Kovács Zoltán: Kínosan őszinte?

Ayla történetét mély csend fogadta. Az előadásmód, amely a Klán kommunikációját volt hivatott bemutatni, nagyon kevés hangot, verbális megnyilatkozást tartalmazott, de a mozdulatok méltóságteljes táncával mesélt történet elementáris hatást gyakorolt a jelenlévőkre. 

Képarchívum

Ayla a Klán nyelvén mesélt, de közben monoton hangon szimultán fordította is a saját beszámolóját.

„A Klán nyelvében nem létezik minden egyes szónak megfelelő jel, és messze túlmutat az egyszerű kézmozdulatokon. Minden számít. Egy homlokráncolás, pislantás, fejbiccentés, testtartás, grimasz stb. (…) ezen a nyelven beszélve – tette hozzá Jondalar – képtelenek a hazugságra. (…) Amikor Aylával megismerkedtem, képtelen volt felfogni, mit is jelent nem az igazságnak megfelelően beszélni. Habár mostanra megérti a hazugság fogalmát, továbbra sem tud hazudni. Ezt máig nem volt képes elsajátítani. Így nevelték.”

Ayla, a crô-magnoni embertípushoz tartozik, de egy földrengés következtében elveszíti az övéit, és egy neandervölgyi klán fogadja be. Az írónő – Jean M. Auel – rengeteg időt és energiát ölt az őstörténet tanulmányozásába, hogy történetei a lehető leghitelesebb leírások legyenek az emberiség leghosszabb ideig tartó korszakáról (százezer évekről van szó!), amelyről alig tudunk valamit.

A fenti idézetet továbbgondolva próbáljuk meg elképzelni az életünket mindenféle mesterkélt ferdítés, hazugság nélkül.

Sokan fontos, konfliktusmegelőző szerepet tulajdonítanak a kegyes hazugságoknak, a tabutémáknak és a sunnyogásnak. Legyen szó a gyerekünkről, társunkról, szomszédunkról, testvérünkről, barátunkról, szemrebbenés nélkül mondunk szemenszedett hazugságokat a születéssel, halállal, betegségekkel, szaporodással kapcsolatban, de a legeseménytelenebb mindennapjainkat is áthatja az igazság elferdítésére tett lankadatlan igyekezetünk.

Észrevehető a tendencia, hogy egyre kevesebben vannak hozzászokva az igazsághoz. „Jobb körökben” növekszik az a fajta kommunikációs stratégia, mely szerint igyekszünk azokból a témákból válogatni, amelyről lényegében ugyanazt gondoljuk. Elbűvölő az új szomszéd, ha minden megállapításunkat bólogatva, helyeselve fogadja. Ha viszont valamiben eltérő az álláspontja, azon nyomban kiderül, hogy tévedésben van a szegény ember. Ha meg nem is hagyja meggyőzni magát, akkor egyszerűen tökfilkó.

Vajon mi lenne, ha nyíltan kimondanám, amit érzek, gondolok? Semmiképpen sem a szokásos „most aztán jól megmondom” szinten. Nem dühből, indulatból, vagy azért mert valakiből mostanra lett elegem, és meg szeretném sérteni. Indulatmentesen, őszintén, egyszerűen. Mert nem is létezik másféle megközelítése a kommunikációnak számomra.

Kínos kérdések? Tabuk? Ez mindig érdekes téma volt számomra. Az egyre mélyebb önismeret mind kevesebb teret ad a kínos kérdéseknek. Egy idő után eltűnnek a kínos témák. Tán a baráti, tán a sokféle kultúrájú ismerősi kör is sokat nyom a latban. Persze minden társaságban lehet feltenni ostoba, faragatlan kérdéseket, de a klasszikus értelemben vett tabutémák vagy kínos kérdések nem ezek közé tartoznak. Akadnak, akik a keresetükre tett baráti kérdést érzik felettébb tolakodónak. Hm. Embere válogatja. Személy szerint nem jut eszembe egyetlen olyan típusú kérdés sem, amelyet részemről kínosnak vélnék. Ez minden esetben a kérdező felelőssége. Ha kíváncsi vagyok valamire, tökéletesen megfelel és működik a:

– Hogy vagy?

– Mi történt veled mostanában?

– Rossz napod volt?

– Mitől vagy ennyire feldobva?

– Segíthetek valamiben?

Stb.

Ezekkel a kérdésekkel tolakodás nélkül adok lehetőséget a beszélgetőpartneremnek mindazt elmesélni, amit szívesen oszt meg velem. Amit meg nem, az még vagy már vagy éppen egyáltalán nem rám tartozik.

Aki a számára fontos személyekkel teljesen önmaga lehet, és nincs tabutéma, akik között a születés, a halál, a betegségek, a szexuális orientáció, a pénzügyi lehetőségek vagy éppen azok hiánya stb. mind-mind az élet természetes tartozékai, és bármikor beszédtémává válhatnak, azok elmondhatják, hogy tényleg sikerült értékes kapcsolatokat kialakítaniuk.

A kirakatbeszélgetéseket pedig nagyon könnyű (és érdemes) elkerülni a „ma szívesebben maradok otthon a kedvenc könyvem társaságában” típusú őszinte, nyílt válasszal.

Kovács Zoltán – buddhista tanító, a VándorLáss alapítója

A cikk a nyomtatott Vasárnap Lélek, a Belső Valóság című mellékletében jelent megtott