Akinek esze van, külföldön marad?

Háromszázezer ember, vagyis a lakosság öt százaléka távozott Szlovákiából az utóbbi tizenöt évben

Fotolia

 

Háromszázezer ember, vagyis a lakosság öt százaléka távozott Szlovákiából az utóbbi tizenöt évben

 

Túlnyomórést harminc év alatti és szinte kizárólag felsőfokú végzettségű fiatalok, akik vagy a szakmai előrelépés vagy az anyagiak terén itthon nem láttak perspektívát. Számunkra, akik maradtunk, ez azt jelenti, hogy nemsokára nem lesz itt elég orvos, gépészmérnök és pedagógus sem.

 

Kiszámíthatóbb jövő

Simonics Szilvia gyermekorvos hat éve él és dolgozik Bécsben, vagyis amióta elvégezte az egyetemet. Párja aneszteziológus, most várják első gyermeküket. A hat év alatt már megszerezték első szakvizsgájukat, vettek egy lakást Bécs belvárosában, barátaik vannak ott, és eszük ágában sincs hazajönni. „Édesapám körzeti orvos Dél-Szlovákiában; látom, milyen körülmények között dolgozik, és ez összehasonlíthatatlan azzal, amilyen körülmények között én dolgozom. Itt pontosan kiszámítható minden, nem kell attól tartani, hogy valamit nem térít meg a biztosító. A betegeket időpontra rendelem, de egymással is belátók, ha sürgős eset jön. Toleránsabb a légkör, és ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a maradás mellett döntöttünk. Persze nem mellékes, hogy meg is fizetnek. Itt senkinek sem jut eszébe, hogy csokoládét, ne adj’ isten, pár eurót tuszkoljon a zsebembe. Tudják, mi jár nekik a biztosításért, és én is tudom, miért dolgozom. Senkinek nem vagyok lekötelezettje, nem kell attól tartanom, hogy korrupción érnek. Ettől máris jobban érzem magam” – mondja a fiatal doktornő. Ennél jobb magyarázat aligha kell arra, miért költöznek tömegesen külföldre a művelt fiatalok. A Szlovák Statisztikai Hivatal adatai szerint a maradás mellett döntők túlnyomórészt friss diplomások. A Szlovák Tudományos Akadémia Szociológiai Intézete 2015-ben végzett egy kutatást Brain Drain (agyelszívás) címmel. Az derült ki belőle, hogy külföldi tanulmányai befejezését követő két éven belül tíz fiatalból csak négy jön haza.

 

Évente 15 ezer fiatal

Az arány tavaly sem változott: a legújabb elemzést, amely az egészségügyi biztosítások nyilvántartásán alapul, a pénzügyminisztérium mellett működő pénzpolitikai intézet tette közzé. Aki hosszabb ideig külföldön tartózkodik, annak megéri kijelentkeznie, ezért ez a szám híven tükrözi a megdöbbentő valóságot: évente 15 ezer fiatal távozik Szlovákiából, és csak elenyésző részük tér vissza. Ha számukat azokéval hasonlítjuk össze, akik tanulmányaik befejezése vagy kiküldetésük, munkaszerződésük letelte után hazajöttek, azt kapjuk, hogy 2015-ben hatezerrel többen mentek el, mint ahányan visszatértek. A tavalyi adatok egyelőre nem véglegesek, de várhatóan még több ember maradt kint – az előzetes számítások szerint legalább nyolcezer.

Legtöbben a kelet-szlovákiai régióból, a Homonnai, Szinnai és Mezőlaborci járásból távoznak külföldre – érthetőn, hiszen ott a legnagyobb a munkanélküliség. Nemcsak keletről, hanem az egész országból leggyakrabban a főiskolák és egyetemek végzettjei mennek el – átlagosan minden tizedik hagyja itt az országot. A napokban nyilvánosságra hozott elemzés szerint az alacsonyabb végzettségűekkel szemben 35 százalékkal nagyobb az esélye annak, hogy akik külföldön fejezték be felsőfokú tanulmányaikat, végleg ott maradnak. Az állam így bottal ütheti annak a 45 millió eurónak a nyomát, amelyet iskoláztatásukra költött, de hát becsülte volna meg őket jobban. A távozó fiatalok ugyanis már nem csak a nagyobb keresetet említik vonzerőként, hanem a szakmai előrelépés lehetőségét, a jobb munkahelyi és társadalmi légkört s nem utolsósorban azt, hogy nem kell hálapénzre hagyatkozniuk. Ez főleg az orvosoknál szempont, időközben ugyanis felnőtt egy nemzedék, amelynek kínos és megalázó, hogy a betegektől fogadjon el borítékot, bontott kacsát és konyakot ahelyett, hogy az állam megbecsülné és megfizetné a munkáját.

