Miért a nagymama az anyuka?

Blankával nem bánt kesztyűs kézzel az élet. Egyedül neveli Ipolyszakálloson két dédunokáját, a 8 éves Dávidot és a 6 éves Sárát. Az unokáit is ő nevelte fel, de akkor még mellette volt József. A férje, akit a gyerekek apának szólítottak, tavaly februárban meghalt.

Somogyi Tibor felvétele

 

Még mielőtt Blanka kinyitja a kaput, egy félelmetesen csaholó kiskutya azt akarja tudtunkra adni, hogy ide csak az ő engedélyével léphetünk be. Távolabbról társa, egy farkaskutya figyeli, mi történik az udvaron. Az ajtóban egy kis fehér pudli jelenik meg, ő barátságosan fogad, s rögtön előbukkan Dávid és Sára is. Még le se ülünk, már pereg is a nyelvük. Dávid arról számol be, hogy ő porszívózott, Sára meg port törölt. A dédmama mosolyogva hallgatja, esélye sincs, hogy túlharsogja őket. Valami trükkhöz kell folyamodni, hogy ő is szóhoz juthasson. A legkézenfekvőbb megkérni a két gyereket, mutassák meg fotós kollégámnak, hogyan takarították ki a szobájukat, hogy ott lefényképezhesse őket.

Nem sok jót hozott az élet

Blankáék Pozsonyból kerültek a faluba. Mielőtt az asszony beszélni kezd, nagyot sóhajt. 66 éves korára sokat megélt, nem éppen szívderítő dolgokat. „A lányommal lakást cseréltünk – kezdi, s a hangjában érződő fájdalomból sejteni lehet, hogy a folytatás sem hozott semmi jót. – Ő Túron vett egy kis családi házat, de panaszkodott, hogy nem tud eljutni a munkahelyére, így aztán kicseréltük. Azzal nem számoltunk, hogy nem fizetik majd Pozsonyban a lakbért, óriási adósságba verik magukat. Gyorsan reagálni kellett, venni egy kisebb házat Nyitraverebélyen, de akkor megismétlődött minden. Ráadásul én neveltem a három gyerekét, akikre hol fizetett gyerektartást, hol nem. Emiatt rendőrségi eljárás is indult ellene, de egy úriember előállt, hogy megfizeti az elmaradt összeget, viszont a kölcsönhöz kellett egy kezes. Én vállaltam. A lányom az adósságát nem fizette ki, így aztán ráment a verebélyi házunk. A végrehajtó eladta, s ami kis összeg megmaradt nekünk belőle, azon vettük itt, Ipolyszakálloson ezt, amiben vagyunk.”

Blanka asszony lánya, Dávid és Sára nagyanyja Spanyolországban él, van egy 16 éves fia, aki szintén autista, s emellett még sok más betegsége is van. Három, ma már felnőtt gyermeke közül az egyik lány Ipolyszakálloson, a szomszéd házban él partnerével; így legalább ha Blanka orvoshoz megy, elintéznivalója akad, ő kéznél van. A gyerekek anyja, aki Csehországban él – a fiútestvére szintén, az ő fiát ugyancsak a nagymama nevelte – a nagymamáéknál lakott, de a gyerekeivel akkor sem törődött, kicsapongó életét, gyakran váltogatott partnereit, azt hogy folyton lófrált, a nagyapa nem volt hajlandó tovább eltűrni, kitette a szűrét, mondván, hogy az ő otthona nem nyilvánosház. Az első gyereke Spanyolországban kötött ki ismeretlen nevelőszülőknél, Dávid és Sára után mostani élettársától még született egy negyedik.

 

A szülőket nem érdeklik a gyermekek

„Nem érdekelte őket a sorsunk, nem fizettek rájuk, azt sem kérdezték, mi van velük – mondja Blanka. – Amikor tavaly a férjem meghalt, tudomást szereztek róla, s eljöttek a temetésre. Látván, hogy én egészségileg nagyon nem jól vagyok – a szívemmel, a vérnyomásommal, a vesémmel és a forgóimmal is baj van, súlyos artrózis –, az unokám felajánlotta, hogy itt maradnak, míg én kórházban leszek. Hát, ebből nem volt haszon. A partnere nekilátott, hogy megjavítja a fűtést, mindent szétszerelt, felforgatott, aztán úgy hagyta, s a nagy hidegben befagytak a csövek. Ők meg elmentek, mert nem vált be a számításuk, hogy ideköltöznek. Azt akarták, hogy írjam rájuk a házat, de erre nemet mondtam, az ő gyerekeikkel együtt nem akartam utcára kerülni, nem engedhettem, hogy elveszítsék a tetőt a fejük felül. Ez nem tetszett, azóta ide se ütötték az orrukat. Élik a maguk életét, olyan emberek, akik nem ismerik azt a szót, hogy felelősség. Minek az ilyennek gyerek?! Amikor kérdőre vontam, azt válaszolta, hogy egészségi problémái miatt nem használhat fogamzásgátlót. Persze, az igazság másutt van...”

 

Az unokáknak enniük kell

Amikor a lánya gyerekeiről kellett gondoskodnia, még más volt a törvény, a szociális biztosító a nagymamának átutalta a tartásdíjat, amelyet a lánya nem fizetett, ő aztán a biztosítónak tartozott. Manapság a törvény szerint a szülők kötelesek fizetni, csak épp mit tehet a szegény asszony, ha azok mégsem adnak egy fityinget sem? Ha a póttartásdíjat ki akarja tőlük kényszeríteni, fel kell jelentenie őket. Aztán várni kell, hogy a végrehajtó behajt-e rajtuk valamit, de előre tudja, hogy ez lehetetlen, mert albérletben laknak, nincs semmi vagyonuk. Ördögi kör, de ezt a gyerekeknek nem magyarázhatja, nekik enniük kell, ruházni kell őket, a ház, a fűtés, minden, minden pénzbe kerül. A család a dédmama nyugdíjából és a gyermekgondozási pótlékból él, ráadásul még azt az adósságot is neki kell törleszteniük, melybe akkor verték magukat, amikor a munkanélküli unokája is velük élt. Mert az unoka mindig talál kifogást, hogy ő erre nem kérte. Ha a nagyanyja előhozza a témát, azzal vádolja, hogy zsarolja.

Dávid autista, Sára hiperaktív

Az autista Dávid Léván jár bentlakásos iskolába, hétfőn viszi a nagymama, pénteken megy érte. Ilyenkor az óvodás Sárát a nagynénje kíséri. A gyerekekkel ráadásul orvoshoz kell járnia, mindkettő gyógyszeres kezelésre szorul. „Dávid egészségesen született, de az anyja elhanyagolta, nem járt el vele orvosi ellenőrzésre – meséli a sokkoló valóságot a dédmama. – Járni, beszélni csak akkor kezdett, amikor én lassacskán tanítani kezdtem. Két és fél évesen megmakacsolta magát, s csak hangokat adott ki a torkán, kutyát játszott, szirénázott, utánozta a hangokat. Ráadásul önmagában is kárt tett: verte a fejét a falba, ököllel ütötte magát. Felkerestem az orvosnőnket, s elpanaszoltam neki, mi a helyzet, ő pszichiáterhez küldött. A vizsgálat igazolta a gyanúmat, hogy autista a gyerek. A mai napig vannak rohamai, ezeket maga váltja ki. Ha valamit nem kap meg, vagy nem a kedvére történik, feldühödik, kitör rajta. Sárával is probléma van, ő hiperaktív, néha agresszív.”

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnapban jelent meg