Hogy gondtalan legyen a vakáció

A nyár a pihenés, a strandolás, a kirándulás, a játék ideje. Ami a gyerekeknek gondtalan vakáció, az a szülőknek néha aggodalommal teli két hónap, mert ha nincs, aki a gyerkőcökre felügyeljen, a szabadság veszélyekkel járhat. Jó, ha a pszichológus, az orvos, a rendőrök intelmeit komolyan vesszük. 

Mire figyelmeztessük a gyereket?

·       Soha ne bízzanak meg idegenekben, ne menjenek velük sehová, ne szálljanak be idegen autóba.

·       Ismerjék a segélyhívó számokat (112, 155), tanulják meg fejből a szülők telefonszámát.

·       A késő esti órákban ne induljanak haza egyedül, legalább kísérjék el egymást, de a legjobb, ha felnőttet hívnak kísérőül.

·       Szórakozóhelyeken az italukat ne hagyják őrizetlenül. Ha mégis megtörténne, ne igyanak a pohárból, nem tudhatják, mi van benne, nem került-e bele kábítószer.

·       Ne kísérletezzenek bódítószerekkel, mert a legártatlanabbnak tűnőnek is kiszámíthatatlan a hatása, s könnyen válhatnak erőszak áldozatává, drogfüggővé. 

Megkértük a Vasárnap egykori pszichológusát, Szelle Németh Elvirát, aki anyasági szabadság után tért vissza munkájához, hogy tanácsaival segítsen Olvasóinknak. Legyen a szünidő tanulásmentes? – kérdeztük. „Véleményem szerint igen. Amennyire csak lehet, hiszen a szünidő azért SZÜNidő, hogy SZÜNETeljen az, ami addig tartott: a körforgás, a feladatok, a kötelességek és az ezzel járó feszültség. Lehet, hogy sok pedagógus ellenkezne most velem, de nem hiszem, hogy jobban teljesítenek a gyerekek az iskolaévben, ha a nyári szabadidő alatt tanulnak. Sőt, sok esetben a szünidei tanulás árthat is, főleg ha sok a feladat, hiszen nemcsak elveszi a gyerekek (és szüleik) szabadidejét, esetleg konfliktusokhoz is vezet, hanem fokozatosan vezeti be a gyerekeket a felnőttek túlhajszolt, feladatokkal teli világába, ahol elveszítjük azt a képességünket, hogy lelassuljunk és feltöltődjünk. Jómagam kisiskolásként jó tanuló voltam, de a nyári szünidőt mindig alig vártam, és emlékszem arra a varázslatos szabadságérzésre minden július elején, hogy végre nem kell semmit csinálni! Sose tanultam nyáron. Egyetértek tehát az ismert magyar gyermekpszichológus, Vekerdy Tamás véleményével, aki szintén azt tanácsolja: szünidő alatt a gyerekek ne tanuljanak!”

 

A világháló veszélyei

Ha vakáció, akkor hosszú órák tölthetők a számítógép előtt, ami egyrészt egészségtelen, másrészt nem is veszélytelen! Főleg ha a gyerekek unatkoznak, és sokat lógnak felügyelet nélkül az interneten. A világhálón online zaklatás is érheti őket, nem árt tehát elbeszélgetni velük, hogyan kezeljék, ha ilyen helyzettel állnak szemben. „Az internetezés korlátozására léteznek technikai megoldások – tanácsolja Szelle Németh Elvira. – Jó, ha a szülők élnek ezekkel. Fontos, hogy el is magyarázzák gyermekeiknek, miért vezetik be a korlátokat. Az előző témához kapcsolódva, az unalom elkerülésében sokat számítana például, ha a hagyományosan vett nyári házi feladatok helyett a tanítók, tanárok összegyűjtenének a gyerekek számára néhány, 10-15, a koruknak megfelelő érdekes tippet, amit a szünidő alatt csinálhatnak. Az unalom elkerülésén kívül ezáltal hasznos test- és lélekgazdagító időtöltésre vezethetik rá őket.”