 

Haza sem jön a fele

Az utóbbi nyolc évben távozott fiatalok fele döntött úgy, hogy végleg külföldön marad: családot alapítottak, karriert csináltak, ingatlant vásároltak – s ami még fontosabb, megszokták az ottani életmódot. „Erről ritkán esik szó, de a kiszámíthatóságnak, a tudás megbecsülésének, az emberi méltóságnak és a szakmai tisztességnek legalább akkora a vonzereje, mint a pénznek. Ennek a generációnak már van annyi önbecsülése, hogy nem akar kegyelemkenyéren, hálapénzen tengődni, hanem rendes fizetést vár el a rendes munkájáért. Nem huny szemet a mutyik felett, nem hajlandó belenyugodni abba, hogy nálunk ez már csak így megy. És mivel Szlovákiában egyelőre nem lehet vagy rettentően nehéz ilyen elvekkel élni, továbbáll” – mutat rá Michal Vašečka szociológus.

A kormányzati elemzés szerzői elismerik, hogy elsősorban a frissen végzett orvosok, gépészmérnökök és repülőmérnökök szedik a sátorfájukat. A szlovákiai fiatalok fő célországai Németország, Ausztria és Nagy-Britannia, mert az ottaniak az USA-ba vándorolnak a még nagyobb kereset reményében. A fiatalok kivándorlása nemcsak azért okoz gondot, mert néhány év múlva hiányozni fog az egészségügyi és műszaki értelmiség, hanem azért is, mert már most sincs, aki finanszírozza a nyugdíjakat. Az állam több mint félmilliárd euróval kénytelen támogatni a szociális biztosítót, hogy az minden járandóságot ki tudjon fizetni, s ez az összeg évről évre nőni fog. Az Eurostat adatai szerint Szlovákiai lakossága fog az EU-ban leggyorsabban elöregedni. Ma 1000 aktív keresőre 19 nyugdíjas jut; 2040-ben akár 43 is juthat. Ha a mostani tendencia folytatódna, ezt a számot is 4-5 százalékkal növelné az addigi elvándorlás.

 

A birodalom visszavár

Egyetlen statisztikai adatot javítanak a külföldre távozó fiatal értelmiségiek: csökkentik a munkanélküliséget. Tegyük hozzá: elenyésző mértékben, mert az említett szakmák iránt itthon is nagy a kereslet. Olyannyira, hogy az állam tavaly ösztöndíjprogramot indított a külföldön végzett fiatalok hazacsalogatására. Azok, akik külföldi egyetemet végeztek, és itthon az államigazgatásban helyezkednek el, 10 ezer eurós támogatásban részesülnek. A tízéves gyakorlattal rendelkező szakembereknek 50 ezer eurót ígérnek; felét az itthoni munkaszerződés aláírása után, a másik felét egy év elteltével kapják meg.

