Varga Bianka: Fázom

Mindennek őszszíne lett. Valamikor szeptember elején hirtelen megvénült a nyár. De hosszú öregkor jutott neki. Az egyik nap még miniruhában szaladgáltam mezítláb az udvaron, másnap pedig konstatáltam, hogy az összes hosszúnadrágomat kihíztam. A nyáron.

Ugróczky István felvétele

 

De most már ősz van. Égetik a kertek végében a száraz leveleket, a gyomot, a rojtosra hordott tornacipőket. Néha-néha kiszagolunk az ajtóból, nehogy későn vegyük észre a nagy fekete füstöt, amikor már az összes kiteregetett ruhánk szurokszagú. A reggeli buszok újra megtelnek az utazó hátizsákosokkal, a buszsofőrök újra piros fejjel kiabálnak hátra, hogy menjenek tovább, mert mások is szeretnének felszállni. (És a buszsofőrök egy kicsit titkon ennek nagyon is örülnek.)

A kishúgom reggel hatkor kel. És én is reggel hatkor kelek újra. Elkezdődött az iskola, potyognak a gesztenyék, beérik a dió. Anyu csendesen hajtogatja össze és dobozolja be a nyári ruhákat. Apunak pedig már nehezebben csúszik a sör. A nyári éjszakákon hajnalokig kint tudtunk ülni. Beszéltük át a világ nagy dolgait, anyáztuk a szúnyogokat, és böfögtünk jóízűen. Most pedig már a cigijét is sietve, tappogva szívja el az ember. Fázom.

Azelőtt ilyenkor már vettem fel a nadrág alá egy vékony harisnyát, de most tartom magam. Nem bugyolálhatja be magát az ember lánya már ilyen korán, mert akkor aztán mit vesz fel, amikor tényleg hideg lesz?! Visszhangzanak Erzsi mama szavai a fejemben, és előtúrom a maradék, az elárvult, az egyetlen sálamat, amit még nem sikerült elvesztenem a nyár folyamán. Hihetetlen! Emlékszem, az egyik pillanatban még kezemben a kendőm, a másikban már nincs. Így tűntek el egyébként a sapkáim, a már említett sál másik két testvére, a kesztyűkről pedig ne is beszéljünk! Kesztyűket nem is tervezek venni a télre, majd zsebre dugom a kezem. Vagy majd valakitől megöröklök egy párt. Vagy két nem egyformát fogok hordani, ahogy azt a zoknijaimmal is teszem.

A két hete vásárolt macifüles, plüssös sapkámat is sikerült már elhagynom. Hála az égnek, tudom, hol van. Nemsokára elmegyek érte. Például tavasszal. Na jó, azért nem tavasszal, hiszen csak most vettem, és annyira menő. Kár lenne azt ilyenkor nem hordani.

A réteges öltözködés elkötelezett híveként még télikabátom sincsen. Van ez a vékony vászonkabát, amire évszaktól függően rámondják, hogy őszi vagy tavaszi. Őszintén, fogalmam sincsen. Persze, meg tudnám mondani, ha vásároltam volna. Hiszen tavaszi kabátot valamikor tavasszal, őszit novemberben szokás venni. Mamánál túrtam ki a szekrényből nyáron.

A múlt hétvégén még megfáznom is sikerült. Olyan régen voltam beteg, hogy fittyet hányva egy kis torokkaparásra, nem bugyoláltam be a nyakam. Ez is annyira őszi. Ez a nagy bögre tea mellettem, az aputól örökölt óriás kötött pulcsi rajtam, a bágyadt gondolatokat megszakító állandó tüsszögések. A vizes utakon átrobogó autókerekek hangja. A nyirkos, hideg levegő.

Telefonáltam apuval, bepróbálkoztam, hátha megiszunk egy sört a hétvégén. Hozd, Bianka, a fekete teát, én hozom a rumot!

Tulajdonképpen annyira nem is lesz rossz ez az évszak. Rumos teázunk, anyu majd főz finom forralt bort, megnézzük hugival ezredszerre is a Reszkessetek, betörőket, nem fogunk annyit csavarogni, pokrócokba tekeredünk, hámozzuk magunkba kilószámra a mandarint, és...