Idegenek közöttünk

Az iraki borbély

Somogyi Tibor felvétele

Valid Hanno borbélyüzletében egymásnak adják a kilincset a férfiak. Van, aki borotváltat, más hajat vágat, de a legtöbben a szakállukat igazíttatják, mert a borbély ennek az igazi mestere. Alig egy hónapja, hogy megnyílt a boltja Vicsápapátiban, és máris hozzá járnak az egész környékről.

 

Pedig Valid nemigen beszélget a vendégeivel, szlováktudása egyelőre a szakmai szótárra korlátozódik. Másfél éve Irakból érkezett Szlovákiába azoknak az asszír keresztényeknek a csoportjával, akiknek a letelepedését a katolikus egyház segítette.

Mára a 149 menekült fele visszament Irakba, de akik maradtak, beilleszkedtek. A befogadó falvakban senkinek eszébe sem jut már, hogy bármi problémát, konfliktust jelenthetnének. A kezdeti félelmek és aggályok ugyanúgy elmúltak, mint ahogy az újrakezdéssel kapcsolatos túlzott remények is. „Reméltem, hogy az együttélés és a konkrét tapasztalatok legyőzik az emberek félelmét. Ma azok is jó barátságban vannak a faluban élő irakiakkal, akik kezdetben a leghangosabban tiltakoztak ellenük. Amint a helybeliek megismerték ezeket az embereket, rájöttek, hogy nincs mitől tartaniuk. De aminek a legjobban örülök, hogy segítik őket. Élelmiszerrel, jó tanáccsal, azzal, hogy megmutatták, hogyan kell a kertet művelni. Az egyik itt élő családban van egy Down-szindrómás kisgyermek, édesanyja itthon van vele, ezért nyelvtanfolyamra sem járt. Mégis jobban beszél szlovákul, mint a férje, aki járt a kurzusra, mert az egyik helybeli asszony rendszeresen látogatja. Megtanította itteni ételeket főzni, sokat beszélgetnek. Amikor megkérdeztem, miért teszi, azt mondta, hogy amikor a fia Írországban élt, neki is sokat segítettek az ottaniak. Most úgy érzi, neki ezt viszonoznia kell másoknak. A jóság mindig megtalálja a saját útjait” – mondja Peter Brenkus vicsápapáti plébános, a menekülteket segítő Békesség és Jóság (Pokoj a dobro) Polgári Társulás létrehozója.

 

Sokan visszaköltöztek

Hogy mindennek ellenére az iraki menekültek csaknem fele mégis hazaköltözött, annak több oka is van. Elsősorban a honvágy és az a tény, hogy Irakból sikerült kiűzni az Iszlám Állam Hadsereget. „Ezek az emberek nem akartak elköltözni Irakból, kezdetben azt gondolták, csak átmenetileg kell meghúzniuk magukat a menekülttáborokban, amíg a nemzetközi közösség közbelép. Csaknem két év múltán szánták rá magukat az emigrációra, és közben elkezdődött az általuk lakott területek felszabadítása. Fokozatosan több család is visszaköltözött annak ellenére, hogy a Ninivei-fennsík újbóli benépesítése nem lesz könnyű. Azokon a településeken, ahol keresztények éltek, mindent elpusztítottak az iszlamisták, még ha a házak állnak is, nincs víz, áram, iskola, bolt – semmi. Nem elég, hogy néhány család véletlenszerűen visszaköltözik, nemzetközi szervezetek és főleg az egyház dolgoznak azon, hogy újra életképes közösségek jöjjenek létre” – magyarázza a pap, aki maga is többször járt Irakban. Ezért értette és nem a saját kudarcaként fogta fel, hogy a menekültek fele a visszatérés mellett döntött. „Amikor elkezdődött a felszabadítás, akkora volt köztük az eufória, hogy úgy tűnt, mind elmennek. Később sokan belátták, hogy nincs hová, mert ott még semmi sem működik. Valid is azért maradt, mert tudja, hogy hiába áll a háza, a gyerekeinek Irakban nem lenne hová iskolába járniuk – meséli Peter Brenkus már útban a borbély háza felé.

El sem téveszthetnénk, a kapun tábla hirdeti, hogy hajvágást, borotválást vállalnak. Nagy dolog, hogy Valid rászánta magát a vállalkozásra, mert az itteni ügyintézés iraki szemmel nézve rettentően bonyolult. „Otthon az ember adott némi baksist az illetékes hivatalnoknak, kitett egy táblát, aztán jött, aki jött, és annyit fizetett a hajvágásért, borotválásért, amennyire elégedett volt az eredménnyel.”

 

Bonyolultabb az élet

Szlovákiában sokkal szabályozottabb, vagyis az irakiak számára bonyolultabb az élet. Vegyük csak azt az egyszerű dolgot, hogy Irakban nincs tömegközlekedés. Az utcán leintenek egy taxit, és pár dinárért oda utaznak, ahová akarnak, mert ha leszúrnak az udvarukon egy faágat, már kőolaj fakad.

