Szerelem a gardróbban

A gardróbban ülök. Nem félelemből, mint Jana ült anno minden éjszaka, mikor még Kairóban laktak. Jana rettegett egyedül lenni a kairói luxuslakásban, s az éjszakákat Dávid nélkül, aki sokat utazott, egy óriási, bibliai motívumokkal díszített, diófa szekrényben töltötte. Jana filigrán, így a gyermeki test mellett a paplan és párna is befért a felső polcra. 

Fotolia

Rögeszméje volt, hogy mihelyt Dávid kiteszi otthonról a lábát, a homokdűnék éjjelente svábok végeláthatatlan hadává változnak át, s néma nomád harcosokként kebelezik be a kairói luxuslakást minden fényével és pompájával együtt. Utált a szekrényben aludni. „Mintha egy szarkofágba lennék élve eltemetve” – hüppögte a telefonba. A félelem azonban erősebb volt az élve eltemetettség érzésénél. Most én ülök a szekrényben. Az enyém kicsi, tele van haszontalan kacattal és ronggyal, én pedig nyakigláb vagyok, ezért a jobb lábam kilóg. Pezsgőt iszom, és spirituális szeánszot tartok itt, a lakásomban pedig születésnapi partit. Beszűrődik a nevetés, a zene. A gyerekek játszanak, a felnőttek beszélgetnek, táncolnak. Nézegetem a kacatokat. Mind vízözön előtti darab, mindhez hozzáragadt valaki emléke. Kifújom a múltat, beszívom a jövőt. Nem mintha újra szeretném éleszteni, egyszerűen csak át akarok alakulni múltból jövővé. Jackkel tegnap fergetegesen összevesztünk. Azt állította, jobban szeretem a kitömött állatokat, mint őt. Erre pár napja a múzeumban jött rá, mikor könnyes szemmel sajnálkoztam a kitömött hóbagoly, süvöltő és szajkó sorsán.

– Miattam sosem volt könnyes a szemed – nézett rám szomorúan. Az ötödik tequila után már semminek a hiánya, sem a megléte nem volt jó. – Nem szeretsz.

– Szeretlek.

– No, jó, szeretsz, de nem vagy belém szerelmes. – Basszus, gondoltam, tényleg nem. Nem mintha abban a pillanatban tudatosítottam volna. Nem. Az elejétől tudtam, hogy Jackbe nem vagyok és nem is leszek szerelmes. Jackkel boldog voltam. Szerelmes másba. Ki is téptem a másik miatt a szívem. Tiszta azték horrort rendeztem a lakószobában obszidiánkés nélkül. Aztán egy ezüsttálcára raktam a dohányzóasztalra. A szív pár napig ott díszelgett, aztán Jack belépett egy Hello babyvel. Nemcsak a lakószobámba, az életembe is. Azon az éjszakán tálcástul eltűnt a szív. Magyaráztam Jacknek a bizonyítványomat, mármint a szívet az ezüsttálcán, de nem akarta megérteni. Csak a fejét rázta, hogy kamuzok.

– Mondd, hogy szerelmes vagy belém – ez a hetedik tequila után volt, amelyik abszolút odaszögezte a nyelvemet a szájpadlásomhoz, így csak mosolyogtam a legszebb bájmosolyommal, gondoltam én, bár annyi tequila után biztos bugyután és gyerekesen. A nyolcadik tequila végzetes volt. Már három szótagot sem tudtam kinyögni, nem még hetet, s nagyon féltem. Rettegtem attól, hogy Jacket a szerelem vákuuma kiszippantja az életemből. S akkor eszembe jutott Jana, s bebújtam a gardróbba. Ez túlélési manőver volt, ugyanúgy túlélési, mint Janánál, s ehhez nekem is egy szekrény menedékére volt szükségem.

S most újra itt ülök a gardróbban. Jack ma reggel végleg hazautazott. A reptéren sem tudtam azt mondani neki, hogy szerelmes vagyok belé. Egyszerűen nem ment. Fásultan bámultam a kifutópályán nekilóduló repülőgépet, de abban a pillanatban, amikor a fémes test legyőzte a gravitációt, s elrugaszkodott, kiszakadt belőlem egy sóhaj: Kár. Otthon újra ott volt a szív a dohányzóasztalon, az ezüsttálcán. Kifújom a múltat, beszívom a jövőt.

– Jé, mami, te mit csinálsz a gardróbban?

– Bulizok.

 

Bogyó Noémi