Aki tényleg mindenhol járt

Ahol pedig csak egy rövid időt töltött, oda visszament még egyszer. Egy olyan korban, amelyben nagyon nehéz volt utazni. Balázs Dénes anyai ágon rimaszombati, apai ágon székely magyar utazó volt.

Galápagos, Balázs Dénes egyik kedvenc helye (Fotolia)

 

Minden egy biciklivel kezdődött, azzal a biciklivel, amelyet Balázs Dénesnek 1941-ben édesapja vett, utolsó fizetéséből, egy mezőhegyesi gazdaságban. Betegsége miatt nyugdíjazták, és hamarosan meg is halt. Balázs Dénes tizenhat éves volt ekkor, anyja (aki mellesleg rimaszombati származású volt) özvegyi nyugdíjából éltek, és visszaköltöztek Debrecenbe, ahol a fiú egyébként született.

 

Biciklivel Erdélybe

A második világháború már javában zajlott, Balázs Dénes pedig tizenhét évesen úgy gondolta, ha már a második bécsi döntéssel visszacsatolták Magyarországhoz Észak-Erdélyt és a Székelyföldet, jó lenne ezekre a számára addig elérhetetlen helyekre elbiciklizni. Annál is inkább, mivel apai ági nagyszülei is ott élnek, meg a rokonság, akikkel még nem is találkozott. Útitársnak ismerősei közül senki nem vállalkozott, hiszen bár a front akkor még nem volt Magyarország területén, a háborús hátországban egyre nehezebb lett az élet, különösen az élelemszerzés. Koplalt is Balázs Dénes az út során eleget. „Naplóm megőrizte az 1942. augusztus 14-i kenyér nélküli menüt. Reggeli: konzervmaradék, 5 darab zöldpaprika és egy dinnyeszelet, ebéd: útközben földeken szedett zöld kukorica megpirítva és görögdinnye, vacsora: félig sült krumpli, ismét öt zöldpaprika és egy szelet dinnye. A vérhas nem is maradt el, de pár nap alatt kihevertemˮ – írja egyik visszaemlékezésében. Úti célját elérte, találkozott a rokonságával. „Róza néni, a nagyanyám sírva borult a nyakamba, de nagyapámat már nem ölelhettem, csak kopjafás sírját látogathattam meg a nagykászoni temetőben. Nagyszüleim zsindelyes öreg faházában kaptunk otthont. Unokatestvéreim szegénységük ellenére elhalmoztak bennünket minden finomsággal. (...) Ekkor még nem tudhattam, hogy először és utoljára látom nagymamámat, s többi szeretteimet is csak sok év után kereshettem fel újra. (...) Az erdélyi kátyús utak éles kövei annyira összehasogatták kerékpárjaink gumiabroncsait, hogy vastag spárgával kellett körülfásliznunk a kerekeket. A 2500 kilométeres egy hónapos biciklitúra végén cingár soványan, de lélekben meggazdagodva érkeztünk vissza Debrecenbe” – írja Balázs Életem – utazásaim című, 1995-ben, utolsóként megjelent kötetében.

 

Karsztvidékeken

A háború végén aztán besorozták, és bár a frontszolgálatot elkerülte, három évet töltött szovjet hadifogságban, a mai Azerbajdzsán területén. Miután hazatért, az élelmiszeripari minisztériumban kapott állást. Kollégáival barlangászcsapatot szervezett, és 1954-ben Égerszög község határában egyéni feltárómunkával felfedezték a Szabadság-barlangot, az Aggteleki-karszt egyik fontos részét. Balázs Dénes ezekkel az eredményeivel szépen el is éldegélhetett volna, de a karsztok ennél jobban érdekelték. Rájött, hogy a karsztosodás különféle éghajlati viszonyok mellett jelentős különbségekkel, más-más sajátosságokkal zajlik, ezért úgy döntött, meglátogatja bolygónk érdekesebb karsztvidékeit. Először Délkelet-Kínába szervezett utat, saját költségén. Amikor ezzel a pekingi magyar nagykövetet megkeresték, azt válaszolta, 1945 óta nem ment magánemberként senki Magyarországról Kínába, nincs ilyen esetre bejáratott procedúra. Balázsnak ez nem igazán jelentett gondot, célját elérte, kutatásait elvégezte, a helyiekkel pedig nagyon jól szót értett, mint ahogy később is, a világ bármely pontján. A magyar hivatalos ajánlóleveleknek azért persze jó hasznát vette, és amikor harminc év múlva ismét visszatért Délkelet-Kínába, a helyi karsztkutatás úttörőjeként, nagy tisztelettel fogadták. Miután hazatért, a 60-es évek elején geográfusi diplomát szerzett.

