Lélekduett


Előkelő szépségük tartalmas szépség, fenséges tartásuk mögött emberi tartás, méltóságteli mozdulataikban test és lélek csodás összhangja. Két nő. Anya és lánya. Tordai Teri és Horváth Lili. Két színésznő. Közös kapocsként pedig két bájos gyerkőc. Két kisfiú. Karácsonyi ajándéknak – képpel és szóval – nagy fogás. Mondhatnám: páratlan négyes fogat.

Faluvége a budai hegyekben. Erőd, löszfal, settenkedő köd. Feltűnnek a fák között. Tíz lépésre a házuktól.
„Nemrég költöztünk ide – mondja Lili, de már bent, a fényes nappaliban, ahonnan az egész udvart (kertet?) belátni. – Gyorsan megszerettük ezt a helyet. Második kerülete a fővárosnak, én mégis Nyék megyének hívom, mert valóban olyan, mintha vidéken élnénk, közben mégsem vagyunk elvágva a világtól. Ádám hatéves lesz, jövőre iskolás, Áron, a kicsi három múlt, most ment óvodába. Jó itt lakni, mert lehet kirándulni, nagyokat gyalogolni, kutyát sétáltatni. A fenyőfánk biztosan nagyobb lesz, mint tavaly, hiszen a nappali is tágasabb. Az ünnep fényére pedig az is rá fog tenni, hogy ez lesz itt az első karácsonyunk, és december 28-án kerek születésnapjához érkezik a mamám.”
„Két unokám mellett én is újra gyerek lehetek – szól Tordai Teri. – Amióta megszülettek, velük együtt várom a karácsonyt, izgulok és örülök, és ugyanazt ígérem nekik, amit az én nagypapám, Oszkár nagypapa mondogatott Egerben, hogy lessz-nek meglepetések! Amikor ezt hallottuk, mindig elhittük, hogy angyalkák repülnek át a szobán, az unokáim meg jól szórakoznak rajta, mert a mesét, főleg, ha jól elrugaszkodik a valóságtól, nagyon szeretik a gyerekek. S ez az izgalom, várakozás átterjed a felnőttre, és újból gyerekké teszi. Mi mindig megtartjuk a formát. A karácsonyfa alatt elénekeljük a Mennyből az angyalt, és boldog ünnepeket kívánunk egymásnak. Nálunk nem az a karácsony lényege, hogy mit vásárolsz, mit főzöl, hanem az együttlét, hogy örülni tudunk egymásnak. Ettől aztán nyugodtak, bensőségesek az esték. Csinosan felöltözünk, várjuk a csengettyűszót, és voltaképpen minden ugyanúgy történik, mint kislány koromban. Boldog vagyok, hogy a lányom továbbviszi a családi hagyományt.”
Lili azt mondja: az ünnepek közeledtével ő is gyerekké válik. Karácsony és szilveszter között ugyan mindig van előadása, december elején azonban már elkezdi díszítgetni a lakást.
„Ruhaipari szakközépiskolában végeztem, sem a tű, sem az olló nem esik ki a kezemből, varrni mégsem szoktam. Az óvodában három adventi koszorút készítettem röpke fél óra alatt. Csak nézték a mamák! Nyolc éve vagyok feleség, de mivel nem úgy nőttem fel, hogy a konyhában állandóan rotyogott a fazék, fokozatosan tanultam meg főzni. Három férfinak mégsem mondhatom, hogy rendeljünk pizzát. Édesanyám jól főz, a nagymamám is finomakat sütött-főzött, bár nem igazán élvezte. Rokonok, közvetlen családtagok, barátok jól bevált receptjeit régóta gyűjtöm, s van pár szakácskönyvem is, de a legtöbbször magamra hagyatkozom. Ennek természetesen az az eredménye, hogy még a paradicsomlevest is mindig másképpen készítem. Karácsonykor el vagyok kényeztetve. Nagy a rokonság, az anyósom is csodálatosan főz, leveszi a terhet a vállamról. Mivel minden napunk be van osztva, hogy mikor hova megyünk, megúszom a sok főzést. Forralt borban mindenesetre verhetetlen vagyok. De mondjuk, a halászlének nem mernék nekifutni. Idén borleves lesz, az én nagymamám, Lili nagymama receptje szerint.”
Terike, a fiúk nagymamája – akit a fiúk is így szólítanak, mert bárhogy hívhatják őt, még Őzikének vagy Süninek is –, ilyenkor, ünnepnapok idején azokkal a szeretteivel is elbeszélget, akik már elmentek. De még a legkedvesebb kollégáival is, akik az égi társulat tagjai lettek.
