Szászi Zoltán: Azok a jó kis mulatságok

Mesét írni jó! Hogyan is kezdjem? Legyen kezdésnek a megszokott formula! Meg benne a mesében is legyenek ilyen frázisok. Sok megszokott szöveg sokat elmondogatva még a végén igazsággá válik. Vagy nem? Vagy mégis? Nocsak, meséljünk!

Somogyi Tibor felvétele

 

Egyszer volt, hol nem volt, de mégis volt egyszer egy olyan világ, no, jobban mondva egy kis ország, ahol már majdnem mindenki igen jól érezte magát, szinte minden szinten alig nyolcszázalékos volt már csak a munkanélküliség, kivéve, ahol magasabb, de sokkal, mert ahová nem jut, ott legfeljebb a Jóistenke teremt. Ha jobban belegondolok, már majdnem a Kánaán volt ez a kis ország, de még azért mégsem. Egy egészen picike hiányzott ahhoz, de tényleg csak egészen picike. Sok baj nem volt már. Itt meg ott még kicsit korrumpálódtak, akiknek illett korrumpálódniuk, netán alaposan gazdagodott, aki hozzáfért a faliújsághoz, meg volt neki sok jó kapcsolata, de hát ilyen a világ sora. Aki meg fennen politizált, mert ugye máshoz nem igazán értett, s egyebet nem is végzett a nagy bársonyos defenesztráció óta, az már dolgozni nemigen akart, miután befejezte a vályúnál való meregetést, azaz nyugdíjba vonult a mandátumától. Még el is hitette magáról, hogy nála fontosabb nincs e kerek világon. Ami igaz is. Szóval és só nélkül is. Hát hogy a mesét kibontsam, elmondom, hogy volt ez a kis királyság, egészenke kicsinke, alig ötmilliónyian laktak csak benne, egy jobb autóval fél nap alatt el lehetett jutni egyik végéből a másikba, de gyorsabban is lehetett volna, ha az autósztráda kész lett volna, de nem oda beton, nem oda alagút, azaz nyugatiasan tunel, hát minek s hova igyekezne a kis országnak népe? Hacsak másért nem, hogy falunapra menjen!

Haj, Falunap! Nagy rendezvény is az! Mindenki ott van, aki számít, még az is, aki nem! Ott sül a jó kolbász, hurka, rotyog a gulyás ezer kondérban, penderedik a derelye széle, zubog a jóféle sztrapacska alatt a víz, sercen a szalonna rája, délben meg méteres kaláccsal kerítik körbe a határt, harangszóra, áldással, békességgel, szenteltvízzel, szentmisével. Azért igaz, ami igaz, a méteres kaláccsal való kerítés, az még mindig jobb újféle szokás, mintha a pengés drótkerítéssel tennék ugyanezt! Aztán meg néha versenyt is rendeznek, ki miben jó. Lehet az kisbalta-hajigálás, purdékergetés krémes süteménnyel, malacsivítatás, fából vaskarikának kovácsolása sámándob szavára nyílzáporral, népi muzsikával való vígan tönkremenés, pántlikás lovas bandériummal való szőlőhegy-elfoglalás, pincekapuk döngetése, jóféle borral való locsolkodás, hagyományteremtő tepertőkockázó verseny, ahol a háromszögre vágott zsírdarabot kizárják a versenyből, s mindezt meg menyecskekórussal koszorúzó aktuálpolitikai kismenet járja körbe, a traktorpótkocsi-platóból rögtönzött mozgó színpadon. Mindegy az, mi van, csak buli legyen! Nagy buli, lehetőleg! Este utcabál, amin a sztárvendégei a szomszédos ország tizedrangú előadói, az elivott hangú Bunkó Stefi meg a nyálas Málé Dzsoni. Playback üzemmódban, mert ugyan ki lenne bolond a saját hangját tönkretenni ilyen helyen! Nohát már, mit képzel a bolond falusi! Szóval, ilyen rendezvényre siethet haza, ki haza akar érni. Lesz jó kedv, biztosan, meg legyen is. Csapjanak akkora dáridót, hogy hetedhét határra szóljon, meg teljen is rá ki a pénzből. Már az meg hogy saját forrás-e avagy pályázati, eb legyen, aki firtatja! De majd ha ilyen fényes, csodás, pompás nagy ünnepségek lesznek szerte e kis országban, tessék majd odafigyelni azokra a fura, ráncolt homlokú garabonciásokra, meg igricekre is, jó-e, akik eleddig mindig énekekbe, versekbe, avagy újságcikkekbe foglalták a nagy mulatságoknak emlékezetét! Csomagoljanak nekik egy kis kolbászt, háromszögűre sikeredett tepertőt, kalácsvéget, meg zaftját a jónak. Meg ne haljanak éhen! Ha már munkájuk nem lesz. Mert ugye hiába járja az ünnepet végig a garabonciás, az igric, hiába firkálja noteszba az élményeit, nem fog az nyomtatásban megjelenni soha, sehol. Mert arra nem jutott pénz, hogy kiadványok szülessenek. Idén nem. Már pedig aki magát visszaolvasná így, az csalatkozik. Amire a garabonciások meg igricek csak azt tudják válaszolni, bizony, tán, ha mondjuk nem a playback üzemmódban vernyogó elivott hangú Bunkó Stefi meg a nyálas Málé Dzsonira tetszettek volna áldozni a költségvetést, eltapsikolva a pénzecskét, akkor lehetne megírni is a dolgokat. Így nem! Marad a közösségi oldalon felrakott ünnepi beszéd, sok szívecskével lájkolva, meg kicsi videón megörökítve úgy, hogy egy nap után már az ördög se találja meg! De ahogy a jó szakács mondja, a só is elszáll a nagy szélbe, hát még a szó! Az írás meg elmarad! Idén el. Bizony. Itt a vége, fuss el véle garabonciás meg igric! De csak ha bírsz, ha fel nem kopott még az állad. Az állam mi vagyunk, a mesének meg vége. Írónak nem jut még túró se, sajt se, a fene enné meg, aki tapsra szavaztatta meg a pénzt! Bár nem hiszem, hogy maga esze szerint ment, inkább súgtak neki. Igric, garabonciás! Figyelj a kampányévre! Akkortájt sosincs kenyered.