Molnár Miriam: Sötétedés után

Akaratunk ellenére is meglátjuk néha a jelenlegi amerikai elnököt, ahogy pici csücsörített száján szalad a sok butaság és hazugság ki.

René Jansa fotója

Jó lenne nem tudni, mi zajlik körülöttünk, mert jobbá és könnyebbé tenné az életünket, de képtelenek vagyunk struccként viselkedni. Szembe kell néznünk magunkkal és embertársainkkal is.

A szembenézés egyik kellemesebb módja egy jó színházi darab. Június első hétvégéjén délután két óra előtt helyet foglaltunk több száz humanoid társunkkal együtt a Studio 54 nevű, valamikor nagyon híres színházban, hogy két és fél órán át figyelmünket a Sweat, azaz Veríték című darabnak szenteljük. Tudtuk, miről szól, és hogy nagy része egy kocsmában játszódik, ezért rumos kólával fegyverkeztünk fel.

Lynn Nottage drámaíró 2011-ben kezdte látogatni a pennsylvaniai Reading városkát, amely a darab színhelyeként szolgál. Több évig visszajárt Readingbe, ahol interjúkat készített a lakosokkal, és szociológiaihoz hasonló módszerekkel kísérte végig az arra hajlandó alanyok életét. Az egyik alkalommal, amikor naplementekor egy benzinkútnál tankoltak éppen, egy helyi lakos figyelmeztette Nottage-ot és diákjait, hogy jobban teszik, ha sötétedés után nem tartózkodnak az utcán. A valamikor stabil középosztállyal rendelkező Reading a helyi acélgyár bezárása után nem tudta megfékezni lassú hanyatlását, és a 21. század elejére az USA egyik legszegényebb városa lett, ahol a lakosság 40 százaléka él szegénységben. Nottage darabjának helyszíne 2008-ban még javában rendelkezik egy acélgyárral. A munka nehéz, de a helyi családok generációkon át dolgoznak a gyárban, és magukénak érzik. Fizetésük átlagon felüli, házat vesznek, családot alapítanak és tudják, ha nyugdíjba mennek, könnyűszerrel tartják majd az életszínvonalukat. Főszereplőink helyben nőttek fel, ismerik egymást és családtagjaikat, együtt dolgoznak az acélgyárban, munka után pedig egy helyi kocsmában beszélgetnek, megünneplik egymás szülinapját. A konfliktusok akkor kezdődnek, amikor a három barátnő egy menedzseri állásra pályáz, és az egyik megkapja. Irigység- és igazságtalanságérzet üti fel a fejét. Hirtelen a bőrszín és a származás kerül az előtérbe: ki tartozik ide, ki az idegen? Az egykor legjobb barátok gyanúsan figyelik egymás szavait, tetteit. A kis kellemes családi hangulat felbomlik, és már sosem áll helyre.

A darab végén mindenki elveszíti az állását. Két fiatalember, főszereplőink fiai, börtönbe kerülnek. Az egyikből náci szimpatizáns lesz. A menedzserből takarítónő, az acélmunkásból drogfüggő munkanélküli. Főszereplőinknek nincs B tervük. Reményt vagy happy endet ne várjunk ettől a darabtól.

Azon a júniusi szombat délutánon, amikor mi láttuk, a színházban sok kakasülő üres maradt, ami talán érthető: a zemberek többsége menekülne inkább a mindennapi kínoktól, elég problémája van saját kis életében, nem fog jó pénzt fizetni azért, hogy hozzá hasonló, de kitalált emberi sorsokat nézzen, és önmaga helyett őket sajnálja. Akik mégis eljöttek, vastapssal jutalmazták a remekelő színészeket, és talán néhány stimuláló gondolattal távoztak. Nekem például feltűnt, hogy a Broadway mostanság csupa móka, kacagás és musical. A komoly darabok ritkák. Szerencsére vannak jó Off-Broadway-színházak, ahol lehet kísérletezni, és ahol nem kell milliós befektetés egy darab színreviteléhez. A Sweat is eredetileg a Public Theaterben debütált, az ottani előadásokra napok alatt miden jegy elkelt.

Egy dologra még kíváncsi lennék. Vajon hány readingi lakos jutott el New York Citybe a Broadwayre, hogy megnézze ezt a remek, magával ragadó, fantasztikus színészek által előadott, róluk (is) szóló darabot?