„Nem ismerek színészt, akinek kifejezőbb tekintete volna.”

Hát ez ő! Cillian Murphy

Neki is van „törvénye”, hiszen ő is Murphy. „A figurának a szememben a helye” – mondhatná azután, hogy Christopher Nolan, az elmúlt huszonöt év egyik legfontosabb filmese azt nyilatkozta róla: „Nem ismerek színészt, akinek kifejezőbb tekintete volna.”

Előbb a Denevérember ellenlábasát, a Madárijesztőt játszotta el Nolennél Batman: Kezdődik című opusában, aztán tőle kapta Robert Fischert, az üzleti birodalom örökösét az Eredetben, harmadszorra pedig a második világháború egyik legszörnyűbb fejezetét feldolgozó Dunkirk hőse lett. Hozzánk a legközelebb mégis Jozef Gabčík, az angol haderőnél kiképzett szlovák ejtőernyős szerepében került, aki cseh társával, Jan Kubišsal együtt életét áldozta a Reinhard Heydrich náci helytartó elleni prágai merényletben.

Filmjeinek listáját nézve elsőre kitűnik: háborús drámákból forgatott a legtöbbet. Köszönheti ezt fizikai adottságainak is. Szilaj, erős csontozatú, kemény öklű férfiember Cillian Murphy. Anthropoidbeli partnernőjétől, Aňa Geislerovától hallottam: „Nemcsak az eszét, a testét is jól használja.” Arca beszédes, gesztusai egyértelműek. Az Anthropoid Karlovy Vary-i bemutatója után minden kérdésemre kimerítő választ adott. Rövidet, de „ropogósat”.

 

Jozef Gabčík bátran és elszántan harcolt a németekkel. A film zárójelenetében, a templom kriptájában ugyan már érzi, hogy a menekülés utolsó ösvényét is elzárták előle, mégsem adja fel. Gyerekként, gondolom, hasonló hősi tettekről álmodozott.

Egyáltalán nem! Egyházi iskolába jártam, ahol egészen más szellemben neveltek bennünket. A tanulás terén nem volt gond velem, de elég sokat renitenskedtem. Csintalan kölyök voltam, az az igazság. Talán épp a ránk erőltetett fegyelem miatt kerestem azokat a lehetőségeket, amikor más lehettem.

 

Milyen?

Finoman fogalmazva: fegyelmezetlen. Olyan voltam, akár egy csikó, amikor kitör a karámból.

 

A szülei is kordában tartották?

Otthon szabadabb voltam, bár a házirendet be kellett tartani. Anyám franciatanárnő, apám tanfelügyelő. Ők is megszabtak bizonyos határokat.

 

Volt valami, ami mellett elkötelezte magát?

A zene. Rocksztár akartam lenni. Tízévesen már dalszövegeket írtam. Később zenekari tag voltam.

 

Szülei példáját nem akarta követni?

Hogy pedagógus legyek? Nem. Az meg sem fordult a fejemben. A nagyapám iskolaigazgató volt, a nagynéném és a nagybácsim tanító. Beleláttam jól az életükbe. Tisztelem a pedagógusokat, az ő munkájuk igazi küldetés, hiszen sorsokat formálnak, de nem, én erre ma, túl a negyvenen sem vállalkoznék.

 

Pályaválasztásában ki játszott döntő szerepet? Édesanyja vagy édesapja?

Az angoltanárom. Észrevette, hogy milyen nagy élvezettel játszom, milyen átéléssel mesélek el történeteket, és mennyire kreatív vagyok, fantáziadús. De a zene sokáig nem engedett. Gitároztam. Még éjszakánként is, az ágyban. Különböző rockbandákkal jártam a környéket.

 

Hol is született, Írország melyik részén?

Lent, délen. Douglasben. Ott mindenki muzsikál. Páidíval, az öcsémmel is sokat zenéltem. Csak aztán nála ez a tanulás rovására ment, és a szüleim azt mondták: vége, első az iskola! Később én is letettem a gitárt.

 

Ma már elő sem veszi?

Nagy ritkán. A saját örömömre. Vagy baráti társaságban, ha olyan a hangulat.

 

S mi lépett a helyébe?

A futás. Sporttagozatos iskolába jártam. Amióta nem eszem húst, rendszeresen futok. Ez a kettő valahogy eggyé vált nálam.

 

Mondok pár nevet, kíváncsi vagyok, mivel köti össze őket. Colin Farrell, Michael Fassbender, Jonathan Rhys Meyers.

