Széllel szemben

Erősen szorítja a kormányt Muskát Mária. Beöltözve teker a hideg szélben. Fekete kocsi húz el mellette, benne a könnyen befolyásolható Angi Verával és annak pártfogójával, Traján Annával. Az ötvenes évek sötét világában járunk, régi aktivista ül az ideológiailag megmunkált lány mellett. Ők ketten már beadták a derekukat a pártnak. Csak Muskát Mária maradt, aki volt. Neki elvei vannak, tartása, rajta nem talál fogást a rendszer. Őt nem lehet bedarálni. Annál sokkal erősebb jellem. Ő nem fog behódolni senkinek és semminek. Inkább teker a szélben. Szabó Éva szikrázó alakítása Gábor Pál 1979-es alkotásában, az Angi Verában. De hol van ma, és hogyan él?

Talabér Tamás fotói

 

* Döbbenetes képsora ez a filmnek, ahogy a két nő egymás mellett ül a fekete Pobjeda hátsó ülésén, Muskát Mária pedig reménytelenül pedálozik a kegyetlen időben.

Emelkedőn, széllel szemben. Ez nagyon fontos. Megy a maga nehéz útján. Számomra ez szimbolikus. Az egész életem egy ilyen Muskát Mária-szerű biciklizés. Engem mindig úgy megcsodálkoztak, a szemek rajtam felejtődtek, de csak addig a szintig, ahogy a filmben. Muskát Mária egyedül pedálozik. Szívfacsaró, nem? Hetvenkét évesen én is elmondhatom, hogy bár van mit visszanéznem, elég küzdelmes út van mögöttem. Muskát Mária nagy túlélő, és én is az vagyok. Nagy pofonokat kaptam a sorstól, mégis szeretek élni. A fájdalmakat félretettem. Most már fontosabb a derű.

* A génjeiben is nyilván ezt hozta magával. Csapkodhatja a szél, megtörni nem tudja.

Nálam ez tudatos is lehet. Felvállalom a nehézségeket. Én akkor is cipekedek, ha nem kell. Már egyedül voltam, mindenkit eltemettem, a férjemet, a fiamat is, de a közértből még mindig úgy jöttem ki, mintha nekik is vásároltam volna. Mintha el se mentek volna. Most már nem vásárolok nekik, de továbbra is cipekedek. Teherhordozásra születtem. Ezt is vállalom. Nem sajnálom magam. Ha nem ért volna ennyi súlyos csapás, lehet, hogy már nem is tudnék rácsodálkozni egy tehetséges fiatal kollégára vagy például arra az örvös galambra, amelyik a konyhaablakomtól egy karnyújtásnyira rakott fészket. Nézem, ahogy böfögi fel a begytejet, és adja a picinyeinek. Annyira megtisztelve érzem magam, hogy ilyen bizalommal van felém… lát az ablakban jönni-menni, mégis úgy érzi, hogy a közelemben biztonságban van. Egy öreg mandulafán fészkel, amelyet benőtt a borostyán. Ő úgy gondolja, neki ez jó rejtekhely, de én meg közben látom, ahogy a pár napos fiókáit eteti. Ellágyulok, ha őket nézem.

* Ebben nyilván az is közrejátszik, hogy vidéken nőtt fel, olyan környezetben, ahol sok minden a szeme előtt zajlott.

Apám református kántortanító volt, mindig oda költöztünk, ott éltünk, ahol jobbak voltak a körülmények. Ahol szebb volt a lakás, több a fizetség. Komárom, Tabajd. Erkölcsre, tartásra, adott szóra apám életútja kemény és gyönyörű minta.

 

* Az Angi Verát megformáló Pap Verában megérezte a rendkívüli tehetséget?

