Aki elhozta Indiát a magyaroknak

Baktay Ervinnek köszönhetjük az első igényes magyar könyveket az indiai szellemiségről, kultúráról és a jógáról, na meg Kőrösi Csoma Sándorról

Baktay Zanglában, Csoma emléktábláinak elhelyezése után

 

Kelet-kutatás szempontjából elkényeztetett bennünket a huszadik század. Tudós utazóink könyveit majd száz évvel megjelenésük után is hiteles forrásként és izgalmas olvasmányként forgathatjuk. Baktay Ervin műveiben részletesen feltárta nekünk India lakóinak múltját, szokásait, vallását és akkori jelenét.

 

Portrét fest a tudós

Nem akármilyen lendülettel vágott neki az életnek: a dunaharaszti zsidó polgárcsaládban (eredeti neve Gottesmann) született fiú 1910-ben, húszévesen már Hollósy Simon müncheni festőiskoláját látogatta. Az első világháborúban rádiós tiszt volt, a 20-as évek elejétől fordult érdeklődése India felé. Családjában azonban nem ő volt az első, hiszen nővére egy szikh nemes felesége volt, lányukat később Baktay oktatta festészetre.

Meghívásukra a kezdő orientalista 1926-tól ’29-ig Indiában tartózkodott, és nagy hasznát vette festői tanulmányainak, hiszen a tartományok közt utazgatva főleg abból tartotta fenn magát, hogy portrékat festett a rádzsákról és egyéb helyi hatalmasságokról. Azok meg szívesen fogadták, hiszen egy európai művész úriember társasága kitüntetésnek számított köreikben. Baktay minden állami vagy egyéb támogatás nélkül, saját pénzéből bejárta a Hindusztáni-félszigetet és az északi határvidéket, beleértve az akkor még a brit gyarmatbirodalom részeként Indiához tartozó Pakisztánt. India című, kétkötetes munkájában régiónként mutatja be az emberek szokásait, életmódját, a politikai helyzetet és a nevezetességeket. Nagy érdeklődéssel fordult a védikus tanok irányába, külön kötetekben dolgozta fel a hindu vallásfilozófia rendszerét, és a rádzsa jógának is szentelt egy könyvet. Ez utóbbi egészen páratlan jelenség lehetett az akkori könyvpiacon, hiszen olyan hozzáértéssel és részletességgel tárja a magyar közönség elé a légzőtechnikák és a mozgásgyakorlatok rendszerét, a hátterüket képező ókori szövegek, szútrák fordításával együtt, amely a 21. századi olvasót is megdöbbenti. Mindezt 1942-ben, Magyarországon, magyarul. Ő fordította le először a Káma-szútrát is.

 

Csoma kultusza

1929-ben maláriát kapott, és sürgősen vissza kellett utaznia Budapestre. Ott azonnal nekilátott az összegyűjtött ismeretanyag feldolgozásának. Ennek egyik legérdekesebb része Kőrösi Csoma Sándor életművének bemutatása volt. Baktay hároméves indiai tartózkodása során felkereste az előtte majd száz évvel Kalkuttában és Nyugat-Tibetben élt székely tudós tartózkodási helyeit. 1928-ban egy kockázatos vállalkozás eredményeképp angol és magyar emléktáblát helyezett el a zanglai és a puktali lámakolostorokban, ahol Csoma a világ első tibeti–angol szótárát készítette. Dardzsilingben felkereste a híres magyar sírhelyét. Bár Csoma munkásságáról a 19. század végén Duka Tivadar is beszámolt, Baktay könyvei és cikkei ismertették meg a kiváló magyar utazó és nyelvész hihetetlen eredményeit a széles közönséggel. A két világháború közt megszülető Csoma-kultusz az ő érdeme.

Baktay Kasmírban járva találkozott egy másik világhírű magyarral: a régész Stein Auréllal (sorozatunk egyik korábbi részében foglalkoztunk vele). Bengálban megismerkedett Rabindranath Tagore költővel és egyetemszervezővel. Az új India politikai mozgalmának vezéralakja, Mahátma Gandhi szintén ismerőse volt.

 

 

Megérteni a hindu világot

Miután a 20. század elején az emberek szeme kinyílt a világra, rengeteg tévhit keringett az egzotikus országokról. Hallomásból és felületes információkból építkező cikkekből akkor sem volt hiány. A felesége neve alatt kiadott népszerű életrajzi lektűrben, a Bengáli tűzben Germanus Gyula sokszor az iszlámbarát megfigyelő szemszögéből láttatta a hinduk életmódját, szokásait, helyenként nem fukarkodva az olyan jelzőkkel, mint az elmaradott, sötét, babonás. Baktay Ervin nem elégedett meg azzal, hogy megnézze, ami Indiában történik, részben maga is hinduvá vált, a jógát élete végéig gyakorolta, felesége is hindu volt. A kasztrendszert, a vallási fanatizmust és India nyugati szemmel rémisztőnek ható jelenségeit vallási és társadalmi összefüggéseiben, több ezer éves működésük tükrében mutatta be, előtérbe helyezve a hindu szellemiség eszményét. „Az ind felfogás nem vezet tétlenségre: csak azt a tevékenységet szünteti meg, amelyet mi, nyugatiak, úgy látszik, egyedüli tevékenységnek tartottunk az anyagi, elkönyvelhető, eredményt hozó, érdekektől szított, mindig valami vagy valaki ellen irányuló tevékenységet.”

 

Hallgatás, aztán csend

A háború után az 1946-ban alapított Kelet-ázsiai Múzeum indiai osztályának vezetője. A szocializmus első évtizedeiben a kultúrpolitika igyekezett mellőzni a tudóst. Nélkülözések közepette élt, barátai segítették. 1956-ban engedélyt kapott arra, hogy másodszor is Indiába utazhasson, ahol Buddha születésének 2500. évfordulója alkalmából a buddhizmus művészetéről szóló világkonferencián előadásokat tartott Kalkuttában és Benáreszben. Személyesen tájékoztatta Dzsavaharlal Nehru indiai miniszterelnököt a magyarországi politikai helyzetről, a forradalom előzményeiről. 1957 végén tért haza. 1963-ban, hetvenhárom éves korában meghalt. Művei ma is érvényes és szórakoztató darabjai az útirajz-irodalomnak és a Kelet-kutatásnak.

 

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnapban jelent meg