Schell Judit: körön belül

Sem bástyákat, sem várfalat nem épített maga köré, csak rajzolt egy kört, és szeretne azon belül maradni. Természetesen nem egyedül. A párjával, a családjával. Kitekintgetésnek nincs akadálya – mondja –, bizonyos dolgokat azonban nem engednek be. Harmonikus egység, amiben Schell Judit él. Ezt sugallja egész lényével. Kiegyensúlyozottság, lelki béke, finoman áradó derű. Igen, most is rend és nyugalom van körülötte.

Talabér Tamás fotója

 

* A Nemzeti Színházból is szépen, csendben jött el. Még Alföldi Róbert igazgatása alatt. Nem érezte jól magát?

Ennél egyszerűbb és tisztább a történet. Minden igazgatóváltáskor babát vártam. Másodszorra ez meg is könnyítette az eljövetelemet. Jordán Tamást második babám születésekor Alföldi Róbert váltotta. Robi negyedik évében pedig újra terhes lettem, a szülés után pedig már csak játszani mentem vissza, új szerepet nem próbáltam.

* Csak egészen váratlanul – a Thália Színházban.

Sok összetevője volt annak, hogy eljöttem a Nemzetiből. Nem kifejezetten az igazgatóváltás miatt döntöttem így. Nekem már az sem tetszett, ami az utolsó évben történt. Az a fura »reklámhadjárat«. Jókor szültem, és jó helyen. Távol a történésektől. S mivel otthon voltam a gyerekkel, nem kellett semmiben sem részt vennem. Különben sem szeretem nézni az emberek jellemváltozását. Azt, hogy egyszer ide, máskor oda mosolyognak. Hozzáteszem: az sem tetszett, hogy ennek a fura show-műsornak állva tapsolt a közönség. Hogy nem lehetett eleget játszani, hirtelen olyan nagy lett az előadások iránt mutatkozó igény. Egyébként nagyon jó csapat tagja voltam. Jól is éreztem ott magam. Iszonyú gyorsan eltelt az a tíz év. Már a Tháliában is ötödik évemet töltöm.

* Sem az a tíz, sem ez az öt esztendő nem hagyott mélyebb nyomot az arcán. De az alkatán sem. Akár holnap is eljátszhatná a Csak szex és más semmi főszerepét.

Tessék! Ugyanaz a nadrág van rajtam, mint a filmben. Most találtam meg. Tizenegy év után.

* Pazar a látvány ma is.

Nem kellett sokat tennem érte. Genetika.

* A film pedig azóta is kellemes, szórakoztató látnivaló egy magyar »Micsoda nő!«-vel.

Nekem is annyi örömet adott! A mai napig olyan utóélete van, hogy nem hagyja magát elfelejteni.

* Megnézi, vagy legalább bele-belenéz olykor?

A bakiparádét szívesen megnézem a DVD-n, de a filmet nem indítom el. A múltkor adta valamelyik tévécsatorna, húsz percet csíptem el belőle. Ilyenkor már nagyvonalú vagyok magammal. Egy színházi közvetítést visszanézni egészen más. Egyébként azt sem szoktam. A filmet harminchat napig forgattuk, rá egy évre volt a bemutatója, s az alatt is annyi minden rákerült, hogy az már nemcsak az én munkám. A zene, a hangeffektek, a vágás. Egy színházi előadásnál kritikusabb vagyok magammal szemben.

* A Csak szex…-ben mi volt a legnehezebb?

Ami színészi kihívás, az csak inspirál. Levetkőzni egy szál bugyira, még ha végig takarhatom is magam, nem könnyű. Azon a napon, amikor ezt a jelenetet vettük fel, már reggel annyira izgultam, hogy ráharaptam a kávéscsészére, és lepattant egy pici darab a fogamból. Szerencsére nem látszott. Megvolt az első két-három felvétel, és elszállt belőlem a feszültség.

* Előbb a Csak szex…-ben, aztán a »Csak étteremben«, vagyis a Krumplirózsa című amerikai film alapján készült Ketten egyedülben, majd a Csak színház és más semmi című, most folytatódó tévésorozatban játszott együtt Csányi Sándorral. Jól bevált páros lettek.

Volt már a szerelmem, a férjem, az udvarlóm… az apám nem volt még. Hátha lesz! Színházban többször is játszottunk már együtt. A Tháliában legelőször az Esküvőtől válóperig című vígjátékban kerültünk össze. Aztán a Liliomban.

* Nőiességének szinte elválaszthatatlan együtthatója a férfias határozottság, a férfias gondolkodás, sőt még a humorában is van valami férfias.

Sanyi is ezt állítja.

* Nagyon ismerik egymást.

És még mindig nem unjuk egymást! Amíg jól tudunk együttműködni, jöhet bármi. A humor nagyon fontos szerepet játszik köztünk. Meg hogy a színjátszásról is valami hasonlót gondolunk. Hogy munka közben gyorsan egymásra kapcsolódunk. Olyanok vagyunk, mint egy idős házaspár – mondta valaki a Csak színház… forgatása alatt.

* Ott viszont már – a történet szerint – egy fiatal pályatársával flörtöl.

Hogy féltékennyé tegyem a férjemet, akit Sanyi játszik.

* Vecsei Miklós nyilván másfajta »falat«.

