye, amikor már például az érrendszer is kezd károsodni. Ilyenkor nagyon hálás vagyok, hogy inzulinrezisztens lettem.

 

Mik voltak az első tünetek, mire kell odafigyelni?

A súlyfelesleg egy indikátor mindenre. Ha körülnézünk, akkor eléggé elszomorító a helyzet. Ha zavar van a szénhidrát-anyagcserében, és túl sok szénhidrátot eszik az ember, akkor a nagy inzulinválasztól leesik a vércukra, fáradt, enervált lesz. Erre a szervezete úgy reagál, hogy valami édeset enne, mert a leggyorsabban hasznosítható energiát keresi. Akkor az ember megint eszik egy kis édeset, és ez így egy borzalmas mókuskerék. Ezt rengetegen érzik – kajakóma néven talán ismerős, de az állandó fáradtság, az édesség utáni erős vágy is nagyon jellemző. Kicsit lassítunk, és próbáljunk figyelni a jelekre. Ha érezzük, hogy valami nem stimmel, akkor igenis el kell menni orvoshoz!

 

Kétgyerekes anyuka vagy. A fiaid, a család hogyan élték meg az életmódváltást?

A gyerekek sokkal rugalmasabbak. Az, hogy egy gyerek mit eszik, kizárólagosan rajtunk, szülőkön múlik. Ha a 3–4 éves gyerek dönti el, mit eszik, az nem jó. Nekünk kell kemény döntéseket hoznunk: ha már evett a gyerek egy kis édességet, akkor aznap már nem kap, adjunk helyette egy almát vagy répát. Az, hogy egy család hogyan étkezik, az anyukákon múlik. Mi hozzuk a döntéseket: mit veszünk meg, mit főzünk, mit teszünk az asztalra, mit csomagolunk tízóraira, hazaviszem-e az üdítőt, vagy azt mondom, hogy ha szomjas vagy, akkor vizet kell inni. Azt is otthonról hozzuk, hogy hogyan állunk hozzá az élelmiszerekhez. Nem is emlékszem olyan esetre, amikor az én gyerekeim vitatkoztak volna, hogy nem pihe-puha fehér kenyeret eszünk. Ők ma már bárhol automatikusan a legsötétebb színűért nyúlnak.

 

De az iskolában, a többi gyerek között jönnek a kísértések. Hogyan lehet egy gyereket olyan szintű tudatosságra nevelni, hogy házon kívül is érezze a felelősséget?

Ez mindenképpen nehéz, de talán nem is kell elvárnunk egy 8–10 éves gyerektől, hogy ha elmegy a barátja zsúrjára, akkor ne vesse rá magát a csipszre meg az édességre. Rá fogja magát vetni, és ez így is van rendjén. Ami fontos, az a mértékletesség. És nagy általánosságban még csak nem is az számít, hogy tizenévesen hogyan fog étkezni, hanem hogy felnőttként hogyan fog, és akkor majd előjön, amit addig tanult. Az én gyerekkoromban nem volt ennyi feldolgozott, borzalmas élelmiszer, mint ma. Már nem volt hiánygazdaság, de a boltban nem roskadoztak úgy a polcok, mint napjainkban. Ma könnyen és kényelmesen hozzáférhető minden. Sokkal kényelmesebb valamit készen megvenni és megmelegíteni, mintsem valódi, magas tápértékű alapanyagokból megfőzni. A mai életvitel egyik kihívása, hogy felismerjük, rengeteg rossz minőségű élelmiszert akarnak nekünk eladni. Ez egy üzlet. A lehető legolcsóbban akarják kihozni a terméket, amit el lehet adni, és az, hogy ennek milyen tápértéke van, már mellékes. Ennek igenis nagyon fontosnak kellene lennie! Lehet, hogy kicsit több időt igényel erre odafigyelni, de ez az idő többszörösen megtérül. Ez egy eszköz lehet ahhoz, hogy minél tovább tudjunk gyógyszerek nélkül, egészségesen élni. 

 

A mai kor emberének nagyon nehéz eligazodnia az alapanyagok között is. A rengeteg ellentétes információ közül kiválasztani az igazit, a hiteleset, a hasznosíthatót.

Ez egy nagyon kényes terület. Meg kell tanulni gondolkodni, és a sok-sok információból ki kell szűrni, ami esetleg félrevezető vagy túlhisztérizált. Vannak élelmiszerallergiások és intoleranciában szenvedő emberek, de biztosan nem olyan mennyiségben, mint ahányan ezt magukról mondják. Sokan ezzel ámítjuk magunkat, de így nem jutunk semmire. Hány túlsúlyos embert lehet látni, aki azt mondja magáról, hogy „én laktóz- és/vagy gluténérzékeny vagyok”, ezért nagy boldogan bepuszilja a gluténmentes sütikéjét egy laktózmentes óriás lattéval, amiben annyi kalória van, hogy az egy napra elegendő lenne. Ez önbecsapás, és persze óriási üzlet is, és az emberek rengeteg pénzt költenek el ilyesmire feleslegesen. Áttolták a felelősséget, mert mennyivel kényelmesebb így, nem? Nem kell felállni és kimenni mozogni, hanem megveszik a laktózmentes tejet, mert azt mondják, hogy az egészséges. Magukra vesznek egy borzalmas betegségtudatot. Ezért igenis felelősek azok, akik ezt sugallják. A józan paraszti eszünket kéne gyakrabban elővenni, meg egy picit belegondolni, hogy tejet és tejtermékeket, glutént évszázadok óta fogyasztanak az emberek, és nem volt tőle bajuk. Nem attól puffad a hasa valakinek, hogy glutént eszik, hanem attól, hogy túlsúlya van és túleszi magát. Váltsunk természetes alapanyagokra, ne fogyasszunk feldolgozott szénhidrátokat, hanem rengeteg zöldséget, hüvelyest, gabonát, úgy, ahogy az a természetben megtalálható. Rengeteg elérhető és változatosan elkészíthető jó alapanyag létezik. Ha valamitől el kell búcsúznunk, ne sajnáljuk, mert van helyette más, esetleg olyan, amit eddig nem ismertünk, nem használtunk. Mindig azt lássuk, hogy ha valamit el kell hagynunk, az hány új dolognak ad teret!

 

Vannak olyan olvasóid, akik veled együtt, a te hatásodra váltottak?

Sok olyan levelet kaptam már, hogy követik az új témát is, és az egész családot próbálják e felé vinni. Ilyenkor nagyon örülök, hogy van értelme annak, amit csinálok. A diagnosztizálás első napján elkeseredtem, de másnap már láttam a kihívást és a feladatot. Arra gondoltam, hogy ebből valami nagyon jót kellene kihozni, ha egyszer már így történt. De ha valakinek nem ez a munkája, és nincs se ideje, se kreativitása ezekkel a kérdésekkel foglalkozni, akkor persze nehezebb. Amikor az olvasók rátalálnak a blogomra, és látják, hogy milyen sokféle lehetőség van, az meghozza kedvüket, nem keserednek el. Rengeteg olyan köszönőlevelet kaptam, amelyben leírták, hogy mennyit segített nekik, hogy nagyon jól hasznosítható és egyszerű, mégis változatos recepteket osztok meg.

(Haulitus Anikó)