A mozaikcsalád harmóniája

Színes, izgalmas, harmonikus. Mindenkinek megfelelő, mindenki lelkét képes simogatni, betakarni. Senki sem fázik alatta.

Fotolia

Kívül-belül olyan, amiben mindenkinek motiváló felkelni reggel, és este békésen nyugovóra térni. Ha azt gondolod, hogy ez valami utópisztikus elképzelés, akkor olvasd el a történetem, mert én épp ilyen családban élek. Egészen pontosan olvasd el, hogyan változtam, változom azért, hogy jól működő, szeretetteljes családban élhessek. Most azt gondolod, ilyen nincs? Valóban. Amit gondolsz, azt teremted, éled. Ha úgy gondolod nincs, nem is lesz, mert a gondolatod szabja az irányt. Ez a cselekvésben megvalósuló csoda, amelyben lehet kiegyensúlyozottan, a családon belüli kapcsolatok sorrendjét felállítva harmóniában élni, a második házasságban is. Sőt jobban, szebben, derűsebben, mint korábban. Egymás mellé rendelt társként. Nem kiszolgáltatva, szerepeket összetévesztve, hanem pontosan tudni, mikor melyiket használd, értékeld, és mikor melyiket altasd kicsit. A feltételek mindenki számára adottak, de mindenki máshonnan startol, ezért fontos, hogy tudd, honnan indulsz.

 

Elengedés nélkül nincs újrakezdés

Hosszú mérlegelés előzte meg a végső döntésem, hogy válni szeretnék. A családi életünk hosszú ideje nem olyan volt, ami jót tett volna egy életen át bármelyikünk lelkének. Nem szerettem volna, hogy a gyermekeim azt a nő-férfi, férj-feleség, apa-anya modellt lássák követendő mintaként, ahogy mi éltünk. A mérlegelés sokáig tartott, a döntés egyetlen pillanat volt. Hosszú ideig vissza-visszarántott a félelem. Nehezítette a helyzetemet, hogy az exférjem a lelki manipuláció, a hazudozás, a vetítés valamennyi hangszerén játszott, több szólamban is, és ellenfélként tekintett rám, akivel harcolnia kell. Küzdeni és bizonyítani, hogy a családelhagyó nem ő. Megosztó gondolat: egy házasságban, ki az, aki családelhagyónak számít? Aki jelen van ugyan, de közben naponta mást ölel, mással osztja meg a gondolatait, nem a házastársával, vagy aki ténylegesen, fizikailag is kilép a házasságból?

Döntöttem, de nem tudtam, mi vár rám, ránk. Éreztem: az élet, amelyben szüntelen hazudnak nekem, csak hazugságot és álszentséget szülhet. Ezekben pedig lehetetlen szeretni, változni, fejlődni.

Amikor beláttam, hogy a kapcsolatunk szavatossága lejárt, és nem tudjuk megjavítani, akkor elkezdtem áthangolni a lelkem, a szellemem, a testem. Ösztönösen, lassan haladtam előre. Válts minden gondolatot cselekvésre. A félelem legjobb ellenszere a „dolgok csinálása”. Lásd magad a jövőben, a megvalósult, új és boldog életedben, mert fontos, hogy tudd, merre haladsz, és mit szeretnél elérni. De mindig a jelenben cselekedj!

Hogyan? Másképpen, mint ahogyan megszoktad, mert változás ott történik, ahol valamit másképpen csinálsz, mint azt korábban tetted. Ez az áthangolási folyamat előkészítője a régi elengedésének.

Mert amíg a régi életedet, a hozzá tartozó szokásokat, a párodhoz kötődő régi attitűdöket, érzéseket, rossz beidegződéseket, csalódásokat, bizalmatlanságot, kételyt, félelmet nem engedted el, jöhet bárki, nem lesz harmónia. Csak oda tud megérkezni az új, ahol tiszta, egyértelmű hely van fenntartva számára. A régi minden kapcsolódására (kivétel a közös gyermekek nevelése) nemet kell mondani ahhoz, hogy igent tudjunk mondani az újra. Mitől olyan nehéz megtenni? Mert olykor összekeverjük a személyt valami mással, például egy érzéssel vagy erővel, vággyal.

Ne feledjük, a gyermekünk ott van velünk ebben a folyamatban mint csendes, néha hangos megfigyelő, és gyűjtöget, raktároz, megél, átél. Mindent. Érzést, szokást, haragot, rettegést, vágyat.

 

Mi történik a gyerekekkel?

Hagyjuk, hogy az életkorának, szellemi érettségének megfelelően részt vegyen ebben a változásban. Ne zárjuk ki teljesen ebből a folyamatból, és soha ne bíráljuk a házastársunkat előtte. Kezdetben sajnos ezt nem tudtam megtenni, túl sok volt bennem az indulat, de már odafigyelek arra, hogy ne minősítsem az édesapjukat negatívan.

A fájdalom, amit a volt házastársunk mellett vélt vagy valós formában átéltünk, kizárólag a miénk. A gyermekeinknek ehhez az érzéshez semmi közük! Az ő viszonyulásuk édesapjukhoz (édesanyjukhoz) más, más az, amit ők megéltek vele, és ez így van rendjén. Soha ne keverjük össze a vegyes érzelmeinket az ő érzéseikkel, és ne is akarjuk, hogy ők is ugyanazt érezzék, amit mi. Káros és romboló hatása lehet a gyerek mentális fejlődése szempontjából, ha úgy nő fel, hogy szüntelen azt éli meg, elárul minket, ha szereti az apját (anyját) is.

A gyerekkel ugyanaz történik a válás során, mint velünk, csak tízszeresre felnagyítva. Fontos, hogy tudja, mi fog történni. Ne hagyjuk bizonytalanságban. Ha mi szorongunk, ő még jobban fog, ha mi félünk, ő még jobban fog félni, hiszen neki mi (Anya és Apa) vagyunk a támasz, az oszlop. Tanítsuk meg arra, hogy az életben a veszteség sok esetben nyereség. Nem feltétlen szomorú, mert lehetőséget ad valami újra. Tanítsuk meg nekik, nézhetnek több szempontból is arra, ami fáj, és arra is, hogy az életben minden elmúlik, s ez így rendjén van. Ha elvesszük a hitüket, a jóra, a szépre váró reményüket, nem fognak tudni beilleszkedni az új családba, és elfogadni a szülő új társát. Haraggal, csalódással, fájdalommal nem lehet új életet építeni. Amíg haragszol és dühös vagy, rombolod magad, sőt elveszted még a lehetőségét is, hogy valaki mással felépítsd újra a bizalmat, a szerelmet, a hitet. Ha akaratlan is, de a benned lévő haraggal, dühvel gyengíted a gyermeked mentális erejét. Az újhoz is erős alap szükséges. A család, nem feltétlen vérségi kötelékektől lesz jól működő, megértő és szeretetteljes.

Montorfy Letti

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnap Lélek - A Belső Valóság mellékletében jelent meg