A mozgás visszakapott öröme

A mondás, hogy az egészség a legnagyobb kincs, már annyira közhelynek számít, hogy csak akkor gondolkozunk el rajta, amikor komolyan megbetegszünk, súlyos baleset ér, vagy amikor minden lépésükért megküzdő embereket látunk.

Somogyi Tibor felvétele

Ezért is illeti nagy tisztelet és elismerés azokat, akik azon fáradoznak, hogy a mozgásukban korlátozott betegeket minél önállóbbá tegyék. Szlovákiában az egyik legsikeresebb rehabilitációs intézmény a súri (Šúrovce) Renona Rehabilitation, amelyet 2011 óta látogathatnak a rászorulók.

 

Mindent a maga idejében

Amint a Renona Kft. igazgatójától, Marek Paľúchtól megtudjuk, koncepciójuk alapja, hogy a gyermekek már az első észlelhető rendellenességeknél elkezdik a gyógytornát, és mindenki a saját képességeinek megfelelően halad. „Mivel a kezelést a szülők fizetik, mi kizárólag olyan gyerekeket fogadunk, akiknek az állapotában biztosan javulás érhető el. A Vojta-módszer alapján abban a fejlődési szakaszban kezdjük a gyógytornát, amelyben a gyermek megrekedt. Ha megfordulni sem tud, mi nem kezdjük mászni tanítani, hanem fokozatosan haladunk lépésről lépésre, amíg ezek a mozdulatok reflexszerűvé válnak számára. Azok a módszerek, amelyek ezt a fokozatosságot nem veszik figyelembe, több kárt okozhatnak, mint hasznot, mert megelőzik a gyermek fejlettségi szintjét, deformálhatják az ízületeket” – magyarázza.

A Renona Kids program keretén belül háromhetestől hároméves korig, vagy kortól függetlenül 80 cm-nél nem magasabb gyermekekkel foglalkoznak tizenkét napos kezeléseken. Ez a kisgyermekeknél napi három-négy órás foglalkozást jelent, amelyhez testreszabott gyógytorna, oxigénterápia, masszázs és más kiegészítő terápia is tartozik. „A célirányos mozgás segítségével stimuláljuk az izmokat, és aktiválódik a központi idegrendszer. A fordulás, kúszás, mászás fokozatosan reflexessé válik, javulnak a gyermek motorikus képességei, testtartása és mozgása.

 

Tudják, hol a határaik

„A javulás első jelei már a kezelés ötödik-hatodik napján láthatók. Az eredményeink beszélnek helyettünk, ezért a legtöbb páciens úgy kerül hozzánk, hogy valaki, aki már járt nálunk, ajánlott bennünket. Ez a legjobb reklám, mert meggyőződésen alapul. Az érdeklődők eljöhetnek ingyenes konzultációra, amelyen megnézzük az addigi orvosi leleteket, megbeszéljük a lehetőségeket, az árat és a finanszírozás módjait. Sokan csak úgy tudják kifizetni a kezelést, hogy gyűjtést szerveznek, vagy valamelyik alapítványhoz fordulnak, ezekről a lehetőségekről is tudunk tájékoztatást nyújtani. Maga a gyógykezelés orvosi vizsgálattal kezdődik, az intézmény orvosa írja elő, milyen procedúrákat kell abszolválnia a páciensnek. Pontosan szétírjuk, ki milyen módszerrel és eszközzel mennyit tornázik, és milyen kezeléseket alkalmazunk nála. Amint a kezelés befeleződött, nyíltan elmondjuk a szülőknek azt is, van-e értelme, hogy visszajöjjenek, vagy a tudomány mai állása szerint elértük a maximumot. Nagyon fontos, hogy türelmesek legyenek, és az itteni kezelést követően legalább három hónapig ne vegyenek részt más intenzív gyógyterápián, mert a mozdulatoknak rögzülniük kell a gyermek agyában. Visszajelzést is kérünk, ennek alapján döntjük el, szükséges-e a további kezelés. Volt itt egy fiatalember, aki harmincnégy évig tolószékben ült, mi felállítottuk, és ma két mankóval jár. Ez hatalmas eredmény, de a szakmai tisztességhez az is hozzátartozik, hogy megmondtuk neki: többre egyelőre nem vagyunk képesek.”

 

Tartást segítő öltözék

A súri központ nagyobb gyermekeket és felnőtteket is fogad, számukra dolgozták ki a napi három-hat órás Renona Suit programot. Ennek része az a speciális öltözék, a Renona Space, amely a gyermekek helyes testtartását, mozgáskoordinációját segíti azáltal, hogy szabályozható vele az egyes izomcsoportokra gyakorolt nyomás. Ez is egy a gyógykezelésben használt eszközök és módszerek közül, de az eredményt mindezek összessége és kölcsönhatása adja. „A rehabilitációs gyakorlatok erős impulzusokat közvetítenek az agykéregnek, amely ennek következtében képes megújítani az addig nem működő funkciókat, majd ezek a gyakorlás által automatikussá válnak. A titok nyitja az, hogy eltaláljuk, kinek mikor milyen stimulációra van szüksége” – mondja Marek Paľúch.

Mivel nagyon sok betegnél főleg az izmok merevsége korlátozza a mozgást, és ezek lazítása pusztán gyógytornával nagyon sok időt venne igénybe, a Renona neves orosz sebészekkel is együttműködik, akik heveny izom-összehúzódások (spazmus) esetén meg tudják műteni a beteget. Az izomgörcs ezáltal megszűnik, és a fizioterapeuták már a végtag erősítésén dolgozhatnak.

A Renona-kezelést járványos gyermekbénulásban, izomtónuszavarban, a központi, perifériás vagy vegetatív idegrendszer zavaraiban, gerincferdülésben szenvedőknek, valamint azoknak ajánlják, akik traumás agyvelő- és/vagy gerincvelősérülést szenvedtek, mozgáskoordinációs és koncentrációs zavaraik vannak, később alakult ki a beszéd- és íráskészségük, lelassult a pszichomotoros fejlődésük, vagy műtét utáni rehabilitációra van szükségük. 

 

Csak aki a gyerekeket szereti

A Renona rehabilitációs központban egyszerre tizenkét gyermeket tudnak fogadni – a közelben saját szállójuk is van, ahol a messzebbről érkezők lakhatnak a kezelés ideje alatt. „A vasárnap szabad, de a többi napot maximálisan kihasználjuk, minden kezelés alatt két-három gyógytornász is foglalkozik egy pácienssel – egyrészt mert mindegyik más testrészre szakosodik, másrészt, mert több szem többet lát, kreatívabb a gyakorlat, meg tudják beszélni, mit lehetne még tenni a jobb eredmény érdekében. Nálunk csak felsőfokú végzettséggel rendelkező szakképzett gyógytornászok dolgoznak, és ez valóban olyan igényes munka, hogy csak az marad itt, aki szereti a gyerekeket” – avat be az igazgató, miközben bejárjuk az épületet. Betekintünk a tornatermekbe is, mindenhol nagyon komoly munka folyik, és megindító látni, hogy az egészen apró gyerekektől a kamaszokig hogyan igyekszik mindenki akár fájdalom árán is átlépni a saját fizikai határait. Mert nem mindenkinek adatik meg a lépés természetessége és a mozgás magától értetődő öröme. Csak azok tudják igazán értékelni, mit jelent ez, akiknek meg kell küzdeniük érte. 

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnapban jelent meg