„Remélem, mindenki a mennyországba jutott, akit szeretek. Az édesanyám, a nővérem, Oszkár nagypapa… ők olyan sok szépet hagytak maguk után, hogy az minden örökségnél, brossnál, képnél többet ér. Egy-egy mondatukkal többet hagytak rám, mintha az pénz lett volna. Ha egyedül vagyok, gondolok rájuk. Reggel, amikor felébredek, beszélek velük. Édesanyám pedagógus volt, nagyon szerette a munkáját, és minket is. Az ötvenes-hatvanas-hetvenes években pénzről nem lehetett szó, nem az volt a lényeg, és az utazások sem. Szeretettel viszonyulni a másikhoz, a munkában pedig megtalálni az örömet. Ezt akarom továbbadni az unokáimnak is, mert Lilinek már sikerült. Ebben a zűrzavaros világban egy picit úgy érzem, hogy kötelességem is nyugalmat sugározni. Hogy ebben az őrületben legyen még egy meleg kemence. Tanácsot csak akkor adok, ha kérdeznek. A lányomat és az unokáimat is inkább meghallgatom. Az én koromban ösztönösen hátrébb lép az ember. Lili persze tudja, hogy mindig számíthat rám. Ott vagyok mellette, azonnal ugrok, ha hív. Mi nagyon lányos család voltunk. Nagymamám, anyukám, nővérem… csupa erős egyéniség. Nőuralom. A papa filigrán, pasztellebb, de tüneményes ember volt ő is. Roppantul élvezem, hogy mindkét unokám fiú. Végtelenül szórakoztatnak. Rá is játszom olykor, hogy kicsit butusnak, elesettnek lássanak. Valamelyiküket mindig megkérdezem, hogy »te ezt hogyan csinálod?«. Vagy: »Ha megfogod a kezem, az nekem jó lesz, mert sötét van, megbotlom egy kőben, és hanyatt esem. Te tudsz nekem segíteni.« Ettől olyan boldog a kisebbik is, holott neki kell megfognia az én kezemet, nehogy autó alá szaladjon. Kicsit le is néznek már, maguknál gyengébb gyerekké tettek, de nem zavar, sőt! Úgy hívom magunkat, hogy aranycsapat. S ha előjön belőlem a pedagógus, mert jópofán csinálnak valamit, akkor azt mondom: »Kézfogás, magatartás jeles!« Igyekszem humort vinni mindenbe, hogy derűsek, jókedvűek legyünk.”
Lili férje, Péter agysebész, aki rajong a színházért. Ott is látták meg egymást, a Budapesti Kamaraszínházban, ahol Lili most a Dühöngő ifjúság Elisonját játssza.
„Nagyon jól kiegészítjük egymást. Bohóságomhoz, repkedésemhez épp az ő higgadt, megfontolt észjárása kell. Felelősségteljes hivatása van. Ha én elfelejteném a szöveget, menne tovább az előadás. Ő a műtőben idegsebészként élet-halál ura. Felnézek rá, komoly férfi. De nemcsak a színház bolondja, egy film vagy egy könyv ugyanúgy elragadja. Mindent szív magába. Motorozni is imád, és ismeri az összes mai zenei irányzatot. Bent a kórházban természetesen egészen más, mint itthon. Ott főorvos úr. Napközben nem nagyon hívom, nehogy a műtőben zavarjam. Ha bemegyek hozzá, biztos, hogy megszólal a csipogója, hogy kit hoz a mentő. A színházban meg ő hatódik meg tőlem, hogy teljesen átlényegülök. A színpadon nem a feleségét látja. Mondja is mindig, hogy »ott annyira más vagy!«.”
Családi körben nincs színjátszás – mondja Lili. S nyilván nem azért, mert a férjének – stílusosan fogalmazva – röntgenszemei vannak. Őszinte kapcsolat az övék. Azonnal észreveszik, ha a másikat bántja valami.
„Erős kapcsolatban vagyunk. Mint a mamámmal. A napi két telefonhívás biztosan megvan. Szinte fogjuk egymás kezét. Néha meg veszekedve szeretünk. Akár az olaszok. De gyorsan visszaáll a rend. Itthon mind a három férfi külön személyiség. A férjem szokta mondani: »Amint kilépsz a házból, összedől az egész.« Mindenki hozzám jön, nekem mondja, mit szeretne, mi az, ami éppen nyomasztja. Én meg hogy mindenkinek a legjobb legyen, hajlamos vagyok háttérbe szorítani magamat. Ez nem mindig jó. Tudom, hogy ellennének ők hárman is, magukban, de én folyton adni akarok. Ilyenkor kell fegyelmeznem magam, hogy én vagyok az egyetlen nő a családban a kutyán kívül, leülök, és azt mondom: »hozzatok egy teát«, és ők boldogan kiszolgálnak. Nem könnyű megtalálni az egyensúlyt család és hivatás között. Mindig azon gondolkodom, hogyan lehet ezt jól működtetni. Nagyon nehéz helyzetben van a színház, akárcsak az egészségügy, hiszen a férjem révén abba is belelátok. Az itthoni boldogság azonban rengeteg erőt ad. Sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok, mint régen, bizonyos dolgokat nem is veszek már magamra. Inkább sietek haza, mert tudom, hogy itthon biztonság vár.”
Két nő.
Két színésznő.
Horváth Lili most az angolok új, négyrészes Titanic-filmjében kapott szerepet. Egy arisztokrata nőt játszik a filmben, aki túléli a tragédiát. Tordai Teri az Új Színház nemrég bemutatott Don Carlosában Olivarez hercegnő.
A szentestét három férfival töltik. Házuk alatt, pár szerpentinnel lejjebb, hűvös a völgy. Nekik, itt fent, még a hold is melegen világít.

Ajánló

Emberölés gyanújával indított eljárást a rendőrség a 36 éves Róbert ellen.