Miért léteznek kínos kérdések, és mit tehetünk ellenük?

Minden kérdés lehet kínos ott, ahol valami titok lappang, valami, ami félelmet, szégyent, rettegést vált ki. Minden kérdés kínos, amelyre nem akarunk felelni. 

Fotolia

Egyrészt azért, mert azt tanították velünk együtt az összes felmenőinknek, hogy arról a bizonyos dologról nem szabad beszélni. Másrészről a társadalmi elvárás szerint sem illendő, azaz valamilyen büntetés jár érte. Helytelen. Nincs helye sehol, annak, ami zavarba ejtő. De akkor mégis hová tettük? Hová száműztük? Egy nem látható, felszín alatti, sötét helyre. Eltitkoljuk azt, ami sebet ejt rajtunk, bennünk, az életünkön, a családunk életén, de a hallgatás nem szünteti meg a létezését. A némaság erősít, izmosít rajta, és befolyásolja az attitűdöt, a személyiséget. Kínos, hogy az őszintétlenség, a félelem, a hiba, a társadalmi, családi, politikai, vallási, szexuális hovatartozás olyasvalami, amit nyíltan felvállalni kellemetlen, még inkább beszélni, kérdezni róla.

Zavaró az őszinte felvállalása annak, aki voltam, aki vagyok, amit gondoltam, éreztem, és amit most gondolok és érzek?

 

Mitől lesz kínos egy kérdés?

Abban a pillanatban, hogy beleállok abba az emberbe, aki én vagyok, és hiszek benne, szeretem, támogatom, büszke vagyok rá, és elismerem őt, megingathatatlan leszek.

Mert minden bizonytalanság, homály, hazugság, elhallgatás, elfojtás kínos. És ami kínos, az kínnal is jár. Elsősorban magamat mérgezem vele, és közvetett módon a környezetemet is. De amíg nem ismerem be, hogy számomra melyek a nyugtalanító kérdések, és miért, addig csak a félelem marad, a szégyen, és a titok, és a kimondatlan kínjaim erjedése tudatom mélyében.

Mitől lesz feszélyező egy kérdés? Mi befolyásolhatja, a kellemetlenséget, amelyet a kérdés okozhat? A kommunikáció témája, tere, ideje, módja biztosan. Ha tapintatos vagyok, akkor figyelembe veszem, hol, mikor, milyen modulációval, milyen gesztusrendszerbe, metakommunikációs hálóba ágyazva teszek fel egy kérdést, amelyről tudom, hogy nyomasztó lehet, de szeretném tudni a választ.

Ha nem vagyok diplomatikus és tapintatos, talán azért, mert soha senki nem tanította meg nekem ezeket, s összekeverem a diplomáciát és a tapintatot a látszatkedvességgel, és ezért inkább a nyers őszinteséget választom, megbánthatok másokat. Egyetlen kérdéssel. Akaratlanul. Lehet emögött manipulatív, gonosz szándék, de lehet lejáratás is. Vagy éppen az erőviszonyok felállítása, fitogtatása, harcra, tetemre hívás. És lehet tudatlanság, butaság, felkészületlenség, érzéketlenség. Mennyi szándék egyetlen kínos kérdésben! Mi tanulható ebből?

Elsősorban az, hogy tudatosítani kell saját kompromittáló kérdéseinket, amelyekre soha, semmilyen körülmények között nem szeretnénk felelni. Amíg nem győztem le a félelmemet az adott téma iránt, addig annyit tehetek, hogy beleállok önmagam védelmébe, és határozottan nemet mondok. Képviselem a félelmemet. A nyomasztó kérdés éppen attól lesz aggodalmat keltő, hogy nem akarok rá felelni, de még csak azt sem akarom elmondani, hogy nem akarok rá felelni. A legtöbben úgy tesznek, mintha nem is hallották volna a kérdést, és zavartan mosolyognak, elpirulnak, megsemmisülnek. Azután jön a harag és a düh, amelyet a másik kérdése gerjesztett bennünk, mert kényes területre tapintott. Lehet szándékosan, lehet teljesen véletlenül, és az is lehet, hogy jó szándékból teszi fel azt a bizonyos kérdést, amely kibillent, és zavarba ejt. De a tehetetlenség, az önmagamba vetett hitem hiánya és a szégyen miatt, melyet érzek, nem ad mást nekem ez a helyzet, csak a dühöt és a haragot. Alacsony rezgésű, alantas személyiségnél a bosszút és megtorlási szándékot. Miért? Mert egy vacak nemben sem tudtam magam képviselni. Hogy elmondjam, itt és most erről nem szeretnék beszélni, mert a személyes, magánéleti szférám része. Vagy azért, mert így döntöttem, és nem engedek semmilyen társadalmi nyomásnak, amely olyasvalamire kényszerít, ami idegen tőlem.

Amikor elkezdünk vizsgálódni, mitől lesz kellemetlen egy kérdés, arra is ajánlatos ránéznünk, miért létezhetnek ezek a feszélyező kérdések általában, és konkrétan az én életemben. Mi ad ezeknek létjogosultságot, hatalmat, erőt és uralmat?

Mi adunk. Nem az anyánk, az apánk, a testvérünk, a pszichológusunk, a coachunk, aki kérdez. Kizárólag mi. A gondolataink, a vágyaink, a félelmeink, a szégyenünk, a hazugságaink, a szeretetlenségünk. A bizalom és a hit hiánya. Hit abban, hogy minden, ami velem történik, épp akkor és úgy történik, ahogy nekem jó, és akkor is hiszek ebben, ha a fájdalomtól, csalódástól, gyűlölettől nem értem az okot. Előfordulhat, hogy az ok azonnali megértése olyan sokkot okozna nekem, hogy örökre elveszteném a józan eszem, és egy másik világban rekednék. Nem tudni valaminek az okát sokszor áldás és ajándék.

 

Miért hiszünk a kínos kérdésekben, és melyek a leggyakoribbak?

Attól lesz valami az, ami, hogy hiszünk benne. A hittől kap erőre. Ha úgy nőttem fel, hogy illetlenség volt társaságban megkérdeznem, hogy anya, mikor megyünk haza, vagy illetlenség volt a ház asszonyának azt mondani, hogy nem ízlik az étel, amelyet főzött, akkor ez az értékrendemben mint hit rögzül, és ennek megfelelően alakul az attitűdöm is, sőt a gyerekeim attitűdje is. A társadalmi elvárások hatnak a személyes hitrendszerre, és a hitrendszerek is hatnak a társadalomra. Ezek nagyon erős minták, úgy irányítanak bennünket, hogy észre sem vesszük, és az életünk minden területén jelen vannak. Miért hiszünk bennük? Részben azért, mert azt tanultuk, hogy hinni kell valamiben, és mindenki abban hisz, amit tanítanak neki, amilyen társadalmi, családi, vallási, erkölcsi, politikai környezetben szocializálódik. Ennek megfelelően minden lehet kínos, hiszen amiről az egyik országban, családban, közösségben szabadon beszélnek, az máshol lehet tiltott téma.

Ha másképpen tanultuk volna, más társadalmi hálóban szocializálódunk, ha lehetne beszélni mindig, mindenkinek arról, ami kellemetlen, akkor nem létezne kínos kérdés. Azért létezik, mert hatalommal és erővel ruházzuk fel. A félelmeink erejével.

Montorffy Letti író, coach, életvezetési tréner

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnap Lélek - a Belső Valóság mellékletében jelent meg