És önnek hogy indul a hete? Horoszkóp hétfőre

A bikára a tavasz kezdete jó hatással lehet. A vízöntő ügyeljen a pénztárcájára.

Kos (III. 21.–IV. 20.)

Ha csak a keresés periódusában van, akkor gyorsan megtalálhatja az igazit. Járjon nyitott szemmel, és semmi esetre se utasítson vissza semmilyen ajánlatot, mivel mind munka, mind pedig tanulás területén új lehetőségek nyílnak meg ön előtt.

Bika (IV. 21.–V. 21.)

Tavasz kezdete jó hatással lehet önre, mert könnyebben tudja majd kimondani, mit érez, s így már a kivitelezés sem fog a nehezére esni. Élete mindenképpen pozitív irányba változik, s egy komoly anyagi gyarapodásra is jó az esélye.

Ikrek (V. 22.–VI. 21.)

Szakmai és tanulmányi ügyeiben pozitív változásokra számíthat, amelyek kedvezőek önre nézve, de gondolja, hogy minden magától fog megoldódni. Lehetőségeihez mérten önnek is ki kell vennie a részét a munkából.

Rák (VI. 22.–VII. 22.)

Párkapcsolata remekül működik, sőt anyagi helyzetét is sikerül kissé felturbóznia váratlan bevétellel. Éljen a sors adta lehetőséggel! Szívügyek terén nem szenved hiányt, de vigyázzon, mert könnyen belebonyolódhat egy szerelmi háromszögbe.

Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.)

Igyekeznie fog kellene ebben az időszakban, mert ha csak egy pillanatra is nem figyel és legyint az ön körül zajló eseményekre, akkor minden valószínűség szerint le fog maradni a jó lehetőségekről, vagy nem tud lezárni függőben lévő ügyeket.

Szűz (VIII. 24.–IX. 23.)

Óvatosnak és körültekintőnek kell lennie. Nem az a probléma, hogy új dolgokat szeretne kipróbálni, hanem az, hogy mindezt felelőtlenül és felkészületlenül akarja megtenni. Egy fontos döntésben is hajlik a meggondolatlanságra. Ne tegye!

Mérleg (IX. 24.–X. 23.)

Ami az anyagiakat illeti, elég kaotikusan alakulnak a dolgai, mivel néha fenn, máskor meg lenn érzi magát. Egy biztos: épphogy meg tudja tartani azt, amit bár nehezen, de végre sikerült megszereznie.

Skorpió (X. 24.–XI. 22.)

Rossz passzban van, még saját döntéseit is megkérdőjelezi, és nem bízik úgy az emberekben, mint eddig, sőt mások megnyilvánulásait is fürkészi. Nem kellene a ló másik oldalára esnie. Bár csalódott néhány emberben, amiatt nem kell az egész világra haragudnia!

Nyilas (XI. 23.–XII. 21.)

Lényegesen jobb a közérzete, mivel nem érzi magát olyan kiszolgáltatottnak, mint eddig. De már nincs is ideje ezen töprengeni, mert számos váratlan és sürgős feladat vár megoldásra. Nagy nyomás nehezedik önre a munkában, de vele bír!

Bak (XII. 22.–I. 20.)

Fontos időszak ez az ön életében, mivel jelentős változásokra számíthat. Ugyanakkor, nem mindegy, hogy részt vesz a dolog menetében, vagy hagyja sodorni magát az árral. Életének néhány területén fontos döntést kell hoznia. Alaposan gondolja át a terveit és a lehetőségeit! Most ne spóroljon az idővel!

Vízöntő (I. 21.–II. 19.)

Ügyeljen jobban a pénztárcájára, mert ha így folytatja a költekezést, komoly adósságba verheti magát. El kellene gondolkodnia a fontossági sorrenden mielőtt megvásárolna valamit, vagyis mire van szüksége és mi az, ami felesleges.

Halak (II. 20.–III. 20.)

Bár úgy érzi, túlterhelik, de ne feledje, legtöbbször csak annyi feladattal bízzák meg felettesei, amennyit mindenképpen el is tud végezni. Mint mindig, most is állni fogja a sarat. Későbbiekben szerzett élményei komoly irányváltásra kényszeríthetik.