Kelbimbó, padlizsán, marhacsík

Meg a tarhonya, meg a bulgur. Hétvégi menüajánlatunk ősz derekára.

Fotolia

 

Fűszeres kelbimbóleves húsgombócokkal

Hozzávalók:

1 kg kelbimbó, 50 dkg darált hús, 2 nagy fej hagyma, 3 ek kenyérmorzsa, 1 tojás, 2 dl tejszín, 0,5 dl konyak, petrezselyemzöld, kömény, babérlevél, szerecsendió, bors, só, 1 ek liszt, olívaolaj, húsleves vagy alaplé.

Elkészítés:

Az egyik fej hagymát – apróra vágva – olívaolajon megdinszteljük. Rádobjuk a kelbimbót, és kevés húslével pár percig pároljuk. Felöntjük a többi húslével, beledobjuk a babérlevelet, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk köménnyel, majd hozzátesszük az előkészített húsgombócokat is. Ezekhez a húst a kenyérmorzsával, a másik – apróra vágott – hagymával, sóval, borssal, tojással összegyúrjuk.

Mikor a gombócok megfőttek, behabarjuk a levest a tejszín, a konyak és a liszt keverékével. Ízlés szerint csilivel is fűszerezhetjük.

Tálalásnál petrezselyemzölddel szórjuk meg, és olívaolajat csöpögtetünk a tetejére.

 

Lecsós marhacsíkok, tarhonyával

Hozzávalók:

40 dkg marhahús, 15 dkg bacon, 3 ek olívaolaj, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 3 dl sűrű paradicsomlé, 3 dl víz, 3 nagyobb paradicsom, 1 kaliforniai paprika, 1 fehér húsú paprika, frissen őrölt bors, őrölt kömény, só, fűszerpaprika.

A pirított tarhonyához: 20 dkg tarhonya, olívaolaj, só, víz.

Elkészítés:

A vöröshagymát apró kockákra vágjuk, olívaolajon megdinszteljük. A marhahúst (a rostokkal ellentétes irányban) felcsíkozzuk, majd a hagymához adjuk és fehéredésig pirítjuk. Ezután mehet hozzá a kockákra vágott bacon is. Frissen őrölt borssal, őrölt köménnyel és sóval ízesítjük. Amikor a bacon zsírja is kisült, felöntjük a paradicsomlével, a továbbiakban pedig annyi vízzel, amennyit mindig elfő. Fedő alatt félpuhára pároljuk.

A kétféle paprikát felcsíkozzuk és hozzáadjuk. Az utolsó 20 percben mehet bele a feldarabolt paradicsom. Miután jól besűrűsödött, megszórjuk kevés fűszerpaprikával, pár percig még főzzük, majd tálalásig melegen tartjuk.

A tarhonyát magas falú serpenyőben, kevés olívaolajon lepirítjuk, sóval ízesítjük, és felöntjük dupla mennyiségű vízzel. (Később, ha szükséges önthetünk még hozzá.) Közepes lángon puhára főzzük.

 

Padlizsánragu bulgurral

Hozzávalók:

2 ek olívaolaj, 1 nagyobb fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 cm friss gyömbér, 1 padlizsán, 1 csapott tk őrölt fahéj, 1 mk őrölt római kömény, 1 mk őrölt füstölt paprika, só, bors, 3 ek sűrített paradicsom, 300 g paradicsomkonzerv, 250 ml zöldségalaplé vagy víz, 200 g leszűrt konzerv csicseriborsó, fél citrom leve és reszelt héja, 40 g mazsola.

A körethez: 200 g bulgur, 400 ml víz vagy zöldségalaplé, só.

A tetejére: mandula, joghurt, petrezselyem- és korianderzöld.

Elkészítés:

A vöröshagymát, a fokhagymát és a gyömbért apróra vágjuk. A vöröshagymát 2 ek olívaolajon üvegesre dinszteljük, majd 1-2 perc után hozzákeverjük a fokhagymát és a gyömbért, vigyázva, nehogy leégjen a hagyma. Hozzákeverjük a kb. másfél cm-es kockákra vágott padlizsánt (ha zsenge, mehet a héjával együtt, egyébként érdemes meghámozni), a fűszereket, és pár percig együtt pirítjuk. Ezután hozzáadjuk a sűrített paradicsomot, a paradicsomkonzervet és az alaplevet. Felforraljuk, majd lefedve, alacsonyabb lángon, néha megkevergetve főzzük 30 percig. Ekkor belekeverjük a lecsepegtetett konzerv csicseriborsót, egy citrom reszelt héját, a mazsolát és még kb. 15 percig főzzük a ragut.

Közben a bulgurt két csipet sóval egy nagyobb edénybe tesszük, leöntjük kétszeres mennyiségű forró vízzel (vagy zöldségalaplével), és lefedjük 20 percre. A ragut a bulgurral és az avokádósalátával együtt tálaljuk, joghurttal, friss zöldfűszerekkel és pirított mandulával megszórva.

Tipp: Ha egzotikus fogásként tálalnánk a ragut, készítsünk hozzá avokádósalátát. Vágjunk kisebb kockákra két avokádót. Locsoljuk meg kb. 2 evőkanálnyi olívaolajjal, facsarjuk hozzá egy citrom levét, sózzuk, borsozzuk és szórjuk meg frissen vágott menta- és petrezselyemlevelekkel.