Nyárbúcsúztató málnatorta

Még bepótolhatja mulasztását, aki nem sütött idén legalább kétszer ilyet.

Fotolia

 

Hozzávalók: 3 tojásból sütött kerek piskótatorta (9 dkg porcukor, 9 dkg liszt, pici só, 3 ek. víz, 1 kk. sütőpor), 25 dkg málna (friss vagy fagyasztott), 25 dkg mascarpone krémsajt, 3 dl tejszín, ízlés szerint porcukor, 1 vaníliás cukor.

Piskótatorta: A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéket egy csipet sóval kemény habbá verjük. A sárgájákat 9 dkg porcukorral fehéredésig keverjük, majd hozzáadunk 3 evőkanál vizet, 9 dkg lisztet, 1 kk. sütőport. Alaposan összedolgozzuk, s a végén lazán a masszába forgatjuk a tojáshabot. Sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformába töltve 180 C-fokon (kb. 25 perc alatt) megsütjük. Kihűlése után három lapra vágjuk.

Töltelék: A málnát ízlés szerinti mennyiségű por- és a vaníliás cukorral késes aprítóban pürésítjük. A mascarponekrémet habosra keverjük egy kevés porcukorral, a tejszínt kemény habbá verjük. A mascarponéhoz hozzávegyítjük a málnát, aztán pedig lazán a tejszínhabot. Ezzel a keverékkel töltjük meg a tortát. A külsejét is bevonjuk vele, majd egy éjszakára hűtőbe tesszük.

Tipp: Felszolgálás előtt málnaszemekkel díszítjük, és tejszínhabbal kínáljuk.