Éreztem, persze. De tudni kell azt is, hogy Gábor Pálnak kivételes érzéke volt a színészválasztáshoz, a színészvezetéshez. Elképesztő alakítást tudott kicsikarni mindenkiből. Ha valaki félrecsúszott picit, akkor nagyon finoman és nagy szeretettel mondta meg neki. Ez óriási erénye volt. Nem úgy verte ki a színészből, amit látni szeretett volna, hanem kiszerette belőle. Az Angi Verában is micsoda alakítások vannak! Zárójeles kis történet: a Traján Annát játszó Pásztor Erzsi hívott fel vagy három évvel ezelőtt. Iszonyú erőteljes egyéniség. Én úgy hívtam őt, hogy Pásztor Művek. Azt mondja: »Anyukám, én annak idején láttam ezt a filmet, de most, hogy újra megnéztem, el vagyok varázsolva. Hogy te mekkorát alakítasz benne! Mindenkit agyondicsértek, te meg úgy elvesztél köztünk, és ez méltatlan volt veled szemben.« Annyit dicsérte a játékomat, hogy a végén elsírtam magam. Ennyi év után úgy beszélt róla, mintha most lett volna.

* Mennyit lendített a pályáján, hogy egy ilyen értékes filmben ekkorát alakított?

Semekkorát. Elkeserítő, nem? Volt még utána egy nagyon komoly filmes sikerem, a Nyitott ház. Tévéfilm volt, Vészi Endre novellája alapján született az is, mint az Angi Vera. Vészi Endre könyörögte ki Gábor Pálnál, az akkori férjemnél, hogy én csináljam. El sem tudtam volna képzelni, hogy valaki rám gondol mint Veszelovits Annára. Nagyon furcsa figura, de annyira szerettem játszani, és annyira jó volt Gálffi Lacival! Meg is kaptam rá a film- és tévékritikusok az évi díját, megosztva Gobbi Hildával. Utána kisebb szerepek jöttek.

* De azokat is remek filmekben kapta. A Yermában, a Jób lázadásában, a Redl ezredesben, a Naplókban.

Nem vagyok telhetetlen veréb, mégis azt kell, hogy mondjam: nem halmoztak el filmszerepekkel. Azóta is biciklizem, és még mindig széllel szemben.

* Kettévált mennyezet, ugyancsak Gábor Pál rendezése.

Péntekné, a házmester. Filmbeli partnerem, a lengyel Jan Nowicki mindig panyi Péntekovának szólított. Micsoda remek figurák vannak ebben a filmben is! Hetényi Pál játszotta a férjemet. Húztam-vontam őt magam után, és szidtam, mert a szerepe szerint örökké be volt rúgva. De ő sincs már, Pap Vera is elment. Nagyon nehéz ezt elfogadni. Szegény Verát egyszer meg kellett pofoznom az Angi Verában. Fájdalmat okoztam neki. Tudta, hogy játék, de akkor is! Nem lehetett elmismásolni, oda kellett csapnom az arcára, hogy felébredjen, helyes útra térjen.

* A tisztánlátás, a helyes döntés közös jellemvonása Muskát Máriával.

Nem vagyok hibátlan. Hirtelen természetemből eredően én is elkövettem sok baromságot.

* Repül a porcelán, ki tudja, hol áll meg?

Életemben nem dobtam el tányért.

* Sajnálta a herendit?

Nincs herendim. Ékszereim sincsenek. Nem bírom. A pénzt meg utálom. Mindent elront.

* Évtizedeket töltött a József Attila Színházban.

Ahol húsz évig haldokoltam. S akkor még szépen fogalmaztam.

* Két évig lehet haldokolni, de húsz esztendeig?! Hogyan?

Büszkén. Nagyon rossz korban is voltam. Még nem elég öreg, és már nem igazán fiatal. Ezt a köztes szakaszt kellett átvészelnem. Negyven és ötven, ötven és hatvan között. Nem voltam elég kedves az akkori igazgatómhoz, aki szerette, ha nyüzsögtek körülötte. Ha megbetegedett valaki, és be kellett ugrani helyette, mégis engem hívott. Így ment ez évekig. Bizakodtam. Feleslegesen.