A tekintélyes összeg ellenére nem özönlenek haza a külföldön befutott szakemberek – és nyilván nemcsak azért, mert ott a többszörösét keresik a felajánlott pénznek. Annak, hogy egy év alatt mindössze négyen (!) tértek vissza, több oka is van. A kutatási és munkavégzési feltételek, a pályázatok átláthatatlansága és nem utolsósorban a társadalmi légkör. „Az állam tizenkilenc állást ajánlott fel tudományos munkatársak számára, és mindössze négy jelentkező volt. Egy tanár a cambridge-i egyetemről jött haza, a Szlovák Műszaki Egyetem Elektrotechnikai és Informatikai Karán oktat, egy az USA-ból tért vissza, és most a turócszentmártoni Jessenius Orvosi Karon tudományos kutató. Egy a Bonni Max Planck Matematikai Tudományos Intézetet hagyta ott, ma a Szlovák Tudományos Akadémia Matematikai Intézetének munkatársa, az egyetlen hölgy pedig Új-Zélandról tért vissza, hogy a Komenský Egyetem matematika és fizika tanszékén adjon elő a mesterséges intelligenciáról. Ő tavaly februárban lépett állásba, az ígért 50 ezer euró felét mégis csak májusban kapta meg, miután már a sajtó is elkezdett foglalkozni az üggyel. Nem csoda, hogy ilyen körülmények között annak is elmegy a kedve a hazajöveteltől, akinek esetleg nagyobb volna kint a honvágya, mint a becsvágya. 

 

Sovány kilátások

Erre az évre kilenc új állást hirdetett meg külföldön dolgozó tudósok számára a pénzügyminisztérium, a környezetvédelmi minisztérium, a nemzeti bank és több hazai egyetem. Pavol Šajgalík, a Szlovák Tudományos Akadémia elnöke szerint azonban a felkínált összeg egyetlen elismert szakembert sem bírhat visszatérésre. „Ez a pénz csak utazás és a költözés költségeit fedezi. Arra, hogy értelmét lássák a hazajövetelnek, és olyan munkát tudjanak végezni, mint külföldön, semmiképp nem elég” – nyilatkozta az állami programmal kapcsolatban. Az akadémiának saját ösztöndíjprogramja van a hazatérő, PhD fokozattal rendelkező fiatal tudósok számára, három évre garantálja a bérüket és finanszírozza a kutatásukat. Jelenleg negyven fiatal tudós dolgozik a SASPRO program keretében, valamennyien külföldi tanulmányaik után tértek haza.

 

Aki marad, végleg marad

A tapasztalat szerint, aki nem jön haza rögtön tanulmányai befejezése, esetleg az első tudományos fokozatok megszerzése után, azt már nehéz hazacsábítani. „Családot alapít, egzisztenciát teremt külföldön, kialakítja a baráti körét, megszokja az ottani munkát, építi a karrierjét – mindezt negyvenen túl csak az hagyja ott és jön vissza a sokkal rosszabb körülmények közé, akit magánéleti okok is motiválnak” – véli Michal Vašečka, aki ugyancsak külföldön, a brünni Masaryk Egyetemen oktat. Ami a diákokat illeti, mintha itthon volna, mert rengeteg szlovákiai fiatal tanul a csehországi egyetemeken (a legtöbben épp Brünnben). Köztük szlovákiai magyarok is – becslések szerint mintegy 7-800-an (Magyarországon ennek nagyjából a fele). Egy 2013-ban készített szociológiai felmérés szerint alig húsz százalékuk gondolkozik azon, hogy hazatér – a nyelvi akadályokat ugyanis legyőzték, és mind a szakmai előmenetelük, mind családi életük és társadalmi kapcsolataik szempontjából jobbnak látják a feltételeket Csehországban. 

Ezen az általános életérzésen nyilván nem változtat a tízezer eurós csali és az államigazgatásban felkínált állás. Ugyanis azok, akik a hazatelepítési programot kitalálták, megfeledkeztek egy dologról: a külföldön képzett és ott dolgozó fiatalok már az ottani körülmények között szocializálódtak. Nem hajlandóak elfogadni az itthoni sógor-komaságot, szóvá teszik a korrupciót, s nemcsak állást akarnak, hanem értelmes munkát és eredményeket is. Ne adj’ isten, még azt is szóvá teszik, ha az állam pénzét herdálják egyesek (lásd Zuzana Hlávková esetét a külügyminisztériumban), és nem érik be azzal a válasszal, hogy semmi közük hozzá. Erre Szlovákia még nem készült fel, úgyhogy nincs az a pénz, amiért megérné nekik ide visszajönni. Hacsak nem küldetéstudatból – de az egész más dolog, mint a karrier és a kereset.

 

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnapban jelent meg