Írek. Honfitársak.

 

Amit még ennél is fontosabbnak tartok: akárcsak önt, őket is keményfából faragták.

Jól látja! Mi, írek tényleg kemény fickók vagyunk. Tudjuk, mit akarunk.

 

Miért vágott neki akkor a jogi egyetemnek, ha a végén mégis színész lett?

Hogy megnyugtassam a szüleimet. Nem sokáig bírtam. A regényírás is vonzott, csak az olyan elérhetetlennek tűnt. Húszévesen aztán bekerültem egy dublini színházba, s azzal el is dőlt a sorsom. Volt egy darab, a Disco Pigs. Egész Írországot és fél Angliát bejártuk vele. Londonban sok jó nevű filmrendező látta az előadást. Ennek köszönhetem az első filmszerepemet.

 

Háborús drámával kezdett. Az árokkal. Azóta is hasonló filmekbe hívják. Ilyen az Anthropoid és ilyen a Dunkirk is.

Az első jelentős szerepemet Danny Boyle 28 nappal később című horrorjában kaptam. Három évvel utána, 2005-ben már a Batmanben forgattam.

 

Kivételes erejű rendezőkkel dolgozik. Ron Howarddal egy bálnavadászhajón forgattak a Csendes-óceánon. Neil Jordannél egy transzvesztita bárénekest játszott. Ken Loach Felkavar a szél című, Cannes-ban Aranypálmát nyert filmjében az ír polgárháború idején fordul szembe harcostársával, aki a testvére.

Voltam már tagja egy nyolcfős űrhajólegénységnek is, amely egyszerre küzd a saját életéért és az emberiség jövőjéért. Ezek rendkívüli kalandok számomra is.

 

A Batmanbe visszavágyik?

A Batmant már porlepte történetként kezelem. Rég volt, megyünk tovább. Nolan is, én is. Nem vágyom hollywoodi szuperprodukciókba. Engem a történet érdekel, nem a catering. A legjobb forgatókönyvet a független filmesektől kapom.

 

Prágában, az Anthropoid forgatásán jól érezte magát?

Prága lenyűgöző város, a partnereim, Jamie Dornan és Aňa Geislerová remek színészek, a hivatásom pedig kivételes helyzetek elé állít mindig. Ír létemre szlovák háborús hőst játszhattam egy angol–cseh koprodukcióban. Persze, hogy nagyszerűen éreztem magam.

 

Legközelebb egy fekete komédiában, a Partiban láthatja a közönség, amelyben egy kokainfüggő bankárt alakít.

Ezt a műfajt szeretem a legjobban. A fekete komédiát. Ha valami olyanon nevetünk, amin inkább sírnunk kellene. Az ilyen szituációk azonban csak akkor működnek, ha a végsőkig őszinték vagyunk. Ha nem a helyzet színére, hanem a fonákjára koncentrálunk. Akkor lehet bármilyen döbbenetes is a szitu, a humora is felragyog.

 

Kívánt öntől valami rendkívülit a szerep?

Nem, nem szoktam rá a kokainra, ha erre gondol. Két hetet kaptunk a forgatásra, ami elég kevés. Ha nem a kamera előtt álltam, akkor a szövegemet tanultam. Irtózatosan nehéz két hét volt. Az ilyen intenzív tempó agyilag nagyon kifárasztja az embert.

 

Tavaly töltötte be a negyvenet. Meghányta-vetette magában?

Nem okozott álmatlan éjszakát. Most ezt a szakaszát fogom élvezni az életemnek. Az évek múlása ellen nem tehetünk semmit. Ezt el kell fogadni. Minden életszakasznak megvan a szépsége, bár úgy nyolcvan felé már ritkán mond ilyet az ember. Huszonöt évesen én is máshogy éltem, mint most, más ritmusban, másfajta fontossági sorrendet szem előtt tartva. De ez sem baj, sőt így természetes. Most majd jönnek az apaszerepek. Na és? Nekem is van két gyerkőcöm, és boldog vagyok. Londonban élünk. A feleségem, Yvonne McGuiness is színésznő.

 

Két gyerek után mi a közös vágyuk? A harmadik?

Ne vicceljen! Jó ez így, ahogy van. De ha majd egyszer együtt lát bennünket a mozivásznon, akkor vegye biztosra, hogy mindketten erre vártunk.

 

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!