* S mi lett a történet vége?

Zsótér Sándor beúszott a képbe. Ott, a József Attila Színházban. A Hamletben felkért Gertrud szerepére. Kiszedett a koporsóból. Nagyon megimádtam őt. Csodálatos előadást rendezett, ami nem a József Attila Színházba való volt. Krisztik Csaba játszotta a férjemet, Claudiust. Lenyűgöző színész. Abszolút működött a viszonyunk. Három méter magas falon volt a kastélyunk, onnan kellett lejönnöm fekete lakk tornacipőben. Nem volt lépcső, csak hepe meg hupa. Csaba végig fogta a kezem. Ördögi ember. Azt csinál a testével, amit akar.

* Szóval Zsótér feltámasztotta.

Ez már nem változtatott a lényegen. Zsótér bűvkörébe már akkor kerültem, amikor a József Attila Színházzal megszakadt a lelki kapcsolatom. El kellett engednem, mint vízen a hajót, vagy mint sok minden mást az életben. Zsótér már egy tiszta képbe lépett be. Aztán volt még egy munkám vele, Az olasz szalmakalap operai szintű trillázásokkal. Az is kellemes emlék. Aztán jött Nemcsák Károly, megkapta a színházat, és nyolcvankilenc embert, köztük engem, csoportos leépítés címen kirakott. De akkor már vendégként két darabban a Centrál Színházban játszottam.

* Hallottam, hogy bravóztak a kollégái, amikor Puskás Tamás szerződtette.

Nekem meg ott volt a csomó a torkomban. Nagyon jó érzés, hogy megint van egy otthonom. Elég keserves utat jártam be érte. Öt éve már, hogy ott vagyok. Nem szeretnék még leszállni a bicikliről. Van erőm bőven.

* Mészáros Márta is több filmjébe hívta.

Szeretetből. Főleg a nyolcvanas években. De később is játszottam nála. Márta nagybetűs ember. A filmjei is olyan emberiek, ez lök felé. Egyívásúak vagyunk. Ahogy most a Walt Disney-filmekben VIP-listás boszorkány vagyok, legalábbis a hangommal, Mártánál, az Ők kettenben én szinkronizáltam Marina Vladyt, aki el is jött hozzám, hogy megköszönje. Meg akart ismerni. Márta hozta el, késő éjjel. Ő is ugyanaz a bolygó, mint Márta és én. Fiatal koromban mindig világsztárok portréját rajzoltam az osztálytársaim emlékkönyvébe. Ugyanis jól rajzoltam. Ha ráérek, most is rajzolok, föstögetek. Ez már túlélőprogramnak is bevált. Ha belefeledkezem egy képbe, elveszik az időérzékem, s annál mámorítóbb érzés nincs, hogy szabad vagy. Belefogok egy képbe, aztán csak csodálkozom, hogy jé, már beesteledett? Vagy jé, már hajnalodik? Visszatérve Marina Vladyra: gyerekkoromban őt is gyakran lerajzoltam egy levelezőlapnyi fotóról. S akkor annyi év után egyszer csak ott ült előttem, hús-vér alakban. Nem akartam hinni a szememnek. Történik valami az emberrel, aztán jóval később jön egy összekötő szál. Az egész életünk egy ilyen háló. És most adok egy verset.

* Nekem írta?

Weöres Sándor írta. Kimásoltam.

* Szembe fordított tükrök. Beleolvasok. »Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.« Ugye, nyugodt az élete?

Huszonhárom év köt az élettársamhoz, nagyon szép emberi szeretet köt össze bennünket. Ezt nagyon meg kell becsülni. Gyógyszerkutatóként dolgozott, de a művészet is nagyon izgalmas terület számára. Koncertekre, moziba, színházba járunk. Igen, rendben vagyok. Tekerek. A szél sem állít meg.