Mit üzen a meghatott pityergés?

Ki ritkán, ki gyakrabban, de belekerül olyan helyzetekbe, amikor egy megható történet felidézi a múlt szépségeit, és bár minden erőnkkel ellenkezünk, mégis elsírjuk magunkat. 

Ezt legtöbbször a jóság, a léleknemesség fokmérőjének mondják. Elvégre aki képes meghatódni, az csak jó ember lehet – állítják sokan. Jól hangzik, még sincs így. Mit üzenhetnek nekünk a nosztalgia meghatott pillanatai?

Legyen jó vagy gonosz ember, bárki képes elérzékenyülni. Így nem a „jóságindex”-szel van dolgunk. A nosztalgikus elérzékenyülés a múlt megélt vagy inkább meg nem élt pillanataival függ össze. Jelenünket legtöbbször más emberek értékrendje, általánosan elfogadott alapvetések és filozófiák alapján alakítjuk. Úgy, ahogyan mások mondják. Ezek a tanítások sokszor szemben állnak azzal, ahogy a valóságban dönteni szeretnénk. Az utóbbit szívesen megpróbálnánk, mégsem tesszük. „Jó lenne” – gondoljuk titokban, de lebeszéljük magunkat az időre, pénzre, munkára és sok más dologra hivatkozva. Ezekkel a valójában akaratlan döntéseinkkel tudattalanul térítjük le magunkat a nekünk rendelt életútról.

Amikor meghalljuk a múltunk egy darabkájáról szóló történetet, elérzékenyülünk. Lelkünk megszólal. Ő az érzelmek hangján tud figyelmeztetni az elszalasztott lehetőségekre, meg nem élt pillanatokra. Gondold át, hogy a te lelked is így szól-e hozzád, és arra próbál-e ösztökélni, hogy ne kövesd el újra ugyanazokat a hibákat.

Koller Péter

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!