Lehetsz mártír, de minek?

Más érdekében áldozatot hozni nemes dolog. A világ különleges hősként tekint az ilyen emberekre, így az önjelölt mártírok olyankor is előbukkannak, amikor az már nem jó sem nekik, sem annak, akiért áldozatot hoznak. Mielőtt elkezdenénk másokra mutogatni, érdemes megnézni, mi mikor áldozzuk fel magunkat úgy, hogy valójában nem kellene.

Alárendeljük magunkat a családnak, a szerelemnek, a közjónak. Amikor azért karolunk fel másokat, hogy gondolkodás nélkül segítsünk, az nemes. De vannak olyan pillanatok, amikor a másik felkarolása meghaladja erőnket, kimerít és visszahúz. Ilyenkor válunk önjelölt mártírrá, pedig nem biztos, hogy kellene.

Lehetünk mártírok családi berkekben és idegenekkel is. „Mindegy, velem mi van, legalább a családomnak, az elesettnek legyen jó” – hangzik el a mondat, ami a helytelen irányra figyelmeztet. Igazából csak az tud másokon segíteni, aki önmagával is képes ugyanezt megtenni. A világban legtöbbször az látszik, hogy ha valaki önmagán nem tud segíteni, másokat szeretne megmenteni. Az ilyen és hasonló kijelentések hallatára lesznek haragosak a mártírok jogvédői, akik bizonygatják, hogy magunkon segíteni önzés, és az a helyes, ha önmagunkat nem kímélve állunk ki a gyengék mellett. Önmagunkkal törődni azonban nem önzés. Ha magadat pusztítod azért, hogy másokkal jót tegyél, a következményekkel is számolnod kell. Az az ember, aki piszkos kézzel simogatja mások arcát, kedvesnek látszik ugyan, de összepiszkol mindenkit, akivel kapcsolatba kerül.

Koller Péter

 

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!