Cs. Liszka Györgyi: Nő a gyűlölet

Minden nő, ami az elvárásaink növekedésével függ össze, miért éppen ez ne nőne. Keresd a nőt! 

Somogyi Tibor felvétele

A nő is nő, de valahogy nem boldogabb. A napokban egy kiragadott Szabó Magda-idézettel bombázott a háló: A nő erős, bátor, és ha felismeri a maga küldetését, mindenre képes és alkalmas. Persze hogy nők osztogatták, s mikor vagy hetvenedszerre jelent meg az orcám előtt, ingerülten megjegyeztem: A férfi erős, bátor, és ha felismeri a maga küldetését, mindenre képes és alkalmas. Mit mondasz, Mári? – kapta fel csodálkozva a fejét a férjem, merthogy nem egyedül voltam a szobában. Á, semmit, csak már megint az elevenemben turkálnak. Miközben magamat nem értem, miért pont ez nekem az elevenem. Talán mert nőnek az elvárásaim az egyenlőség, testvériség, szabadság szónokaival szemben, talán mert már oly sokat éltem én e földön, hogy elvárnám a megvalósítást legalább azoktól, akik eztet hirdetik. Meg a közelmúltban nőtt az efféle élményeim száma is, tán ezért elevenebb az elevenem a korábbinál is.

A Nők férfiszerepben rovatunk kapcsán figyelmeztetett pár hete egy kedves olvasó, Önök is láthatták a múltkori Kopertában. Szerinte ez diszkrimináció, miért is jelölünk ki mi, a 21. században, kimondottan férfiszerepeket, mi a fészkes fenékért áldozták fel magukat a szüfrazsettek, ha még mindig csak itt tartunk. Igaz. Egyet is tudnék vele érteni, ha nem biggyesztette volna hozzá, hogy bezzeg a férfiak, nekik nem adunk rovatot, miért nincsenek Férfiak nőszerepben! Mert ugye az degradáló, nekik az snassz, ha női munkát végeznek. Ekkor is felszisszentem. Mert mivelhogy adtunk nekik rovatot, jóval előbb meg is jelentek benne az elsős tanító bácsik, nagyszerűek, példamutatóak, követendőek (rögtön hárman is!), ám azt valahogy nem vette észre senki, legalábbis hangot nem adott neki (nem zavart senkit?), sem férfiak, sem nők, sem ő. De mivel, ismétlem, van igazság a dologban, hát jó, ne legyenek férfi- meg női szakmák, eredendően úgyis minden férfiszakma volt, legfőképpen a mára elnőiesedettek, de beláttam, nem volt szerencsés választás. Hiszen a nő erős, bátor, és ha felismeri a maga küldetését, mindenre képes és alkalmas. Akár bányász is lehet, ha az a küldetése, és időben felismeri. A férfi erős, bátor, és ha felismeri a maga küldetését, mindenre képes és alkalmas. Akár dajka is lehet, ha az a küldetése, és időben felismeri. Nem? De? Mert szerintem is az ember a fontos, és ha egy nő történetesen több szenet fejt, mint egy férfi, akkor ő bányásszon, ne érje a nemi identitása miatt megkülönböztetés. Ha meg egy férfi értőbben, szeretetteljesebben altat, etet, gondoz egy csecsemőt, mint egy szoptatós nő, akkor bizony legyen ő a szárazdajka, ne érje a nemi identitása miatt megkülönböztetés. Más kérdés, hogy mit választanának ezekből a nők, akik, valami csoda folytán még mindig ők, az anyák. (És nem tudom, észreveszik-e, de nő a női utazók száma is, legalábbis a 19. század végi falusi özvegyek utazásaihoz képest.) Lett tehát a rovatunkból Szokatlan szakmában, ami viszont ugyancsak sánta kicsit, mert mások meg azt kérdezhetik, miért volna szokatlan egy cirkuszigazgatói vagy egészségügyi ápolói szakma (merthogy jövő héten egy férfi nővért ismerhetnek meg). Nem is tudom… Talán tekintsen mindenki a rovatcímeinkre is a legnagyobb jóindulatával, mert mi is azzal választunk meg mindent. Ne mérgelődjenek, ha úgy érzik, mellélőttünk, tegyék inkább vizsgálat tárgyává a saját elvárásaikat. Mert az elvárás, az nagyon fránya dolog, hogy ne maradjunk a héten se EP nélkül, mondanám, habzburgba ojtott párizsi lotyó, az az elvárás. Nemes küllemmel érkezik, aztán jól megcsal bennünket. És marad utána a frusztráció, a szereptévesztés, az önazonosság-vesztés, a talajtalanság, noná, hogy nő az italozó tinik száma, köztük a lányoké, a nőké nő nőttön (vagyok olyan legény, mint te, iszom annyi felest, mint te). Nő a globális felmelegedés okozta klímaterror, majdnem felforr az agyunk az életadó napon, pedig az elvárásaink egy kellemesen melengető, egyenletes bronzra barnító, lágy szellővel, virágillattal körbelengett nyarat vizionálnak. Izzadunk, levegő után kapkodunk, a végén meg még nevetnek is ránk (rajtunk?) mindenféle plakátokról, noná, hogy a gyűlölet is nő. Csak a mi áraink mennek lefelé ☺.

Vegyen könyvet!

 

Cs. Liszka Györgyi főszerkesztő