A föld, ahol élned s halnod kell

A valamikori nagy szellemű kis falu, az Ipoly menti Lontó, férjem szülőfaluja ősszel tartotta az első okleveles említés 1780. évfordulóját. Ez alkalommal látogattam meg a valamikori munkahelyem, „iskolám”. Ötven év hosszú idő. Bizonyára sok minden megszépült és eltűnt azóta. Új generáció született, új gondolkodás, elképzelések, én is más szemmel látok, mint 23 éves koromban. Jöttömben ilyen gondolatokkal álltam meg a falu széli dombon.

Az Ipoly felőli országút mentén továbbhaladva egyforma, jobbára kétsejtes, keskeny udvaros házak sorakoznak egymásutánban. A valamikori kastélyokban szorgoskodók házai. Baloldalt kissé távolabb a domboldalban gyönyörű lombsátrak hirdetik, hogy nem is olyan régen még itt állt a Mária Terézia korára emlékeztető gyönyörű barokk kastély, a Szentiványiak, majd Thék Endre kastélya. Az út a falu központja felé derékszögben megtörik, szinte elveszik a szem elől. Helyette egy virágos szép sírkert tárul elénk, a domb tetején kicsi, torony nélküli templommal (fatornya volt régen, ledöntötte a vihar). A falu ékessége. Gondoltam, ha igazán meg akarjuk ismerni a falut, arra legjobb hely a temető, hitelesen beszél, hangtalan árulkodik. Vajon mit mutat a múltból ez a kis hársfadombos „nemzeti temetőnk”? Több értékes, 18. és 19. századi márvány síremléket és kovácsoltvas keresztet. Itt nyugszanak azok a régi nemesi családok, amelyek életükben komoly szerepet töltöttek be a magyar közéletben és a politika porondján:

1742-ben emelték Anna tiszteletére a templomot. A barokk szószéken kívül legértékesebb ékessége a honvédelmi miniszter lányának halálos balesete okán festett kép az oltár mögötti falon. Rajta Szent Anna Jekelfalussynét, Szűz Mária a lány, Gizella arcát örökíti meg.

Jekelfalussy Lajos 1848–1911. Kastélya volt a faluban, családi szálak fűzték ide. Császári és királyi kamarás. 1906-ban lett a koalíciós kormány honvédelmi minisztere. A lontói temető családi sírboltjában pihen.

Rajner Pál 1823–1879. A templom melletti sírban nyugszik, volt lontói birtokos. Részt vett az 1848-as forradalomban. Miniszteri fogalmazó, majd Hont vármegye alispánja, 1867-ben Bars vármegye főispánja, 1869-től az Adrássy-kormány belügyminisztere.

Jekelfalussy József 1849–1901. Lontón volt a kastélya és birtoka. A Magyar Tudományos Akadémia tagja. Az Országos Statisztikai Hivatal aligazgatója. Minisztériumi tanácsadó. A Közigazgatási Szemle főszerkesztője. Több szakkönyv írója. A lontói temetőben a családi sírban nyugszik.

Ing. Nagy Péter 1930–2002. Lontó szülötte. Gépészmérnök. Több nagy szabadalomnak és az ország legnagyobb kitüntetésének birtokosa. Lontón a templom mellett áll rövidesen népművészeti díszítésű kopjafája.

Ma már a második világháború is történelem. A 43 névvel erre figyelmeztető emlékmű is a temetőben van elhelyezve.

Ennek a kis falunak további érdekességei is vannak. Itt élt:

Rakovszky Béla császári és királyi kamarás, országgyűlési képviselő. Kastélyában kb. 8000 kötet könyvet őriztek (49 ősnyomtatványt és több unikumot).

Fejérváry Miklós 1811–1895. Birtokos. Közművelődéssel és történelmi adatok gyűjtésével foglalkozott. Ő volt a honti gazdasági egyesület alapítója, a honti történelmi és népnevelési társulat megalkotója és az ellenzéki párt elnöke. Amerikába menekült.

Kaas Ivor 1842–1910. Lontón született. Kora legnagyobb publicistája. A forradalmat követő nehéz időkben Táncsiccsal harcolt a nemzet s a népek szabadságáért. Belső munkatársa volt a Hon és a Hazánk újságoknak, főmunkatársa a Pesti Naplónak és alapítója a Budapesti Hírlapnak.

Thék Endre 1896. A művészi érzékű nagyiparos megvette a Szentiványi-birtokot. A kastélyt művészi érzékkel, eredeti állapotában restauráltatta, és értékes tárgyakkal rendezte be. Ugyanígy újította fel a kastély parkját. Pesten legnagyobb művészi bútor-, valamint zongoragyárával vonta magára a figyelmet. Ő készítette a budapesti Operaház, az Országház és a királyi palota berendezését.

A falu határának 80 százalékát egész a 20. század közepéig uradalmi földek tették ki. Volt a faluban 11 úrilak, kastély, ahol jobbágyok, majd zsellérek és cselédek dolgoztak. Sokan közülük itt maradtak, házat építettek. Így a falu összetétele is kevert.

Mi a helyzet ma?

A falu polgármestere látja a lélekbemarkoló, a fejlődést gátló hibát (40 éve polgármester). A faluért sok mindent tett, a keze azonban béklyóban. Nincs munkahely, így nincs adóbevétel. Az iskolákat (szlovák, magyar) elvitték, a fiatalok elmenekülnek, ablakok nélkül tátongnak a befejezetlen épületek. A lakosság egyharmada mára roma, több mint száz gyerekkel. Tíz év múlva sokszorosa lesz, a szegénység pedig csak nő, a falu jövője ijesztő.

Pedig ebből a helyből az okos politika, hozzáértő építészek, művészek, ügyes kezű művezetők segítségével egy szlovákiai skanzent varázsolhatott volna, Szlovákia értékét is emelve, elősegítve vele a turizmust is. Segítségnyújtással talán még lehetne tenni valamit. Lontó magyar múltunk egy értékes kis gyöngyszeme. Én, az idős pedagógus segítségért kiáltok!

Mentsük meg közös múltunkat! Mentsük meg a még menthetőt! Ha valakinek van ez irányba segítő gondolata, keze, a lontói polgármesternél jelezze.

Nagyné Mészáros Gabriella

 

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!