Mindenki tud futni?

Egyáltalán nem. Sőt, egyesek inkább ártanak vele maguknak. Elmondjuk, miért. 

Képarchívum

 

 

Eltelt egy hét, és megint ott állok a járdán, figyelem azokat, akik a Dévény és Pozsony közti 11,6 km-es táv megtételére adták a fejüket. Mi, a futás szerelmesei évek óta ugyanebben a felállásban találkozunk itt. A Riviéra felől ezen a helyen érnek fel a versenyzők az emelkedő tetejére, s akaratlanul is lassítanak, mi meg integetünk, és buzdítjuk az ismerősöket. Már tudjuk, hogy körülbelül mikor jelenik meg az első futó, és természetesen tippelünk. Idén nem váltak be a tippjeink.

Elsőként, sokak meglepetésére, a kitűnő technikát alkalmazó magyar Gregor bukkant fel, s 9 kilométer után is fantasztikusan szedte a lábát, tudtára adva mindenkinek, hogy győzni akar. A kenyai Mwangi viszont úgy hatott, mint egy sánta maratoni futó. Már amolyan szakmai ártalom, hogy a jó eredményt a technikától teszem függővé. Ezzel a kérdéssel majd rendszeresen foglalkozunk, mert amint az elmúlt héten is jeleztem, a legtöbben nem szentelnek figyelmet a helyes futótechnikának, s ebből erednek a sérülések, a mozgásszervek károsodása és az, hogy nem javul a teljesítmény.

 

A helyes futótechnika

Először a technikával kell tisztában lenni, csak utána növelhetem a távot. A fordított sorrend nem vezet eredményre. A laikusok úgy vélik, hogy mindenki tud futni. Csakhogy futás és futás között különbség van, s nemcsak esztétikai szempontból.

A helyes futótechnika a kézmozgásból indul ki. Öklünket lazán összezárjuk, könyökben derékszögben behajtjuk a kart, és szabályos ritmusban lengetjük – ne féljünk a nagy lendülettől! Ha nem sajátítjuk el az elején, később nehezen hozzuk helyre a hibát, nem lesz rá idő. A kéz helyes mozgása és ritmusa a lábmozgás alapja. Elég megfigyelni a versenyeket: általában azoké a legjobb futótechnika, akik az élen haladnak. Azzal, hogy sarokra vagy a talp elülső részére érkezzünk-e, később, külön fejezetben foglalkozunk.

 

Nem hasznos, káros!

Míg a dévényi futóknak nagyjából a fele eleget tett a futásról kialakult elképzelésemnek, a másik részüknek egyenest megtiltanám a versenyzést mindaddig, amíg nem tanulják meg legalább a ritmikus lábváltást. Mi az értelme annak, hogy valaki elér a 9. kilométerig, s addigra úgy kimerül, hogy megbotlik a járda szélében, és elesik? Ezt a hőstettet csak azért hajtotta végre, hogy hétfőn eldicsekedhessen a munkahelyén: „Megtettem az egész távot!” Csakhogy a futás ilyen módjáról nem mondható el, hogy köze volna az egészségmegőrzéshez. Edzettség híján versenyezni káros az egészségre!

Azt, hogy az autót be kell járatni, megértjük, és be is tartjuk, mert a miénk, és nem akarjuk tönkretenni. Vajon a szív- és érrendszerünk kié? Arra nem gondolunk, hogy ezt is elő kell készíteni a megterhelésre?! Kényelmes, laza futással, tornagyakorlatokkal, néhány rövid szakasszal (pontos utasítás a következő héten), azaz felkészíteni, bemelegíteni az intenzív munkára valamennyi belső szervünket; csak utána vágjunk neki a versengésnek.

 

Manapság mindenki választhat, hogy milyen sportot szeretne űzni. Ez a sportág most igen népszerű. Futhatok egyedül a nekem legjobban megfelelő időben, de csatlakozhatom valamilyen csoporthoz is, esetleg választhatok egy tapasztalt edzőt. Aki valóban gondoskodni akar magáról, az belép egy jó szakemberrel dolgozó futóklubba. Így persze az időbeosztást illetően alkalmazkodnia kell. Egy kezdő számára azonban ez a legegyszerűbb és a leghatékonyabb megoldás. A klubban mindennel megismerkedhet a felszereléstől kezdve a bemelegítésen és levezetésen át a helyes futótechnikáig.

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnapban jelent meg