 

Az összes földrész kipipálva

Ami ezután következett, az emberi ésszel nehezen felfogható, úgyhogy csak címszavakban: Balázs Dénes 1964-ben az indonéz szigetvilágban járt kutatóúton, 1967-ben egy lengyel kamionos expedícióval átszelte a Szaharát, és bejárta Afrikában az Egyenlítő környékét. Ezután észak–déli irányban bejárta az amerikai kontinenst egy Alaszkától a Tűzföldig tartó kutatóút során, majd egy Japánt, a Fülöp-szigeteket, Ausztráliát és Óceániát „begyűjtő” út következett. Kétéves pihenés után pedig Dél-Ázsia és Dél-Afrika, majd egy világ körüli út, hogy begyűjthesse a még kimaradt területeket. Egyéb utazások mellett hatvanévesen ismét bevállalt egy világ körüli utat, hogy tervezett tanulmányköteteinek megírásához még teljesebb ismeretanyaggal rendelkezzen. Egy olyan korban, amikor a magyar átlagpolgárok háromévente utazhattak turistaútlevéllel a szocialista blokkon kívülre. Persze Balázsnak is sokat kellett kilincselnie, de szinte mindent megszervezett, amit akart, még ha több hónapos, fárasztó kérvényezgetés-utánajárás volt is az ára. Sokat segített neki kiterjedt levelezése, hiszen a világ sok országának kutatóival, elismert szakembereivel levelezett. A 80-as évekre nemhogy hivatalos, de veterán világutazó lett, hiszen addigra meglátogatta az összes földrészt, beleértve az Antarktiszt is. Legkedveltebb úti céljaként a Galápagos-szigeteket említette, mivel szerinte az a hely a biológusok Mekkája.


Az idős utazó

 

A felsoroltak alapján azt gondolhatnánk, hogy ennek az embernek az élete csak utazásokkal telt. De Balázs Dénesnek mindezek mellett még volt ideje és energiája arra is, hogy utazásai során szerzett tapasztalatait és élményeit megírja, közreadja. 1969 és 1995 között összesen huszonhat kötete jelent meg. Az első volt a Hajóstoppal az Indonéz szigetvilágban. Ezután jött a Kölcsönautóval a Szaharában (1970). Hátizsákkal Alaszkától Tűzföldig (1972), Bozóttaxival Madagaszkáron (1983), A Húsvét-sziget fogságában (1993).

A karsztokról és egyéb földtani, biológiai jelenségekről különböző nyelveken készült szakcikkeinek, írásainak száma eléri a hatszázat. A nyolcvanas évek közepén elindította a Földrajzi Múzeumi Tanulmányok című szakfolyóiratot, amely tizenkét évfolyamot ért meg. Balázs Dénes utazásai során sok érdekes mintát és tárgyat is gyűjtött, továbbá kutatta a magyar utazók és földrajzkutatók emlékeit. Az összegyűjtött dolgok alkották a Magyar Földrajzi Múzeum anyagának alapját. Az intézmény megalapítását hosszas bürokratikus huzavona után végül 1983-ban engedélyezték. Ma is működik, Érden található. Balázs Dénes 1994-ben hunyt el.

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnapban jelent meg