„Itt viszont menetrendek vannak, tudni kell, melyik busz honnan indul, hogyan kell jegyet venni, és ez minden városban más! Meg kellett tanulni az élelmiszerek nevét, mit hol találnak a boltban, a szakmájukban a szlovák szakkifejezéseket. Akik autót akarnak vezetni, azoknak újra le kell vizsgázniuk, ami a szlovákiai törvények szerint csak szlovákul lehetséges, tolmács segítségét sem lehet igénybe venni. Az iraki diplomák honosítása sem egyszerű, sokszor az sem világos, milyen hazai szintnek felel meg az ottani végzettség. Az idős embereknek, akik otthon naphosszat az utcán beszélgettek, itt nincs kihez szólniuk. Ha valami probléma adódik, a hivatalok sem tudják, mit tegyenek, mert nincsenek ez irányú tapasztalataik. Van itt például egy autista kisfiú, akinek meg kellett fizetnünk az asszisztenst arra az időre, amíg átesett a kivizsgálásokon, és elismerték a jogosultságát. Rengeteg ilyen helyzet fordult elő, és voltak, akik úgy érezték, nem tudnak velük megbirkózni. Aki az első akadályok láttán nem ijedt meg, és maradt, annak ma már könnyebb, de sokan feladták. Többnyire azok, akik tudták, hogy Irakban van hová menniük, lesz, aki segít nekik. Az egyik családfő például otthon állásajánlatot kapott, a felesége pedig három gyermek és tizenöt ledolgozott év után már nyugdíjba mehet. Mindent átszámoltak, és az jött ki nekik, hogy ott jobban fognak élni. Megértettem, hogy hazamentek az övéik közé, mert ez nem a mi, hanem az ő életük.”

 

A jóság útjai

Az ilyen racionális gondolkodás azonban Peter Brenkus szerint sem jellemző az irakiakra, sokkal impulzívabbak, könnyebben elragadtatják magukat, mint az európaiak. „Keresztényekről van szó, de moszlim környezetben élnek, hatással van rájuk az a kultúra. Számukra a hazugság nem bűn, gyakran túlzásokba esnek, és mindent szó szerint vesznek. Amikor idejöttek, többen megkérdezték tőlem, hogy tanulhatnak-e majd a gyerekeik Szlovákiában angolul. Mondtam, hogy igen, van itt ilyen lehetőség is, erre később számon kérték tőlem, hogy Vicsápapátiban miért nem lehet angolul tanulni. Azóta minden kérdésükre azt válaszolom, hogy ha Isten is úgy akarja, lehetséges lesz.”

És Isten nyilvánvalóan úgy akarta, hogy Valid borbélyüzletet nyisson Vicsápapátiban. Jól gondolta, mert a pincehelyiségben mindenki remekül érzi magát. A férfiak a falon lógó tábláról választanak frizurát és szakállfazont, vagy csak nézik, milyen ügyesen bánik Valid a borotvával. Az őket kísérő asszonyok a háziúr ötéves kislányával beszélgetnek, aki láthatóan élvezi a figyelmet, és örül az ajándékba kapott csokoládéknak. Tizenhét éves bátyja felelőssége teljes tudatában áll az apja mellett, és fordít, ha kell. Validnak összesen hét gyermeke van, legidősebb lánya már férjhez ment, és szintén Szlovákiában él. „Legkönnyebben a fiatalok alkalmazkodtak, sok családban ők az ügyintézők. Az asszonyok közül Irakban sokan soha nem dolgoztak, el sem tudják képzelni, hogy itt munkába álljanak. De a férfiak is úgy érzik, kötelességük eltartani a családot” – magyarázza Peter Brenkus, miközben ő is beül a hajvágásra várakozók sorába. Valid gyakorlott mozdulatokkal formálja egy fiatalember haját és szakállát, utána arcszesszel kenegeti, tükröt tart a feje mögé – utoljára Bosznia-Hercegovinában láttam ilyet, ahol minden utcában volt egy borbély, és a férfiak naphosszat ott lebzseltek. Talán nem véletlen, hogy Valid boltjának kialakításához is egy Szencen élő boszniai család járult hozzá, amely a délszláv háború idején költözött ide. Rajtuk is segített valaki, most ismeretlenül így viszonozták – és ismét a jóság kifürkészhetetlen útjain járunk.

 

A szakáll helyes hossza

Amikor Peter Brenkustól kérdezzük, hogyan és miért kezdett ekkora vállalkozásba, csak annyit mond, segíteni akart. „Úgy gondoltam, hogy ha elkezdtem, nem hagyhatom abba. Szélesebb összefüggésben kell nézni a dolgokat, ha ezek a családok nem maradnak is itt, életük egy nehéz időszakát biztonságban, nyugalomban tölthették nálunk. Az is kiderült, mennyi minden tisztázatlan nálunk az idegenek letelepedése körül, a nyelvoktatástól, a hatáskörökön át a konkrét jogszabályokig. Pár dolgon sikerült változtatnunk, ha ezek után még jönnek hozzánk menekültek, nekik már könnyebb lesz” – mondja.

Az mindenképp őt dicséri, hogy Vicsápapátiban, ahol plébánosként működik, három iraki család talált otthonra. Egy év múltán már senki sem bámulja meg őket az utcán, és Peter Brenkus szerint ők is megszokták, hogy itt csendesebbek az esték, nyugodtabb az élet, mint Irakban. „Tavaly még csodálkoztak, hogy nálunk sötétedés után üresek az utcák. Aztán megszokták, hogy mivel itt nincs 45 fok, mi nyáron is dolgozunk napközben, és estére elfáradunk. Most már ők is fáradtak estére, kezdenek ránk hasonlítani” – mosolyog a pap, miközben Valid szenvedélyesen magyarázza a székében ülő vendégnek, mennyit és hogyan kellene levágatnia a szakállából, hogy modern legyen. Ugyanilyen hévvel nekünk is elmondja, hogy Irakban minden keresztény férfi rendszeresen vágatja a szakállát, csak a táliboké és az iszlamistáké hosszú és ápolatlan. De itt nem is látott még ilyet. Szlovákiában a szakállt viselő férfiak adnak magukra – teszi hozzá huncut mosollyal, miközben a következő vendégre készülve a borotváját feni.

 

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!