Hatvan éve ezen a helyen emberek százezreit kínozták és küldték a halálba

Auschwitz, az aljasság néma tanúja

Aki Auschwitzba látogat, annak fel kell készülnie, hogy amit ott talál, az nem idegenforgalmi látványosság. Nem Karthágó felsózott maradványát, a láva alatt pihenő Pompeit, vagy Trója romjait fogja látni. Ezen a helyen még hatvan éve embereket kínoztak és küldtek a halálba.

Ma már üresek a barakkok, senki nem figyel az őrtornyokból, a szögesdrótok mellett sem pásztáznak a reflektorok és csaholnak a kutyák, de a hely még most is félelemmel tölti el az ideérkezőt. A szlovák határtól két órányi autóútra található Auschwitz-Birkenau volt a legnagyobb a nácik által létrehozott több mint ezer koncentrációs tábor közül, valódi halálgyár, ahol nagyipari méretekben folyt a mészárlás. Ezt a döbbenetes tényt több mint fél évszázad után sem lehet megérteni és megmagyarázni, csupán megjegyezni, mély részvéttel az áldozatok és hatalmas felelősséggel az utókor iránt. A több mint negyven négyzetkilométernyi alapterületű tábort végig lehet járni úgy, hogy az ember rácsodálkozik a látottakra, és úgy, hogy bizonyítva látja mindazt, amit eddig tudott a holokausztról. Csak egyféleképp nem lehet: úgy, hogy miután az ember kilép a kapun, közönyös maradjon az újfasiszta és nacionalista megnyilvánulások iránt. Ez ma a világ legborzasztóbb múzeumának milliók halálával hitelesített üzenete és küldetése, örök mementó, amelynek az idők végezetéig óvnia kellene az emberiséget a hasonló szörnyűségektől. A gulág, az afrikai népirtások, a világon végigsöprő terrorista merényletek mégis azt mutatják, hogy semmit nem tanultunk a történelemből, a gyűlölet mindig erősebb és kitartóbb, mint a rettenet és a fájdalom. Auschwitzba nem csak azért kell elmenni, hogy lássuk, mire volt képes az emberi gonoszság, hanem elsősorban azért, hogy mindezt végiggondoljuk és egy életre megjegyezzük.
1940 és 1945 között több mint egymillió zsidót deportáltak Auschwitzba a németek által megszállt területekről. Magyarországról 1944 nyarán 437 ezer zsidót szállítottak ide marhavagonokban – vagyis az auschwitzi áldozatok közül minden harmadik magyar volt, és közülük is több mint százezer a tizennégy éven aluli gyermek! A pontos menetrend szerint indított transzportok a birkenau-i tábor kapuján át érkeztek a táborba, és az úttól elcsigázott, kiéheztetettt rabokat azonnal szelektálták. Mengele alig húsz százalékukat találta munkaképesnek vagy ördögi kísérleteire alkalmasnak, a többieket azonnal a halálba küldték. Az életben maradottaktól elkobozták értéktárgyaikat, ruháikat tetvetlenítették, leborotválták őket, és az alkarjukra tetoválták a számukat. Auschwitz volt az egyetlen munkatábor, ahol a foglyok bőrére tetoválták a számukat, és az egyetlen, ahol 1944 őszén már naponta nyolcezer embert küldtek a halálba.
A négy hatalmas teljesítményű krematóriumot 1943-ban építették fel, miután a zsidókérdés gyors és végleges megoldásával Rudolf Höss táborparancsnokot bízta meg a náci vezetés. A nürnbergi bíróságnak adott írásbeli vallomásában ő maga így számol be szenvtelen tárgyilagossággal arról, milyen módszerekkel „könnyítette meg” a zsidók kiirtását:–„…amikor az auschwitzi megsemmisítő épületet felállítottam, a Ciklon B-t használtam, ez kristályosított cián. Egy kis nyíláson át dobtuk be a halálkamrába. A klimatikus viszonyoktól függően háromtól tizenöt percig tartott, amíg ez a gáz megölte az embereket a halálkamrában. Tudtuk, hogy mikor haltak meg az emberek, mert elhalt a kiáltozásuk. Rendszerint egy fél óráig vártunk, mielőtt kinyitottuk az ajtókat és eltávolítottuk a tetemeket. Miután elvitték a hullákat, lehúzták a gyűrűiket, és kihúzták az aranyfogaikat.”
A hullákat a Sonderkommando tagjai kocsikon szállították a krematóriumokba. Az egész, német precizitással megszervezett munkafolyamatról az auschwitzi jegyzőkönyvben számolt be két szlovák rab, Rudolf Vrba és Jozef Lánik, akiknek 1944. április 7-én sikerült megszökniük a táborból. A sokkoló dokumentum heteken belül vezető politikusokhoz és egyházi méltóságokhoz is eljutott, de a tömegmészárlások folytatását nem tudta megakadályozni. A németek folytatták, amit elkezdtek, sőt egymás csodájára jártak, milyen magas technikai szintre sikerült fejleszteniük a gyilkolást. Az első krematóriumot nyolcezer krakkói zsidó elgázosításával és elégetésével avatták fel 1943. március elején. „Erre az eseményre prominens vendégek érkeztek Berlinből, magasrangú tisztek és magas beosztású civilek. A krematórium vezetésével nagyon meg voltak elégedve, s gyakran néztek be a kémlelőlyukon keresztül a gázkamrába. Nagyon elismerően szóltak az üzemről” – olvasható az auschwitzi jegyzőkönyvben. Amikor a krematóriumok már nem győzték a terhelést, az SS- tisztek gödröket ásattak, és ezekben égették el a benzinnel lelocsolt hullákat, később már a gödör szélén lőtték le a rabokat, sőt, elevenen is a lángokba lökték őket. A halálgyár 1944 november elejéig működött, ekkor Himmler táborparancsnok utasítást adott a krematóriumok lebontására és a nyomok eltüntetésére. Minden egyes hajcsomót, művégtagot és nyilvántartást azonban nem tudtak eltüntetni és minden foglyot végleg elhallgattatni. Auschwitz a tanúságtevő túlélőknek és a holtak emlékét őrző látogatóknak köszönhetően ma is az emberi aljasság néma tanúja és az újrakezdés lehetőségének legnagyobb bizonyítéka.

Ajánló

Ha Ön az Ororszlán jegyében született, úgy gondolja, hogy mostanában könnyen eléri a céljait, és a nehezebb ügyeket...

A távközlési adó kiterjesztése ebben a formában nem vezethető be, így módosítani kell a parlament előtt fekvő...