Minden kezdet nehéz, alap- és középiskolás fokon is

Ha az iskolakezdéssel kapcsolatos problémákról esik szó, leggyakrabban a kis elsősökre gondolunk, hiszen a korai kelés, pontos órarend, rendszeres lecke az ő esetükben a legnagyobb változás. De az iskolaváltás, az új tanárok, osztálytársak, a beilleszkedési problémák és a megnövekedett igények a kezdő középiskolásokat is komolyan megviselhetik.

Fotolia

 

Az általános vagy, ahogy nálunk nevezik, alapiskola még viszonylag egyszerű: az órákon rendszerint ugyanaz a tanító néni – ritkábban tanító bácsi – foglalkozik a kicsikkel, aki jól ismeri őket. Idővel megszokják egymást, ezért kisebb a stressz bennük, s kialakul az a bizalmi viszony és ragaszkodás, amely időnként a pedagógus iránti csodálatba megy át.

 

A már megvásárolható Vasárnapban Vrabec Mária utánajárt annak is, hogy miért szoronganak az elsősök; miért nehéz az új iskolában; hogyan vélekedik a témáról a pszichológus; mi utal arra, hogy baj van a kamasszal; mennyire leterheltek a tinik; hogyan segíthetünk a gyerekeknek…