Cs. Liszka Györgyi: Jin és jang

Tudják, az a fekete-fehér halszerű szimbólum, mely a kettősség egységét képviseli, pontosabban azt, hogy a plusz és a mínusz együtt adják a kiindulópontot. 

Somogyi Tibor felvétele

Megnéztem, mit ír róla a Wikipédia, és csak most tudtam meg, hogy eredetileg ez nem is fekete-fehér, hanem kék-piros, a víz és a tűz, lent és fönt mintájára. Meg még azt is, hogy többféle elmélet is létezik a jelentéséről. Azt írják, hogy valójában a világmindenség egymással ellentétes tulajdonságait mutatja: sötét és világos, nőies és férfias jellegű (itt a nőies és férfias tulajdonságokon van a hangsúly), lágy és kemény, ívelt és szögletes, stb. Egyik sem létezhet a másik nélkül, nem választhatók szét, és csak együtt, egymáshoz viszonyítva értelmezhetők. A jin és a jang két pólusa nem keverendő össze a keresztény kultúrkör jó és gonosz fogalmaival; ilyen irányú megfeleltetés legfeljebb úgy tehető, hogy a jin és jang egyensúlya a jó, és ezen egyensúly hiánya a rossz. Az egyensúly tehát. Ismét feltört belőlem a régi tévés paródia Rudolf Pétere: Jaj, de rohadt tehetséges vagyok!

Hát erről beszélek, Nyuszómuszó (ez meg Magyar Attila egy régi bankreklámban), végül is amióta az eszemet tudom, ez az, amit mondok, amiről írok, az egyensúly, a középút (vigyázat, nem a középszer!), a sokféleség megtartása. A vélemények, a mások véleményének is az elfogadása. Hogy még a rosszindulatnak is van létjogosultsága, hiszen nélküle nem tudnánk, mi a jóindulat. És még arról is beszéltem már, hogy ha az ember kezd erre odafigyelni, mármint hogy elfogadja a rosszat is, annak a létjogosultságát is, és leszűrve abból maga számára a tanulságot, okul és nem ítélkezik, egyszer csak elkezd magától is jin-jangban működni a világ. Vagyis hát hogy észreveszi a világ jin-jangban működését. (Ha nem vesszük észre, akkor is van.)

Például vegyük az én példám. Ez a legkézenfekvőbb, mert ezt élem. Amikor valamilyen elmarasztaló kritikát kapok, s az utóbbi időben, ha nem csak a körömgombám volt jellegű én és a bátyám vizelési zavarokkal küzdöttünk súlyos problematikájáról fejtem ki a véleményemet, egyre több az ilyen, akkor szinte egy időben ezzel jön egy pozitív is. Legutóbb az Áprilisi ifjak kapcsán telefonált egy hölgy, hogy lejelenti a Vasárnapot, mert tűrhetetlen, amit az utóbbi időben művelek, de ezzel a Soros-védésemmel betelt számára a pohár. Bevallom, kissé megszeppentem, hiszen nem értettem (egyébként a mai napig nem értem), mi volt abban a védés, mint inkább természetesen a támadás hiánya. Természetesen, mert mint most rájöttem, munkál bennem a jin és a jang, miáltal különböző kérdések merülnek fel. Akkor történetesen az, hogy amikor a szlovákok szidták, miért voltunk felháborodva, amikor meg a magyarok szidják, miért állunk bele a szidásba egy propaganda alapján anélkül, hogy ismernénk a hátteret. Mert az lehet, sőt szinte biztos, hogy volna miért szidni Sorost, mint ahogy Orbánt, Gyurcsányt, Ficót, Bugárt, Menyhártot, engemet és a kedves olvasót is, legyen az bárki (bocsánat rögtön, ha valakit ez megsért, mert bizonyítani tudja, hogy ő hibátlan), de tudatlanul, a valódi tények hiánya nélkül csak belefulladunk a jangba, miközben ha ismernénk a valóságot, lehet, hogy kiderülne számunkra is, sokkal jinebb a helyzet, mint azt az egyes ellenfelek egymásról igyekeznek elhitetni. Ki tudja, én nem. Viszont egyre inkább félek, látva és tapasztalva a velem egyívású emberek, vagyis a nép, a választópolgárok kritikátlan reakcióit. Amikor azt olvasom, hogy minek az az egyetem oda, van Magyarországnak saját egyeteme, akkor én percekig csak ülök kezembe temetett arccal a gép előtt, és arra gondolok: miért küldték ezt el nekem? Hiszen én sem írok a kőműveseknek, hogy minek nekik a malter meg a tégla, mikor van panel is, mert nem tudom, nem értek hozzá, ők tudják, mire mi való. És akkor jön egy telefon, hogy föl ne adjam, abba nem hagyjam, mert kell ezekben az indulatos időkben a józanság. Jön az e-mail, jön a levél, hogy köszönik a mértékemet, az egyensúlyomat, és még mielőtt végleg beleragadhatnék a jaj, de rohadt tehetséges vagyok! állapotomba, jön is a következő: ezt azért tőlem, aki annyi emberre tudok hatni, nem várták. Még hogy összehasonlítottam az Európai Uniót a szovjettel. No, hát így maradok igazi mérlegként egálban.

Legalábbis magammal.