Végtelenül intelligens, olvasott, jóindulatú fiú. Nyilván ezt hozta otthonról. Így nevelkedett. Egyszer láttam az utcán, nem is szóltam oda neki, nehogy megzavarjam. Egy hajléktalannal beszélgetett. Szociálisan nagyon érzékeny. Jó volt vele játszani. Amivel zavarba hozott: mellette jöttem rá, hogy felnőtt egy generáció, amelyikkel szemben én már azt érzem, hogy öregasszony vagyok. Hogy azokat a poénokat, amelyeket másokkal szemben még megengedhetek magamnak, velük már nem. Ez a nemzedék ugyanis már a nagyfiam generációja.

* Lackó hány éves?

Huszonkettő múlt. Ezekkel a fiúkkal szemben én egyből anyuka minőségbe kerülök. Mentem haza a forgatásról, és azt mondtam Zolinak, a páromnak, hogy nem akarok szánalmas, öreg színésznő lenni. Én inkább abbahagyom ezt az egészet.

* Lenne inkább idős BKV-ellenőr?

Nem akarom, hogy ez a generáció, amely most kijött, csak tiszteletből szórja nekem a bókokat.

* De hiszen most van a legpompázatosabb női korban.

Egy harmincvalahány éves pasival szemben még igen, lehet, de a huszonévessel szemben már biztos, hogy nem. Azt is mondtam Zolinak, hogy én most elvonulok, aztán hetvenévesen, amikor már tényleg tiszteletre méltó színésznő leszek, visszajövök. Akkor már fel sem merül semmi, a fiataloknak pedig nem kell megfutniuk az említett köröket. Akinek nincs annyi idős gyereke, mint nekem, biztos könnyebben átsiklik ezeken a dolgokon, én nem. Bennem már ott van, hogy Jézusom…!

* Közben most is, a Gellérthegyi álmokban száll, repül, tizenéveseket megszégyenítő energiával táncol a színpadon.

A Tháliában az is jó, hogy nem olcsó poénokkal szórakoztatjuk a közönséget. Nekünk fontos, hogy egy kicsit moduláljunk. Hogy bekússzanak a színpadra komolyabb gondolatok is, ne csak az legyen, hogy a nézők hanyatt dőlve, a térdüket csapkodva nevetnek. Itt nemcsak nagy sikerű vígjátékok szerepelnek a műsoron, a groteszk, az abszurd humor felé is szépen terelgethetjük a nézőket. A Gellérthegyi álmok kakukktojás a repertoáron. Ez az én ötletem volt.

* Hogy megrendezze?

És eljátsszam. Megbíztak bennem. Finta Gáborral, a színpadi partneremmel több mint tíz koreográfiát hoztunk létre a darabban. Hosszú hónapokig szép csendben próbáltunk. Úgy indult a dolog, hogy önálló műsort csinálok, de csak annyira önállót, hogy ne legyek teljesen egyedül. Táncolni akartam. Huszonvalahány éve vagyok a pályán, és úgy érzem, keveset mozogtam. Fiatalon versenytáncos voltam Debrecenben. És jött nemrég egy sugallat, hogy kortárs táncossal meséljek el egy történetet. Találkoztam Gáborral, aki szintén önálló produkcióban gondolkozott, és ezt a darabot választottuk. A Gellérthegyi álmok a kedvenc könyvem volt. Tizenhat évesen együtt aludtam a könyvvel. Nagy ívű történet. Budapest ostroma idején beszorul két ember egy elhagyott villába, elkezdenek víziókat gyártani, mesélni a múltjukról, vannak utazások időben és térben. Vetítünk, zenélünk, táncolunk. Van keringő, tangó, kortárs és modern tánc. Nagy élvezettel játszom a szerepet. A darab persze arról is szól, hogy a külső világot kizárva teremthetünk magunknak egy zártabb, védettebb, szorosabb közeget.

* Ennek amúgy is a mestere.

Igen, nekem kell egy külön kis világ, amelyet aztán próbálunk tágítani magunknak ott belül. A darab is erről szól. És akkor arra gondoltam: ezt a koncepciómat tuszkoljam bele egy harmadik ember fejébe? Mondjam el neki, mit akarok látni, aztán kapjak agybajt, ha olyat kér tőlem, amihez nincs kedvem? Akkor inkább megrendezem, s így az egész az én felelősségem. Gábor készítette a koreográfiát, én elmondtam neki, mit szeretnék, miről szóljon a mozgás, hol van fontos rész, hol fordulat, és együtt létrehoztuk az előadást.

* Vissza a másik körhöz, az otthonihoz: Lackó már hazaköltözött Olaszországból?

Már előkészítőbe jár iparművészetire, formatervező szakra. Közben dolgozgat is, mert különköltözött, el kell tartania magát.

* S a kicsik?

Boldizsár kilenc-, Borika ötéves. Mivel Zoli is sokat játszik, úgy osztjuk be az időnket, hogy jusson is, maradjon is. Mindketten huszonnégy órázunk, de úgy vállalunk el felkéréseket, hogy otthon is eleget lehessünk. A szülők segítsége nélkül nehezebb volna. Főleg este, amikor mindketten színpadon vagyunk. Zoli a Centrálban, én a Tháliában.

A teljes interjú a nyomtatott Vasárnapban jelent meg