Tényleg árt a stressz?

A stressz alapjában véve hasznos dolog, csak nem szabad, hogy túl sok legyen belőle, és túl sokáig tartson. Ezért kellene tudatosan küzdenünk ellene, például azzal, hogy amin nem tudunk változtatni, azt elfogadjuk. Ezt nemcsak a pszichológusok és életvezetési tanácsadók, hanem Daniela Ježová, a Szlovák Tudományos Akadémia Endokrinológiai Kutatóintézetének munkatársa is vallja. A professzor asszony évek óta a stressz hatásaival foglalkozik. Csapatával a világon elsőként ismerte fel, hogy az elégtelen hormonális stresszreakció is káros lehet szervezetünkre.

Képarchívum

 

Ha a stressz bizonyos mértlékben szükséges és fontos, hol van az a határ, amelyen túl már árthat?

Épp ezt a legnehezebb meghatározni. Valamennyi stresszre szükségünk van, hiszen szervezetünk ezzel reagál a vészhelyzetekre: felgyorsul a szívverésünk, emelkedik az adrenalinszintünk, készek vagyunk a védekezésre és menekülésre. A gond az, ha a szervezetnek ezt a felfokozott állapotát nem tudjuk levezetni, hanem akkor is készenlétben vagyunk, amikor nincs rá szükség. Ez főként a pszichikai eredetű stresszre jellemző, amelynél a megemelkedett vérnyomásra és pulzusszámra a szervezetünkben aktiválódó stresszhormonok indokolatlanok. Ha ez túl gyakran fordul elő, káros lehet, tehát igyekeznünk kellene elengedni dolgokat és nem idegeskedni feleslegesen.

Viszont vannak dolgok – hosszan tartó betegség, házassági válság, rossz munkahelyi légkör –, amelyeken az emberek nagy része nem tud csak úgy felülemelkedni. Ilyenkor hogyan lehet mégis kivédeni azt, hogy hosszan tartó stresszhatás érjen bennünket?

Például fizikai aktivitással, amely eltereli a gondolatainkat, és meghozza az ellazulást is. Az emberek nagy része azonban nem életbevágóan fontos dolgok miatt stresszeli magát, hanem olyasmik miatt, hogy torlódás alakult ki a forgalomban, késik a busz, ez vagy az a holmija nincs ott, ahová tette, és még sorolhatnám. Ilyen esetekben elég megállni, mélyeket lélegezni és elgondolkozni azon, ér-e ennyit a dolog.

Laikusként azt gondolná az ember, hogy akik nem reagálnak intenzíven a stresszhelyzetekre, azok megóvják magukat a későbbi megbetegedésektől. Az önök kutatócsoportja megállapította, hogy ez nem feltétlenül igaz. 

A túl alacsony stresszreakció is káros lehet. Kísérleteink azt igazolták, hogy az egészséges, de szorongásra fokozottan hajlamos emberek stresszhormonszintje a szükséges mértékben sem emelkedett. Ők aztán nem tudják kezelni a stresszhelyzeteket. Ugyanez jellemző a szorongásos tünetetekkel küzdő pszichiátriai betegekre is, de messzemenő következtetéseket még nem vonhatunk le, mert a kutatás elején tartunk.

Ki lehet jelenteni, hogy a túlságosan ideges, stresszre hajlamos és a túlságosan flegma ember végeredményben ugyanúgy megbetegedhet a stresszhormonok kiválasztódása következtében?

Valószínűleg mindkettőnél más-más betegségek jelentkeznek majd, de a háttérben a stresszhormonok túl magas vagy túl alacsony szintje lesz. Az első esetben a szív- és érrendszeri, a másodikban a pszichikai betegségek – depresszió, pánikbetegség, szorongás – a jellemzőbbek.

Barbara Fredrickson skandináv kutató szerint háromszor annyi jó stressz: öröm, kellemes érzés, boldogság, derű, jó hangulat stb. ki tudja egyenlíteni az ártalmas stressz szervezeti folyamatait. Egyetért ezzel a megállapítással?

Nem ismerem ezt a kutatást, de a következtetés határozottan tetszik. Fontos, hogy az ember megtalálja, mi szerez számára örömöt, mitől tud ellazulni. De ugyanilyen fontos az is, hogy ne hergeljük magunkat feleslegesen, ne engedjük, hogy elöntsön bennünket a méreg, és ne hordozzunk magunkban haragot. Ha ezt el tudjuk érni, máris sokat teszünk annak megakadályozására, hogy önpusztító feszültség kezdje ki az egészségünket.

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnapban jelent meg