 

Hová indul, hová ér

Fontos, hogy a szülők tudjanak arról, hová készül a gyermekük, kivel fogja tölteni az idejét. A legjobb, ha kiskorától megszokja, hogy otthonát elhagyva meg kell mondania, hová indul, kivel találkozik, mikor jön haza, s minden eshetőségre számítva jó tudni a barátok nevét, címét, telefonszámát. Vagy ezt túlságos korlátozásnak tekintheti egy tinédzser? „Az lenne az ideális, ha minden szülő saját maga meg tudná ítélni, hogy tizenéves gyermeke mennyire megbízható és önálló, ettől függően szükséges vagy kevésbé szükséges számon tartani, hogy kivel és hol van, illetve mit csinál. A mobiltelefonok létezése nyilván megkönnyíti némileg a felügyeletet és a szükséges kapcsolattartást gyermek és szülő között. Alapszabálynak vehetnénk talán azt, hogy a szülő legalább nagyvonalakban beszélje meg mindennap a gyerekkel a programját, és az ezektől való fontos, nagyobb eltéréseket a gyerek egyeztesse a szüleivel.”

 

Vigyázat az utakon!

Az orvosok és a rendőrök minden szünidő előtt próbálják felhívni a figyelmet arra, hogy a nyári hónapokban – főként júliusban és augusztusban – nő a gyermekbalesetek száma. Ezt a közúti baleseti statisztikák is alátámasztják, ekkor a legmagasabb a tragédiák száma is. Szünidőben a kerékpáros balesetek a leggyakoribbak, ezt a pozsonyi gyermekklinikán is megerősítették. A gyerekek pajkosak, elevenek, vagánykodnak, s mindjárt kész a baj.

Ľubomír Sýkora sebész szerint sok baleset megelőzhető, de még mindig sok a felelőtlen szülő, aki védősisak nélkül engedi nyeregbe ülni csemetéjét. Nem kellemes, ha a gyerek kéz- vagy lábtörést szenved, de ha a fejet éri az ütés, az tragikus következményekkel járhat. Mivel védtelenül csapódik az aszfaltnak, fának, autónak, akár halálos kimenetelű is lehet. Ugrálás, fára mászás közben is sok baleset történik, de hosszú tüskétől, szögtől, horgászhorogtól, éles kagylótól származó seb is előfordul, ezekkel nem árt orvoshoz fordulni, mert a szennyezett, mélyebb sebet fertőtleníteni kell, ellátása szakszerű segítséget igényel.

 

Szelle Németh Elvira tippjei a nyárra

·       Gyűjts érdekes alakú köveket,

·       vegyél egy olyan újságot, magazint, amit még sose olvastál, és találj benne valami neked valót,

·       találd ki minden este, illetve beszéld meg szüleiddel, barátaiddal, kb. mi lehetne a következő nap programja,

·       vezess vakációs füzetet, írd le a nyári élményeidet – fotózz, rajzolj, ragassz! (ez az ötlet Schrammel Ivett pszichológus blogjáról való),

·       minden héten tegyél 1 vagy 2 jótettet, pl. segíts a szüleidnek és nagyszüleidnek,

·       próbálj egy egész nap kedves lenni mindenkivel,

·       készíts a testvéreiddel, barátaiddal vízi játékokat saját kezűleg,

·       próbálj ki olyan sportot, amit még sosem próbáltál,

·       találj ki és javasolj a családnak egy érdekes hétvégi közös programot (esetleg szervezd is meg).

A tippek között szerepelhetnek olvasmányok, filmek vagy egynapos kirándulások, amelyek a tanár megítélése szerint élvezetesek lehetnek a gyerekek számára. Természetesen hasonló javaslatokat nyári időtöltésre nem csak a tanárok, hanem a szülők is kidolgozhatnak.

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!