Adoptálás és adaptálás

A legtöbb pár kapcsolata (egyik) csúcspontjaként éli meg a gyermekszületést. Várják-vágyják, tervezgetik, készülnek rá. Mi történik azonban, ha a várt áldás mégsem akar megérkezni? Hogyan reagálhatunk erre férfiként?

Fotolia

Természetesnek vesszük, hogy a kislányok babáznak, már az óvodában eldöntik, kihez mennek férjhez, gondoskodnak a kistestvérről, szinte születésük pillanatától készülnek az anyaságra. Nálunk, férfiaknál ez másképp zajlik. Kiskorunkban szuperhősök, középiskolában népszerű bohócok, felnőttként sikeres emberek akarunk lenni. A családapai szerep – noha mindegyik említett szeletre szükség van hozzá – mégsem jelenik meg a mintázatok közt.

Aztán megtaláljuk életünk párját, és rászánjuk magunkat a nagy kérdésre (és ha bevalljuk, ha nem, reszketünk a válasz miatt). Esküvő, boldogság, majd jön a rokonok sokasodó kérdése a babát illetően. A szerencsésebbeknek nem kell tízszer-százszor elmondaniuk az unalomig ismételt panelt, miszerint „dolgozunk a babaprojekten”. Amint egy baba, egy új élet projektté silányul, baj van. Projekt lehet az ereszfelújítás vagy a lakásfestés, de egy gyerek soha!

Egy pár meghozza a döntést, onnantól folyamatos tervezéssel, várakozással telnek a napok. Idővel ez a lelkesedés lankadhat. Előfordulhat, hogy a párunkban vagy magunkban keresünk hibákat. Felmerül a kérdés, hogy ő-e a hozzám való, elég jó vagyok-e neki. Tudom-e teljesíteni a feladatomat férfiként, hiszen még mindig nincs babánk!

 

A hiba nem az Ön készülékében van

Attól, hogy a várva várt baba nem akar megérkezni, senki sem hibás. Nagyon sok esetben a sikert és a sikertelenséget csak egy hajszál választja el egymástól. Változást hozhat a kevesebb stressz, új étrend vagy a sport hangsúlyosabb szerepe az életünkben. Legfontosabb, hogy el tudjuk fogadni magunkat, a párunkat és a helyzetet is! Görcsössé válva, „csak azért is” hozzáállással a teljes családdá válástól csak távolabb kerülünk.

Amellett, hogy fizikailag képessé kell válnunk, szükséges a lelkünkön és a kapcsolatunkon is dolgozni. A feladat korántsem egyszerű: egyszerre kell három lufit a levegőben tartanunk, noha csak két kezünk van. Meg kell birkóznunk a problémával, hogy talán természetes úton nem lehet babánk, a környezetünk sokszor kínos kérdéseivel, valamint az apává válás lelki folyamataival is. Mindez nyomasztó, hiszen a lelki teher csak egy-egy kérdést vizsgálva is jelentős. Ha pedig az örökbe fogadás mellett döntünk a párunkkal, a helyzet nem válik egyszerűbbé.

 

„Az én gyerekem?”

Többen nem képesek arra, hogy „valaki más gyerekét” neveljék föl. Számukra a családot a vérségi kapcsolat határozza meg. Mások szerint a gyerek olyanná válik, amilyenné nevelik, és ez határozza meg a családot. Mindkét álláspont lehet helyes és elfogadható.

Nehéz lehet nap mint nap szembesülni azzal, hogy az egyik életfeladatomat nem tudtam betölteni, az eredményt csak segítséggel tudtam elérni. Bármennyire kialakul is a szeretetkapcsolat, bármennyire képessé válik is az apa sajátjaként nevelni az örökbe fogadott gyermeket, ez a kérdés mindig előjöhet. Főleg a kamaszkor lázadásait látva, amikor többször kaphatja meg a közhelyszerű mondatot: „Nem vagy az apám!”

Másrészről rengeteg szülő-gyerek kapcsolat siklik félre. Ezekben az esetekben a vérségi kapcsolat megvan, valamiért a büszkeség, az értékazonosság érzése mégsem alakul ki.

Előfordulhat, hogy a férfi ugyan képes volna apává válni, párja egészsége azonban ezt nem teszi lehetővé. Ebben az esetben képes-e meghaladni ezt a gondolatot? Együtt tudnak-e élni úgy, hogy a nő nem tudta beteljesíteni az anyai feladatát? Megmarad-e a szeretet, vagy a csalódás elnyomja? Van-e jövője a kapcsolatnak a csalódás után? A személyiségét, a nőt szeretem benne, vagy azt az ideát, hogy ő lesz gyermeke(i)m anyja?

 

Egy csapat vagyunk!

Ahhoz, hogy a család képes legyen ezen a nehézségen átlendülni, fontos, hogy szeretet és kölcsönös elfogadás kösse össze a férfit és a nőt. Elfogadlak Téged, így is, a tökéletlenségeiddel együtt. Ha ezt nem tudja egymásnak őszintén kimondani a két fél, a gyermekkel és egymással szemben is adósságot halmoznak föl: elvált férj/feleség ugyanis senki nem akar lenni, elvált szülők örökbe fogadott gyereke azonban még kevésbé.

Mayer András

 

A teljes írás a VasárnapLélek -- A Belső Valóság mellékletben jelent meg!